párbeszéd

Karácsony Gergely kivonul a parlamentből, megvan az utódja is

Az önkormányzati választásokra és zuglói polgármesteri munkájára szeretne koncentrálni Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, ezért hétfőn benyújtja az országgyűlési mandátumáról szóló lemondását, helyét Kocsis-Cake Olivio pártigazgató veszi át – jelentették be a Párbeszéd vezetői vasárnap a fővárosban tartott...

Mellár Tamás balhorga Fogarasinak, aki nem bírt magával - Városi Kurír

Mint arról beszámoltunk, Mellár Tamás független országgyűlési képviselő úgy döntött, hogy átül a Párbeszéd frakciójába, megmentve így őket a széthullástól.

Bősz Anett még egyszer ráröpül Gerébségére - Városi Kurír

Mellár Tamásnak köszönhetően megmarad a Párbeszéd parlamenti frakciója, miután Bősz Anett, a Liberálisok képviselője feltehetően egy anyagi természetű vitát követően kilépett abból, ellehetetlenítve a további működést.

"Az ellenzéki pártok egymásnak estek, meghazudtolják egymást" – szakértő elemezte a helyzetet a közmédiában

Teljes a káosz az ellenzéki térfélen – mondta a Párbeszéd parlamenti frakciójának Bősz Anett liberális képviselő kilépése nyomán várható megszűnéséről Deák Dániel politológus az M1 aktuális csatornán péntek este.

Kilép a Párbeszéd-frakcióból Bősz Anett

Kilép a Párbeszéd ötfős parlamenti frakciójából Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt politikusa, munkáját független országgyűlési képviselőként folytatja.

Első parlamenti felszólalásán letegezte Orbánt – megfenyegették a fiatal politikust

Sokáig emlékezni fogunk Tordai Bence első parlamenti felszólalására.

Az MSZP-Párbeszéd ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolja

Az MSZP-Párbeszéd ellenzéki kerekasztal létrehozását javasolja a többi parlamenti ellenzéki pártnak – közölte Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke hétfőn Budapesten újságírókkal. Karácsony Gergely kérdésre elmondta azt is, Szabó Tímeát javasolja a Párbeszéd...

Külön frakciót alakít a Parlamentben az MSZP és a Párbeszéd

Az MSZP és a Párbeszéd külön frakciót alakít, és frakciószövetségként dolgozik az Országgyűlésben – jelentették be a két párt vezetői szombaton Budapesten, a szocialista párt választmányának szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Karácsony: mindenki számára elérhető iskolarendszer kell

Az MSZP-Párbeszéd mindenkinek elérhető és minden gyermeknek a felemelkedéshez esélyt jelentő iskolarendszert hozna létre április 8-a után – közölte a két párt közös miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Nyakig ül a Fidesz az adatlopásban - Városi Kurír

Feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen a Párbeszéd szóvivője, Tordai Bence, amiért félmillió e-mail címre érkezett kéretlen levél Bakondi György fideszes elektronikus címéről.

Szabó Tímea: azonnali intézkedésekkel készülnek az egészségügy rendbetételére

Kormányváltás után az egészségügy azonnali rendbetételét ígéri Szabó Tímea, az MSZP és a Párbeszéd III.

Karácsony: az alapjövedelemnek nincs alternatívája

Az alapjövedelemnek nincs alternatívája hosszú távon sem Magyarországon, sem Európában, az tíz-húsz év múlva realitás lesz Európa majdnem minden országában – mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy csütörtöki budapesti rendezvényen.

Antikorrupciós ügyészségről tárgyalt Karácsony Gergely

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap árnyékkormányának tagjaival és szakértőkkel tárgyalt egy antikorrupciós ügyészség felállításának lehetőségéről.

A DK szerint siker, hogy az MSZP-Párbeszéd és az LMP hajlandó tárgyalni

A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke alapvetően sikernek tartja, hogy meghívásukra válaszolva az LMP és az MSZP-Párbeszéd vezetői vasárnap leülnek tárgyalni.

MSZP-Párbeszéd: Matolcsy Györgynek le kell mondania!

Az MSZP-Párbeszéd szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke fián keresztül összeférhetetlen módon szerezte "majd 500 millió forintos" budai villáját, ami miatt le kell mondania tisztségéről.

