Perintfalvi Rita: kérem Osztie Zoltán atyát, mondja el, hogy ezt a baromságot pontosan hol is olvasta a Bibliában vagy a Katekizmusban?

Osztie Zoltán katolikus pap Orbán Viktort, az 59. születésnapja örömére, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban tartott miséjén, szavaival királlyá kente fel, sőt a Messiásnak járó metaforikus képekkel ecsetelte Istentől kapott dicsőséges rendkívüliségét.

Szentmisét mondtak Orbánért – az új emberminiszter is megjelent, meg is tapsolták

Csütörtökön 55 éves lett Orbán Viktor kormányfő, ezért hálaadó szentmisét mondtak érte egy budapesti plébánián, ahol Kásler Miklós emberi erőforrásminiszter is tiszteletét tette.

Erdő Péter járt közben, hogy ne legyen Horthy-emlékmise

A bíboros kérésére nem tartják meg az eseményt.

A Horthysta plébános - Városi Kurír

Minden antiszemita azzal védekezik, hogy neki van zsidó barátja.