„Támadás alatt” a nemzeti konzultáció, országjárásba kezd a Fidesz

Hollik István szerint „Gyurcsány Ferencék” támadták meg a konzultációt.

Miután Szalay-Bobrovniczkyék útilaput kötöttek a talpukra, országjárnak egyet bizonyítandó: mégis számítanak a nyugdíjas katonákra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy hónapja jelentette be, hogy a “nemzeti megújulás” érdekében a 45 év feletti és 25 éve katonáskodók seperc alatt elküldhetők.

Országjárásba kezdtek a német CDU elnökjelöltjei

Elkezdődött csütörtökön a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) három esélyes elnökjelöltjének bemutatkozására szervezett regionális konferenciák sora, az országjárás első, lübecki állomásán mindhárman hasonló nézeteket fejtettek ki.

Bayer Zsolték hétmérföldes csizmája - Országjárásba kezd az ECHO Sajtóklub - Nem bízzák a véletlenre - Városi Kurír

A kormány a felmérések szerint magasan vezet, de úgy tűnik, ez mégsem elég.

Botka hétről-hétre érzi, hogy kormányváltást akarnak az emberek

Botka László szerint ma Magyarországon az emberek döntő többségének legnagyobb problémája az igazságtalanság.

Vona Gábor álruhás országjárásba kezd

A Jobbik elnöke a 2018-as országgyűlési választásig 18 vállalást tesz, az első ilyen a betelepítés minden formájának elutasítása.

"Ne szavazz!" Országjárásra készül az MSZP

Várhatóan szeptember 1-jén kezdi meg a kvótareferendummal kapcsolatos kampányát az MSZP – jelentette be az ellenzéki párt elnöke hétfőn Nyíregyházán.

A kegyvesztett Novák Előd az utcán folytatja a politizálást

A parlamentből kizárt jobbikos képviselő utcai aktivistaként folytatja pályafutását – szúrta ki a hvg.hu . 

Balog Zoltán belengette a mézesmadzagot a pedagógusoknak

2016-tól három évig nem esnek tanfelügyelet hatálya alá a minősített pedagógusok – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán az Országjárás az oktatásról elnevezésű programsorozat első fórumán Miskolcon.

Országjáró körútra indul a máriapócsi Szűz Mária kegykép

Tizenhat állomásból álló országjáró körútra indul ma a máriapócsi Szűz Mária kegykép.

Turnéra indul a magyar könnyező Szűz Mária-kép

Tizenhat állomásból álló országjáró körútra indul vasárnap a máriapócsi Szűz Mária kegyképe. A világhírű könnyező ikont délben, a püspöki szent liturgiát követően bocsátják útjára, és várhatóan március 24-én tér vissza a máriapócsi kegytemplomba.

Orbán Viktor szeptember 8-tól nyakába veszi az országot

Országjárásra indulnak hétfőtől a Fidesz-KDNP politikusai: több mint 250 lakossági fórumot tartanak majd az önkormányzati választási kampány részeként – közölte a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Országjárásba kezd a Fidesz-KDNP

Országjárásba kezd jövő hétfőn a Fidesz-KDNP: a pártszövetség európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltjei és vezető politikusai mintegy 120 helyszínen tartanak majd kampánygyűlést – közölte Hidvéghi Balázs és Dömötör Csaba Fidesz-KDNP-s EP-képviselőjelölt kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Országjárásra indulnak a Fidesz-KDNP politikusai

Országjárásra indulnak hétfőtől a Fidesz-KDNP politikusai: az áprilisi országgyűlési választásig hátralévő 28 napban több mint háromszáz eseményen, választási gyűlésen, lakossági fórumon vesznek részt – közölte a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.