Népszavazással semmisítené meg a Fidesz alaptörvényét Karácsony Gergely

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje többek között átfogó béremelési programot, 13. havi nyugdíjat és rezsicsökkentést is ígér abban az esetben, ha ő alakíthat kormányt az áprilisi választás után. Karácsony Gergely egy szombati, budapesti rendezvényen ismertette a miniszterelnöki vállalásait.

Karácsony Gergely: népszavazással söpörjük el a rezsimet

Vagyonelkobzást, korszerű egészségügyet és oktatást ígér az MSZP miniszterelnök-jelöltje.A lopott vagyon visszajár - mondta, és bejelentette, hogy győzelmük esetén antikorrupciós ügyészséget hoznak létre, és vagyonelkobzásokkal szerzik vissza a fideszes haveroknak és családtagoknak átjátszott közpénzt. Mindezt jogállami,...

Egyeztetést sürget az MSZP-Párbeszéd az együttműködésről

Egyeztetést sürget az MSZP és a Párbeszéd a "demokratikus ellenzéki pártok" között a választási együttműködésről, mert úgy látják, a hódmezővásárhelyi választás fontos üzenete: ha sokan mennek el voksolni és van esélyes jelölt, a Fideszt le lehet győzni.

Kiskunfélegyházán bedurvult a kampány - Városi Kurír

A felkorbácsolt indulattal az a baj, hogy ha rászabadítják az arra fogékonyokra, kontrollálhatatlanná válik.

Nyilvántartásba vették az első országos listát, az MSZP-Párbeszédét

Nyilvántartásba vette az első országos listát az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB); az MSZP-Párbeszéd közös listáját Karácsony Gergely vezeti.

Ötvenszázalékos béremelést ígér az egészségügyben Karácsony Gergely

Ötvenszázalékos béremelést ígért az orvosoknak és az ápolóknak az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a szövetség kormányra kerülése esetére.

Politológus: az MSZP-Párbeszéd küzd a 10 százalékos parlamenti küszöbbel

Az MSZP-Párbeszéd pártösszefogás egy politológus szerint nem kormányváltó alternatíva, mert a 10 százalékos parlamenti küszöböt is nehezen ugorják meg.

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az Elios-ügyben az MSZP és a Párbeszéd

Az MSZP és a Párbeszéd a miniszterelnök felelősségét vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az Elios-ügyben. A két párt törvényjavaslatot is benyújt egy antikorrupciós ügyészség létrehozására.

Az MSZP-Párbeszéd új köztársaságot építene fel

Egy új, a negyedik magyar köztársaság felépítését ígérték az MSZP és a Párbeszéd politikusai, a köztársaság napján tartott csütörtöki, budapesti megemlékezésükön.

Karácsony Gergely: az MSZP-Párbeszéd nem készül lebontani a határzárat

Az MSZP-Párbeszéd szövetség nem készül lebontani a határzárat – jelentette ki a két ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Ami most körülvesz minket, az egy becstelen és korrupt rendszer

Karácsony Gergelyt, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, szakpolitikai kérdésekben 24 fős tanácsadó testület segíti.

Liberálisok-MSZP-Párbeszéd: nem lehet felszámolni az önkormányzatiságot

A Magyar Liberális Párt, az MSZP és a Párbeszéd nem fogja megengedni, hogy Magyarországon felszámolják az önkormányzati rendszert – jelentette ki a Liberálisok elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

"Aki úgy érzi, a menekültek elvették a munkáját, az szavazzon a Fideszre, aki pedig úgy érzi, hogy baj van az egészségüggyel, az oktatással, a nyugdíjakkal, az szavazzon ránk!" - V

Karácsony Gergely, az MSZP- Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje, a Népszavának adott interjút,ennek azokat a részeit gyűjtöttük  egybe, amelyek azt jelzik, hogyan is gondolkodik Karácsony az  országról, hogyan látja a választási esélyeket.

Párbeszéd: 4 milliárdot kellene behajtani az Orbán-család cégén az OLAF-büntetés miatt

Párbeszéd: 4 milliárdot kellene behajtani az Orbán-család cégén az OLAF-büntetés miatt

Párbeszéd: Álljon be az ellenzék Karácsony mögé!

A Párbeszéd arra szólította fel az általa demokratikusnak tartott ellenzéki pártokat, hogy tegyék félre a rövid távú érdekeiket, álljanak be Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltsége mögé.A Párbeszéd arra szólította fel az általa demokratikusnak tartott ellenzéki pártokat, hogy tegyék félre a rövid távú érdekeiket,...