Az X-betegség a 21. század második bibliai csapása

A 20. század eleji Spanyolnátha és a 21. századot felvezető Covid -19 óta tudatosult a világ egészségügyéről felelőssen gondolkodó szakemberekben és polgárokban egyaránt, hogy történelmi léptékben szemlélve egymást szorosan követő hatalmas járványoknak vagyunk kitéve.

Van-e rosszabb, mint egy atombomba?

Van, például kettő.

Kínában a koronavírus Armageddon-variánsa, akár

Kína kapitulációja új törzsek megjelenését okozhatja a mértéktelenül rendelkezésre álló (kis kínai) táptalaj miatt.

Csernus doki világa

Lassan tíz éve, hogy a népszerű pszichiáter, Csernus Imre maga mögött hagyta a nyüzsgő budapesti életet, és vidékre költözött.

Világjárvány: Bill Gates rettenetes kijelentéssel állt elő a pandémiáról

A Microsoft társalapítója, az egészségügyi kérdésekben egyre gyakrabban felszólaló Bill Gates szerint résen kell lennünk, mert a koronavírus után újabb pandémia törhet ki, de immár egy másik kórokozó miatt.

Megdöbbentő adatok: így hatott a magyarok alkoholizmusára a pandémia

A koronavírus első -majd a többi- hullámában (is) sokan nyúltak alkohol után, hogy enyhítse a bezárták és bizonytalanság okozta stresszt. Ennek pedig egyenes következménye, hogy sokan úgy is maradtak. 

Dévényi Tibi bácsi nősülésre készül

A jövőre 75 éves lemezlovas 14 évvel fiatalabb párját szeretné elvenni, de a pandémiás helyzet miatt még nem tudja, mikor hozhatják tető alá az esküvőt. 

Az omikron ellen három adag kell a Pfizer/BioNTech-vakcinából

Hétvégi adatok: az ötszázat közelíti a halottak száma, 22 700 az igazolt őj fertőzöttek száma

A hétvégi összesített adatokat közli az operatív törzs: a beoltottak száma 6 159 926 fő, közülük 5 867 068 fő már a második oltását is megkapta, 2 765 500 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

Koronavírus és emberi jogok: 217 beadványt kapott a pandémia kitörése óta Péterfalvi Attila

A szám sokkal alacsonyabb, mint ahány beadványt Kozma Ákos ombudsman hivatala kapott tavaly március óta, de még így is nagynak mondható.

Mint egy püspök - Respublika

Apám – ha véletlenül jó jegyet kaptam az iskolában – nagyon megdicsért, azt mondta: „jól van fiam, okos vagy, mint egy püspök.“ Egy ideig nem nagyon értettem ezt az elismerést, mert amikor én jártam elemi iskolába, a püspököket nemigen emlegették semmilyen összefüggésben.

Csak meg ne adja magát a teljes magyar vendéglátás - Lonkai Márton interjú

Izgalmas és egyben drámai beszélgetést közöl a pénzcentrum Lonkai Mártonnal az egyik felkapott kávézó és reggelizőhely tulajdonosával.

Szijjártó újabb trükkje, hogy egymásra uszítsa az ország két felét

Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk - jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint.

Globális egészségügyi deklarációt fogadnak el az újabb járványok megelőzéséről a G7-csúcstalálkozó résztvevői

Minden eszközzel meg kell akadályozni egy újabb világjárvány kialakulását.

Segítség a járvány után: vendéglátóhelyek, panziók pályázhatnak wifi kiépítésére

A jó wifi ma alapkövetelmény egy kávézóban, pláne egy panzióban, hotelben. Most cégek fogtak össze, hogy segítsenek a járvány után a vendéglátóhelyeken.

Lesújtó táblázatot közölt a BBC: Magyarországon haltak meg legtöbben koronavírus miatt lakosságarányosan

A brit lap adatai szerint minden 100 ezer magyarországi lakosból 304 ember halt meg a koronavírus által okozott betegség miatt.

Hazavágta a home office a fogainkat?

