Akik egymillió fölött keresnek, de egyszer sem szólaltak fel a parlamentben

Az Országgyűlés honlapján közzétett statisztikák szerint hét kormánypárti országgyűlési képviselő egyszer sem szólalt fel a 2018. óta tartó ciklusban,írja a Népszava.

Ez a fideszes képviselő 2010 óta ül kukán a parlamentben – egyetlen szót sem szólt még

Összesen 5 miniszter és 21 képviselő volt a Parlamentben, akik egyetlen egyszer sem szólaltak fel az elmúlt félévben.

A parlament is foglalkozik a kadétiskolai fajtalankodással

Egyöntetűen elítélték az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai hétfői zárt ülésükön a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban történt erőszakos cselekményt.

Új ember vigyáz a magyarok alapvető jogaira keddtől

Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a jövő héten. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, majd kedden az alapvető jogok biztosává választhatják Kozma Ákost, a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettesét.

A kánikula eluralta a parlamentet is

A 3-as metrón tapasztalható hőségről, a jövő évi költségvetésről és az önkormányzati választásról beszéltek a képviselők hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Így dolgoznak a képviselők a kánikulában

Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel folytatja munkáját. A képviselők szerdától péntekig, összesen akár több mint 30 órában tárgyalhatják a kormány 2020-ra szóló költségvetési javaslatát.

Csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, ha megszavazza a Parlament

Az Országgyűlés ma előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja a kormány szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentését szorgalmazó javaslatát.

A Fidesz tárgyalni sem hajlandó arról, hogy tios legyen a kisgyerekes családok kilakoltatása

Leszavazta a fideszes többség az országgyűlés Népjóléti Bizottságban azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely megtiltaná, hogy kisgyermekes családokat elhelyezés nélkül lakoltassanak ki.

Jobbik: lakosságcserét hajt végre a kormány az országban

A bezárt újpesti kórházról, a környezetvédelemről és a kormány által meghirdetett gazdasági akciótervről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

DK: Orbán Pária lesz Európában

A parlament hétfői ülésén is az EP-választás volt a napirend előtti felszólalások témája.

Orbán a parlamentben magyarázta a bizonyítványát

A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson a magyarok világosan kimondták: Brüsszelben változást szeretnének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben.

Ez vár a parlamentre a választás után

Az Országgyűlés hétfőtől kéthetes üléssel folytatja munkáját. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálják, majd kedden a nagyszülői gyed bevezetéséről kezdenek tárgyalni.

Az ellenzék megtiltaná gyerekes családok kilakoltatását – kiderül, hozzájárul-e a Fidesz

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek ellenzéki politikusok, amelyen törvénybe iktatnák a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának tilalmát.

Törvénybe foglalták a családvédelmi akciótervet

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.

Kövér már másodszor borult ki az ellenzéken – és még alig múlt dél

Nem lehet bírni az ellenzékkel – Kövér László már megint kénytelen volt megvonni a szót egy ellenzéki képivselőtől, mert olyat mondott, ami nem tetszett a házelnöknek. Napirend előtti felszólalások a T. Házból.

Erről döntenek ma a képviselők a parlamentben

A Ház várhatóan utolsó ülésébe kezd a május 26-ára kitűzött európai parlamenti választás előtt. 

A Fidesz megint leleplezte Brüsszel titkos terveit

Az ENSZ globális migrációs csomagjáról volt szó az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén.

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a kormány vagyonkezelő alapítványok létrehozását lehetővé tevő törvényjavaslatát

A parlament aktuális ülésének harmadik napja reggel 9 órakor, a Magyarország területén élő nemzetiségek 2015-2017 közötti helyzetéről szóló beszámoló általános vitájával kezdődik.

A Budapesti Corvinus Egyetem fenntartói jogairól tárgyal az Országgyűlés

Az Országgyűlés a mai napon tárgyalja azt a javaslatot, amely a Maecenas Universitatis Corvini vagyonkezelő alapítványra bízná a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartói jogait.

"Bűncselekményeket követett el az ellenzék az Országgyűlésben" – az M1-nek nyilatkoztak a kormánypárti oldalról

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a rendszerváltás óta példátlan az, ahogy az ellenzék szerdán az Országgyűlésben viselkedett, ez megszervezett kísérlet volt a döntéshozatal megakadályozására.

Szerdán szavaznak a túlóra-törvényről

Nem volt indulatoktól mentes a parlament keddi ülése sem, de bizonyos szempontból kevesebb volt az affér.

Jövő héten beindul a törvénygyár a parlamentben

Hétfőn a napirend előtti felszólalásokat követően ezúttal is két órában követhetik az interpellációk, majd hatvan percben az azonnali kérdések hangozhatnak el.

5 évig maradhat még az 5 százalékos áfakulcs

A november elsejéig bejelentett ingatlanoknál 2023-ig vehetik igénybe a kedvezményes adókulcsot.

A tavalyi költségvetésről tárgyal szerdán a Parlament

Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a pénzügyminiszter 2017-es költségvetés zárszámadásáról szóló javaslatáról.

Orbáni okfejtéssel veszi kezdetét a parlamenti munka

Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát, az első, háromnapos ülés Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul.

Elfogadták a 2019-es költségvetés módosítását, pénteken meg is szavazhatják

Az Országgyűlés hétfőn 123 igen szavazattal, 49 nem ellenében elfogadta a jövő évi költségvetés összegző módosító javaslatát.

Fidesz: az országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul

A kormánypárti parlamenti frakció közleményben próbálja mentegetni a 18 százalékot meghaladó béremelési tervet.

A magánélet védelméről és a választási szabályok módosításáról kezdődik vita az országgyűlésben hétfőn

Kétnapos üléssel folytatja rendkívüli nyári ülésszakát az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn a kormányt interpellálják, kedden pedig a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről szóló, valamint a választási szabályokkal összefüggő törvénymódosító javaslatokat kezdik tárgyalni.

A 2019-es költségvetést tárgyalja szerdán a Parlament

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a kormánynak a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatát.

Besza - behu - nemzeti Kövérünk bőrt rúg!

Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Jaroslav Bzoch, a cseh parlament játékosa a visegrádi országok parlamenti labdarúgó csapatainak tornáján játszott.