Szexragadozó! McDonalds-ben dolgozó kiugrott pap zaklatott egy fiút

Fotó: Freepik

„A hittanórán maga mellé ültette, és belenyúlt a bugyijába” – Vád alá helyezték Sz. atyát

A Hajdúdorogi Főegyházmegye hétfői közleménye szerint a Debreceni Járásbíróságon vádat emeltek Sz. atya ellen, aki a görögkatolikus egyház egykori áldozópapja – hozta le a 444.hu.

Perintfalvi Rita: a „trón és az oltár szentségtelen szövetsége” a Fidesz-szavazóknak sem smakkol

Minden második ember fontosnak tartaná, hogy Magyarországot a keresztény értékek mentén irányítsák az ország vezetői, viszont csak 33 százalék gondolja úgy, hogy ez meg is valósul.

A politikusok aranyérmesek a megbízhatatlannak ítéltek listáján, de a papok is alíg csúsztak le a dobogóról

Kidobott közpénznek bizonyult az a sokszáz milliárd -egy milliárd = 1.000 millió!- közforint, amit arra fordít a megkérdezésünk nélkül a regnáló kormánypárt, hogy arról győzködje az embereket, hogy a politikusaik igazat mondanak, higgyenek bennük-nekik vakon nyugodtan.

Juszt László: de akkor mire is mennek a milliárdok a papoknak?

A mindent is jobban tudó “kipcsakvezér” egyszer régen – amikor még indiánnak hitte magát, azzal a tudományos felismeréssel örvendeztette meg híveit, hogy: “Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le róla”- írja közösség oldalán Juszt László.

Kimosdatta volna az ügyészség a pedofil katolikus papot – most nem sikerült

Egy Alsókubinban tevékenykedő katolikus papot gyermek ellen elkövetett, különösen súlyos alakzatban elkövetett szexuális visszaélés ügyében gyanúsítottak meg.

Perintfalvi Rita: a kormánykritikus sztárpap jó cégér, de a vállaltan meleg csak kihajítani való ballaszt?

Hodász Andrást elbocsátották a Szemlélek keresztény portáltól, ami a saját bevallása szerint legfőbb missziójának tekinti a „társadalmi párbeszéd támogatását, illetve a kritikai szemlélet képviseletét”. Katolikus berkeken belül valóban sokkal nyitottabb szemléletet képvisel, mint a hivatalos egyházi lapok, bár megjegyzem,...

Perintfalvi: Zsoltika, a hülyeséged mindig rád ég - Segítek, elmagyarázom, mit nem értesz

Szóval van egy NERci portál, aminek direkt nem írjuk le a nevét.

Perintfalvi Rita: Hodász András meleg, ahogy a katolikus papok 30-40%-a meleg!

Hodász András, papságot idén februárban saját kérésére elhagyó, a fiatalok körében közösségi médiás tartalmaival nagy népszerűséget szerző katolikus pap közösségi oldalán írta le, hogy a férfiakhoz vonzódik.

Hodász András: mindig próbáltam egyenes ember lenni, most is az leszek: igen, meleg vagyok

Szerettem pap lenni, és tudom, hogy ezzel a lépéssel végleg elvágom az utat visszafelé.

A Hír TV fekete öves propagandistája megfejtette az oktatási válság okát

Velkovics Vilmos, a Hír TV főszerkesztője a csatorna vasárnapi Sajtóklubjában villantott fel néhány, elsőre talán nem teljesen érthető összefüggést.

Azonnal felfüggesztette a gyermekmolesztáló papot Bábel Balázs érsek - Szijauram! - A szélső érték

Magyaroroszágon szokatlan dologra szánta el magát Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, Bábel Balázs, amikor egy gyermekmolesztálás miatt feljelentett papot nem "bújtatott", nem próbálta ez esetet elmismásolni, hanem azonnal felfüggesztette.

Megindult a lavina Hodász András cikke után: Sorra érkeznek a bejelentések a papi molesztálásokról

Néhány nap leforgása alatt több ember is jelentkezett a Szemlélek nevű keresztény magazinnál azzal, hogy ők is szexuális visszaélés áldozataivá váltak.

