Azok az évek, amikor Polt Péter, Simicska és Orbán…1.rész

Felejtünk. Gyorsan, könnyedén. Van, aki nem is emlékezhet rá, mert fiatal volt, vagy talán akkoriban született. Pedig nem árt tudni, ki honnan indult. Szerintem.

A Nemtelen Együttműködés Rendszere

Előbb, utóbb biztosan borul a bili. De addig ott még állnak a derék urak, egymás mellett, összeszorított fogakkal, behunyt szemmel. Egymás tökét szorítják görcsösen.

Szavahihetőség-probléma

Kecskére káposztát, Orbán-Frankensteinre teljhatalmat..?

Minden fideszes halálos kórt terjeszt

Vigyázat!

Ha én kormány lennék 46.*

Óriásplakátokon hirdetném, hogy több milliárd forintot hagyok az emberek zsebében, miközben annál sokkal több milliárdot húznék ki belőle.

Horda-vélemény a legitimációról, ellenzékről és hatalomról

Az ellenzéki ideológusok, és támogatóik jó része egyszerűen nem ismerte fel azt a tényt, hogy verítékszagú kínlódásuk, ott „alul”, nem több a társadalmi alfa-szerepért vívott, a világtól elrugaszkodott csata porfelhőjénél. Beleértve azt is, hogy sokak számára, ameddig nem a sógort lövik tarkón, a szélsőjobb ténykedése...

Utánam, híveim

Drága híveim, kedves imádóim!

Emberi öntudat

A legjogosabb tiltakozások is csak akkor lehetnek eredményesek, ha a tiltakozókban van kellő önbecsülés, öntudat.

Így szard le a magyar oktatást 2 perc 12 másodpercben

A rezsim ma azt sugallja az oktatási rendszerrel bármilyen viszonyban lévő elégedetlenekkel szimpatizálni akaró társadalomnak, a többieknek, hogy ma, 2016. február 3-án nincs olyan ügy Magyarországon, amivel kapcsolatban bárki jogosan felháborodhatna.

Lemondott a miniszter

A politikai kultúra tekintetében a keleti blokk nagyjából összes tagállama elhúzott mellettünk, mint a vadludak. Valahogy eddig nem tűnt törvényszerűnek, de már keletről is a belső sávon előznek.

Üzenet a tanároknak: ne bízzatok Orbán Viktorban!

Ez végül is nem csak a tanároknak szól.

A Fidesz és a zemútnyócév

A társaság mostanában leginkább az oktatásügy kapcsán zemútnyócévezik – a tiltakozások miatt ez teljesen érthető.

Bíróbűnözés, avagy bírók, alkossatok remekműveket!

Magyarország jobban teljesít, oktatás, egészségügy a csúcson, a kormány megvédte a magyar emberek munkáját.

Kukaprojekt

Az országló hatalom megtalálta a „kialakult helyzetben” a hon összes bajára a frappáns és egyben totális megoldást. Új Nemzeti Kukaprojekt indulhat.

És nem szégyellte beletolni az arcunkba

Majdhogynem zavarbaejtő, hogy ilyen csóró, mondhatni proli miniszterelnöke van ennek az országnak.

Ki véd meg minket a magyaroktól?

Ki robbant ismét bombát az Aranykéz utcában az új magyar nagytőkés osztályért? Ki ragad megint Kalasnyikovot az úszósport felvirágoztatásáért?

Kérdések a tervezett zalaptákolmány-módosítás kapcsán

Alapkérdés: adhat-e különleges fölhatalmazást, ismételten „legitimálva” vele a zalaptákolmányt, a „demokratikus ellenzék” a maffiaállamnak?

Ameddig nem túl késő

200 ezer embert a rendszer szó szerint halálra ítélt.

A CSOK meg a migráncsok

 „Csodafegyverek” – és lesznek még. Bevetésük 2018-ra vagy hamarabb újabb „választási” győzelmet ígér a Fidesznek.

Balog Kompetenciája az oktatás hazaffyassága

a beszédírói szólamgenerátor a következő fordulóval azt adatta elő Balog Zoltánnal, hogy: „aki az egész világon mindenütt otthon van, a sehova nem tartozik”. Azért ezt, a minden embert megváltó Jézus lelkészének talán jobban meg kellene magyaráznia.

A Disznók Különbizoccsága már döntött…

„A Népszabadsághoz eljutott hírek szerint a Zsidó Közösségi Kerekasztal múlt heti zárt ülésén a szervezet vezetői – köztük Heisler András Mazsihisz-elnök is – azt kérték Lázár Jánostól, hogy a Kárpótlási Irattár ne kerüljön szaklevéltárként a Veritashoz…”

Milyen lehetne az élet a Fidesz nélkül?

Nincs következtetés, nincs lehetőség az állítás helyességének a megcáfolására.

Egyetlen lépés

A kormány, pontosabban Orbán Viktor a végtelenségig elszánt. A totális, egy kézben (természetesen saját kézben) tartott teljhatalom mindenáron való megszerzéséről nem tett le és nem is fog letenni.

A kormányterror veszélyéről

Induljunk ki abból, hogy ez a „kormány”, kezdve mondjuk a magánnyugdíjak „megvédésétől”, mindig mindenben hazudik, mégpedig példátlan pofátlansággal: épp hogy az arcodba nem röhög; hivatalos nyelve pedig az orwelli újbeszél Fidesz-változata.

Hülyék kezében az ország

Magyarország folyamatos rögtönzés állapotában van, úgy érzi benne magát az ember, mintha Rudolf Péter „Beugrójában” lépne fel, azzal a különbséggel, hogy még ott is legalább nagy vonalakban ismertetik a szituációt, leírják a sztori lényegét és megnevezik a szereplőket.

Kérem a fideszes szavazókat, vonják meg a bizalmukat Orbántól

Magyarországon nincs demokrácia. Ám ennél sokkal rosszabb is jöhet. A demokrácia és a nyílt diktatúra közötti senki földjén vagyunk, és mindenkin múlik, hogy milyen jövő vár ránk.

Az önvédelem teljes hiánya

Nem lehet mindenkit kirúgni, aki egy sztrájkban való részvétellel meri kinyilvánítani az Orbán-féle oktatáspolitikáról alkotott véleményét.

Orbán és a mongolok – van itt lóvé kérem szépen

Ez a hírekben megjelent 25 millió dollár, amit most Mongóliába visz az Eximbank, biztos nem hiányzik a hazai költségvetésből.

A Nemzeti Terror Rendszere

Terrorveszély van Magyarországon. A fenyegetés nem kívülről jön, itt van közöttünk. A mi kormányunk az, amely terrorral fenyegeti az országot.

Lázár tudja mit beszél? Az alkalmazott fizet!

Az egész múlt hét abban a lázban tengődött, vajon besoroznak-e mindenkit, nemzetőrség, sorállomány lesz-e, vagy éberen ügyködik kormányunk a népszaporulaton.