Egy palesztin állam megalakítását szeretné Kína

A kínai és az egyiptomi külügyminiszter közös sajtótájékoztatón beszélt erről.

Kemény szavak: a baloldal asszisztál a terror melletti tüntetésekhez

A terrorcselekmények utáni néhány napban még az európai szélsőbaloldali szervezetek is "megszeppentek". Most taktikai okokból kicsit csendesebbek, de hallgatólagosan asszisztálnak a tüntetésekhez – mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Palesztin területeken elkövetett háborús bűnök miatt indít vizsgálatot a hágai bíróság

Izraeli és palesztin háborús bűnöket egyaránt fel akarnak tárni. Izrael tiltakozik.

A palesztinok csatlakoztak a nemzetközi vegyifegyver-tilalmi egyezményhez

A Palesztin Hatóság csatlakozott a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez (CWC) – közölte az egyezmény végrehajtását felügyelő Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szerdán.

Moszkva kész teret biztosítani egy palesztin-izraeli csúcstalálkozónak

Oroszország kész előfeltételek nélkül teret biztosítani egy palesztin-izraeli csúcstalálkozónak – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Valdaj nemzetközi vitaklubnak a közel-keleti orosz politikáról hétfőn Moszkvában tartott tanácskozásán.

Palesztina elfoglalása

A mindennapi zsidó és arab lakosság túlnyomó többségének (és itt 80-90%-ról beszélek) semmi problémája nincs egymással; mindkét nép nézete szerint a problémák forrása a politikusok, akiket a nép egy nagyon kis része támogat.

Dúró Dóra is "vesszen Izraelezett" kicsit az Andrássyn

A Gázai övezet izraeli "terrorbombázásának" leállításáért, "Palesztina szabadságáért" tüntetnek szerdán , Budapesten, a Magyarországon Élő Palesztinok Egyesületének szervezésében.

The Jaszai Post: A kimondott szó! Gáza. Egy kicsit másképp....vagy mégsem?

"...Egy-egy nap folyamán sokszor, sok helyről értesülsz arról, hogy mit tesz Izrael a gázaiakkal, vagy, hogy Gázából, gázai-palesztin területről (meg még innen-onnan-amonnan) hány rakétát lőttek ki ma izraeli városokra.

Mindennaposak a szirénák

Egyre több a súlyos sérüléssel járó baleset Tel Aviv közelében, miután sokan menekülnek a térségben kialakult fegyveres konfliktus miatt északra.

Obama látogatásra hívta meg Abbászt Washingtonba

Barack Obama amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja útján washingtoni látogatásra hívta meg Mahmúd Abbászt egy májusi időpontra, és a palesztin elnök kedvezően fogadta ezt - jelentette be Száeb Erekát palesztin főtárgyaló.

Mi célja van ezzel a támadással Izraelnek? Nézzük meg! | Ctrl

Egyértelmű érdeke Izraelnek, hogy a kemény csapásokat még a velük szemben mindig is „elnézőbb” Bush-kormányzat alatt üssék be a Hamásznak.