Hodász atya őszinte vallomása: "Kamasz koromban több alkalommal, szexuális visszaélést követtek el ellenem is"

Rendkívüli, a magyar közéletben ritka, a katolikus nyilvánosságban pedig páratlan írást közölt a Szemlélek keresztény portálon Hodász András.

Perintfalvi Rita: miért lesz egy katolikus pap orosz propagandistává?

"Vajon mit szólna a valódi béke és nem az orosz béke - Русский мир /Russzkij Mir – pártján álló katolikus egyházfő, azaz Ferenc pápa, ha megtudná, hogy a zuglói Kassai téri templomban egy igazi, orosz propagandista a lelkipásztor, aki a Kreml legelképesztőbb összeesküvés-elméleteit terjeszti?"

Szanyi Tibor: katolikus kecskékre bébi káposztát

Kásler Miklós még miniszter korában gondolt egy nagyot, s Nobel-békedíjra javasolta Böjte Csabát.

Többszázezer forintos „jövedelempótlékot” kaptak Orbánéktól a papok

Kvázi a kormány karácsonyi ajándékaként. 

Tömegesen coming outolnak a papok Németországban

Ilyen mozgalmat még sehol a világon nem láthatott az egyház.

Olyan hangosan szexelt a dunaszerdahelyi pap, hogy kiakadtak a szomszédok

A szomszédok nemcsak az elviselhetetlen lárma miatt jelentették az esetet, hanem mert ők maguk is hívők. A noviny.sk beszámolója szerint a négytagú család még 2021 februárjában bérelt lakást Dunaszerdahelyen, egy korábban esperesként is szolgáló pap szomszédságában. Egy idő után azonban furcsa zajokra lettek figyelmesek, amelyek a...

Dagad a gyermekmolesztálási-ügy Lengyelországban, közel 400 pap érintett

Míg Magyarország mereven elzárkózik a papság tüzetes átvizsgálása alól, Lengyelországban egyre nagyobbra dagad a molesztálási ügyben keletkezett botrány. 

A Lyonban meglőtt ortodox pap esete valójában csak egy megcsalásos nőügy volt

Szerelemféltésből lőttek rá múlt héten a dél-franciaországi Lyonban egy ortodox papra egy görög templom közelében: a támadó a megcsalt férj volt – közölték szombaton igazságügyi források.

Ki akarta rabolni a templomot a férfi – balszerencséjére a pap maratonfutó volt, és simán utolérte

Rossz pappal kezdett ki.

Egy templomban vízipisztollyal kereszteltek meg egy csecsemőt a járvány miatt – fotó

Egy amerikai pap bevállalta, hogy a távolság megtartásával fogja lebonyolítani a szertartást.

Átengedte lélegeztetőgépét a koronavírusos olasz pap egy fiatalabb betegnek, belehalt

A hívek dobták össze neki a lélegeztetőgépet, ami önzetlenül átengedett.

Pedofil hitoktatót ítéltek el Tatabányán

Jogerősen hat év börtönre ítélt a Tatabányai Törvényszék kedden egy általános iskolai hitoktatót, aki két rábízott kiskorút szexuálisan zaklatott.

Botrány: diák után egy tanárnőt is megüthetett a somlóvásárhelyi pap

Az ügyben feljelentés született rágalmazás és könnyű testi sértés gyanúja miatt.

300 katolikus pap követett el több, mint 1000 szexuális zaklatást - Mi a helyzet Magyarországon?

Az amerikai Pennsylvania államban az elmúlt 70 évben több mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket, áldozataik száma meghaladja az ezret – állapítja meg jelentésében Josh Shapiro pennsylvaniai főállamügyész.

Pap is beszállt az életmentésbe Józsefvárosban – imákkal

Az Országos Mentőszolgálat munkatársai egy nő életéért küzdöttek Józsefvárosban, mikor egy pap is megjelent, aki imádsággal segítette a munkát.

Ilyen nyíltan már rég kampányoltak templomban a kormány mellett – videó

Németh László hódmezővásárhelyi esperes a vasárnapi misén igazította el a híveket, hogy kinek is köszönhetőek a fejlesztések, és kire is kellene akkor voksolni az időközi választáson.

Felfüggesztik a menekültellenes papokat

Amennyiben egy pap konfliktushelyzetben érezhetően az egyik oldal nézeteit tolja, felfüggesztik "állásából".