Széchényi Könyvtár: Zuckerberg úr, tiltakozunk a kultúra eltörlése ellen!

Homokszem került a Zuckerberg-gépezetbe, vagy tudatos szelekcióról van szó?

Népszava: Demeter Szilárd is vinne egy részt a Diákváros területéből

Úgy tűnik, hogy a Diákváros-projekt területéből nemcsak a tervezett kínai egyetem, de az Országos Széchenyi Könyvtár és más kulturális intézmények új épületei is elvehetnek.

A kultúrkampf folytatódik: Orbán vizalmasa vezeti a Széchenyi Könyvtárat

Hammerstein Juditot bízza meg az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói feladatainak ellátásával Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere augusztus 23-i hatállyal – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtó- és kommunikációs főosztálya csütörtökön.

Laktanyába költöztetik a Várból elzavart Széchenyi Könyvtárat

Kedden jelentette be Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, hogy az intézmény a Budavári Palota F épületéből a Kilián-laktanyában kialakított új könyvtárba költözik át.

A Széchényi Könyvtár még soha nem zárt be rendezvény miatt, de most be fog

Orbán Ráhel kedvenc szakácsversenyének döntője miatt.