Panasz - Száguldozó motorosok a 7-esen

Volt, aki a fából készült Európa-hidat hiányolta a Bérci-patakról, más a csapadékvíz-elvezető árkok takarítást kérte számon, s akadt, aki a 7-esen száguldozó motorosok, s az út menti, balesetveszélyes fák miatt emelte fel a szavát Letenyén, ahol elhangzott,igyekeznek mindenre megoldást találni.

Szex nyitott ablaknál, átbulizott éjszakák és elszórt csikkek - - A lakókat zavarják a kollégisták

A kollégiumban élő egyetemistákra panaszkodnak a nagykanizsai Zárda utca lakói.

''Itt a vég, nincs semmi, amivel megmenthetem a lakásunkat''

Nagykanizsa - „Jelentkeztem a hirdetésre, mert ez volt az egyetlen esélyem rá, hogy rendbe tegyem az életem” - ragadott tollat, s írt levelet egyik olvasónk, aki 130 ezer forintot hagyott egy fogyasztói csoportban.

Arrogáns rendőri fellépés? Zalaiakat utasítottak ki Balatonberényről

Piackutatást végzett a Somogy megyei Balatonberényben egy keszthelyi illetőségű asszony és férje, ám előbbinél nem volt ott a megbízólevele, ezért a rendőrök mindkettejüket kiutasították a településről, s egészen a Balaton-parti városig kísérték őket.

Éjszaka sincs nyugalmuk...

Nagykanizsa - A Hevesi utcai presszók éjszakai nyitva tartását, a járdák rossz állapotát, a Platán utcán kialakított új forgalmi rendet, illetve számos egyéb problémát vetettek fel a keleti városrész lakói a terület egyik képviselőjének, Kovács Jánosnak.

Kusza vezeték és birtokhatár: elbirtoklás 15 év után

Rossz szomszédság török átok mottóval számoltunk be lapunkban minap egymás mellett élő emberek között évek óta húzódó vitákról.

Panasz: otthagyta őket az autóbusz

Kilenc személyt hagyott Budapesten a vasárnap délután öt órakor Zalaegerszegre induló buszjárat.

Sokkoló: nyitott koporsó borzolja a kedélyeket a temetőben

A nagykanizsai köztemető délkeleti részén elképesztő látvány tárul az arra járók szeme elé - ezzel a panasszal jött be a minap szerkesztőségünkbe egyik olvasónk, Fenyvesi Gyuláné.

Szigorítás a rokkantosításban - se nyugdíj, se munka

Egyre többen veszítik el rokkantnyugdíjukat, vagy szembesülnek kérelmük elutasításával, miután életbe léptek a szigorítások az ellátórendszerben.

Panasz: miért kell a rendszámtáblát az okmányirodába vinni?

Zalaegerszeg erzsébethegyi városrészében élő olvasónk felháborodva osztotta meg velünk panaszát, nevezetesen: miért az ügyfélnek kell a rendszámtáblát leszerelni, hogy ráragaszthassák a műszaki címkét.

Panasz a 76-osra: nincs rendes út a Púpos-dombra

A megyeszékhely csácsi városrészén áthaladó 76-os főút felújításáról és a körforgalom építéséről már többször írtunk.

Az utolsó pillanatban mondták le a meccset - Mi történt?

A játék nem maradt el, csak némileg átalakult ...

Panasz: árok híján a portára zúdul az esővíz

Ahányszor csak van egy nagyobb eső, az egész udvarom elúszik, áll a víz a bejáratnál, s a veteményes java is tönkrement a lezúduló víz miatt...

Panasz: szemét az adótornyok szomszédságában

A városi lomtalanítás szabályairól rendszeresen beszámolunk lapunkban, mégis vannak, akik szemetüket egyszerűen az utcára szórják.

Panasz: telefonkönyvek szemétgyűjtőben

Elégtelennek tartja az úgynevezett kistérségi telefonkönyvek nyújtotta információkat a Lentiben élő Tóth Csaba.

Panasz: a törvény alól valóban nincs kivétel?

Egyirányú utca rossz végén fordult be egyik olvasónk Nagykanizsán.

Panasz: időeltolódás a parkolójegyen

Nem adott vissza az automata, a parkolási idő vége pedig megegyezett a jegy vásárlásának időpontjával.

Rendőr-ítélet: hamis vádért ítélték el az őrnagyot, aki tagadta, hogy ő írta az e-mailt

Kétrendbeli hamis vádért jogerősen elítélték Rainiss Gábor rendőr őrnagyot.

Túl korán kialszanak a fények? Panasz a közvilágításra

Napi húsz perccel hosszabb közvilágítás havi 300-350 ezer forint pluszköltséget jelent a megyeszékhelynek, ahol évente 4000 órán át működnek az utcai kandeláberek.

A show (egyelőre) folytatódik, de sok rá a panasz

A káromkodást ugyan kisípolják, a termékmegjelölésre figyelmeztetnek, de sok nézőnek még így sem tetszik a Való Világ.Rengeteg panasz futott be eddig a médiatanácshoz.

Tömeges átverés? Sok a nyelviskolai panasz

Tömegével érkeznek panaszok a Nyelviskolák Szakmai Egyesületéhez, ezért jogsegélyszolgálatot indítottak, hogy segítséget adjanak a kiszolgáltatott diákoknak.

Panasz: nem elég meleg a termálvíz a szabadtéri medencében

Hány fokos az egerszegi termálfürdő vize a kinti, szabadtéri medencében ilyenkor télen?

Zöld ház - de milyen?

Azt szeretném, ha egyforma zöld lenne.

Panasz: elárasztja őket a szennyvíz

A lakók szerint a szennyvízcsatorna hibás kivitelezése az ok, a szolgáltató szerint viszont a szabálytalankodó fogyasztók miatt folyik vissza a szennyvíz Bak néhány házába.

Panasz: Mit keresnek a földön a közlekedési jelzőtáblák?

Hónapokkal ezelőtt kidöntött, s azóta is a földön fekvő közlekedési jelzőtáblákra hívta fel a figyelmünket Tóth Csaba lenti olvasónk.

Panasz: a buszbérlet nem volt jó a temetői különjáraton

Nem fogadták el egyik olvasónk összvonalas bérletét a Zala Volán egerszegi temetői különjáratán.

Panasz: a ZTE ex-kosarasa a pénzét várja

Elmaradt járandóságára panaszkodik Calvin Watson, a bajnok Zalakerámia-ZTE KK volt kosarasa.

A Flextronics dolgozóinak így sem, úgy sem jó

Nem a zalaegerszegi Flextronics parkolójába, hanem a távolabbi megállóba viszi, illetve ott várja a gyár dolgozóit múlt hétfő óta az autóbusz.

Vödörszámra lapátolta a telkére zúdult sarat (fotókkal)

Már többször vödörszámra kellett ellapátolnia a telkét ellepő törmeléket és sarat Czimber Ferencnek, mióta megcsinálták a csatornát a zalaegerszegi Kishegyi úton.

Szóvá tette a szomszéd a tűzveszélyes bálákat

A konyhaablaka elé pakolt szalmabálák miatt fordult szerkesztőségünkhöz gellénházi Tóth János gellénházi ingatlantulajdonos, de nemcsak ezért tett panaszt szomszédja ellen.