A pandémia alatt sokan hagyták ki a fogászati szűrővizsgálatot és halasztották el kezelésüket.

A pandémia alatt lett olyan beteg a tini, hogy már egy falatot sem képes enni – Videó

A tini lány a tavalyi koronavírus következtében bevezetett korlátozások alatt kezdett el edzeni. Ám ami eleinte szabadidős tevékenység volt, pokollá vált. 

Koronavírusfertőzésben elhunyt Brády Márton, Showtime Budapest alapítója - Legyen könnyű neki a föld!

Schiffer András tudatta a közösségi oldalán a megdöbbentő hírt: elhunyt Brády Márton, a Showtime Budapest alapítója, aki olyan világsztárokat hozott Magyarországra, mint Eric Clapton, Bon Jovi vagy a Rolling Stones.

Világháború, itt és most

Ami most zajlik, az bizony világháború.

Üptre foglaljuk a szálláshelyeket a "tavaszoláshoz" - jogos az optimizmus, vagy....?

Úgy tűnik, a magyarok sokasága úgy gondolja, hogy Húsvétkor már nyugodtan mehet "tavaszolni", hiszen a bezúduló vakcinamennyiség, amit a kormány hangoztat addigra beadásra kerül, a veszélyhelyzet egy csapásra a múlté és minden olyan lesz, mint a pandémia előtt volt.

Mi lesz veled vendéglátás? - aki válaszol Gerendai Károly

A vendéglátásban a vállalkozások nagy része csődközeli helyzetben van, sokan pedig már csődbe is mentek – hangsúlyozta Gerendai Károly az ATV Start ma reggeli műsorában és elárulta azt is, hogy a cégeiből a rá eső veszteség rész már másfél milliárd forintnál tart.

Decemberben az iskolák, óvodák harmadában jelent volt a koronavírus

Mivel Orbánék nem vették elég komolyan a járványt, ezért az iskolák védtelenül maradtak. Emiatt a téli szünetre már az iskolák, óvodák e..----Decemberben az összes óvodai és iskolai feladatellátási hely 37 százalékában volt szükség rendkívüli tanrendre, vagy szünetre, vagy online oktatásra való átállásra - írta az Emberi...

Pénzesládánk állapota - Néhány vaskosabb kiadási tétel és a politika

Remélem, az még nem a korai agyi renyheség jele, hogy olykor megkísérlem megérteni a magyar kormány közpénzköltési gyakorlatát.

Randi a pandémia alatt?

A vírushelyzet nagyon sok mindent felülírt az életünkben. Sokunk számításait és terveit keresztülhúzta, végzős diákok utolsó, csodálatos évét vette el a középiskolából, s ez csak töredéke azoknak a nem túl pozitív dolgoknak, amiket a koronavírusnak köszönhetünk. Ezen túl azonban van más is…

Magyarországon informatikai, szervezési és oltási fejetlenség van

Bár az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit már elkezdték beoltani, a koronavírus elleni védőoltásokkal kapcsolatban minden hír arról szól, hogy nagy a fejetlenség.

A koronavírus a védőoltás megérkezése után se fog eltűnni, állítják szakértők

Úgynevezett endémia lehet belőle.

Napi bosszúság pandémia idején - a felelőtlen "kivagyiság" esete egy közszolgáltatóval

A pandémia okán megszületett a rendelet, a nyomaték kedvéért felfegyverzett katonák járják az utcákat, rendőrök büntetnek, ha a polgár nem azok értelmében éli életét, de ki figyel oda a pandémia idején a közszolgáltatók embereinek szabályszegéseire.

Der Standard: „elsötétedés”, avagy demokráciastressz

„Elsötétedés” – Hans Rauscher neves osztrák publicista szerint alighanem ez a megfelelő szó, amellyel le lehet írni a jelenlegi ausztriai és nemzetközi helyzetet, benne a pandémiával, az iszlamista terrorral, az egyes uniós tagállamokban mutatkozó tekintélyelvű tendenciákkal, Erdoğan gyújtogatásával, és a sorsdöntő amerikai...