Ebbe, hogy köttök bele, fiúk? A DK polgármesterei 15 ezer forintos otthonápolási támogatást vezetnek be

A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány megegyezett a DK polgármestereivel, hogy az általuk vezetett kerületekben kezdeményezik a szociális rendeletek módosítását, és pénzügyi lehetőségeikhez mérten bevezetik az ápolási díjban részesülők kiegészítő önkormányzati támogatását – tájékoztatta portálunkat...

Minden reménye elveszett, nem jött be Lagzi Lajcsi terve

Április 26-án 3 év 6 hónapra vonult börtönbe víz-, gáz- és áramlopás miatt Galambos Lajos.

LMP: legalább a minimálbért kapják meg az otthonápolók

Az LMP országgyűlési képviselője azt kezdeményezi, hogy kapják meg a minimálbért mindazok, akik hozzátartozójuk otthoni ápolását végzik.

Akikre tesz a kormány - úgy ad, hogy közben elvesz...

Az Orbán-kormány január elsejétől - a korábbi tiltakozások hatására - új kategóriaként a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolóknak bevezette a gyermekek otthoni gondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó százezer forint.

Most sem lesz sok, de a tüntetések után emelkedni fog az otthongondozási díj

A jövő év elejétől egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.