10.000.- forintja bánja, ha hétfőtől ott parkol, ahol nem mindenkinek lehet

Az nem újdonság, hogy  Budapesten lakossági parkolóhelyeket alakítottak ki a kerületek és az sem novum, hogy este 6 óra után büntetik, akik jogtalanul hagyják ott autóikat.

Emberségből elégtelen! Infarktusa miatt parkol rossz helyen? A közterületes nem mérlegel, büntet!

Ha Budapest belvárosában autózik és érzi, hogy szorít a szíve körül, ha teheti, semmiképpen ne az VI.

Lassú fejlődés: tíz évig még biztosan lesznek parkolóautomaták

Az utcai parkolóautomaták egy jelentős részének életkora bőven meghaladta már a tíz-tizenöt évet is.

Parkolási Tippek #002 – Évszakok

Tavasszal és ősszel az eső, télen a hó, nyáron pedig a fáról lehulló falevelek és egyéb csöpögő dolgok miatt kell többet mosatni az autót - kivéve annak, aki garázsban parkol.

Parkolóban lett öngyilkos egy férfi

A parkolókban elkövetett bűncselekményekre a szakmának érdemes odafigyelnie.

Szombathelyen előszeretettel parkolnak a bicikliútra

A kerékpáros közlekedés - hiába bővül a kiépített bicikliutak hossza - továbbra is tartogat kihívásokat a bringásoknak.

Csúcson a mobilparkolás: tavaly 19,7 milliószor vették igénybe az Nemzeti Mobilt

A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) első teljes üzemi évében, tavaly január-decemberben az egységes mobilfizetési megoldással több mint 19,7 milliószor vettek igénybe szolgáltatást, 18,6 millió parkolás, illetve 1,1 millió autópálya-matrica és jegy értékesítése történt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül.

Öregúr három hétig kereste a kocsiját, mire eszébejutott hol parkolt

Ismerjék meg Björn Brandvold, akinek vicces története már bejárta a fél világot.

Videó: Parkolás kaszkadőr módjára

Parkolni nem nehéz, de ez a mutatvány mindent fölülmúl!

Milliárdos bevételkiesés a parkolási iparágban

Ponyva, jogtalanul használt mozgáskorlátozott igazolvány és a sláger a szlovák, az osztrák és a leszerelt rendszám; csak néhány példa a leggyakoribb parkolási trükkökre.

Tovább „zöldül” a parkolás az USA-ban (+VIDEO)

A vállalatok hatékonyságának növelése a világ minden táján első helyen áll.

Elérhetők a parkolási pótdíj képek az Interneten

A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás (FKPT) új Internetes megoldást fejlesztett, aminek segítségével Budapesten, az V. kerületben parkolási pótdíjat kapott gépkocsikról készített fényképeket a jármű tulajdonosa ezentúl az Interneten is megtekintheti.

Betömik a lyukakat a budapesti parkolási rendszeren: újabb utak lesznek fizetősek

Ki gondolta volna?

IT fejlesztések a Ferencvárosi Parkolási Kft-nél

Üzembe helyezték a Ferencvárosi Parkolási Kft. Bakáts utcai központi irodájában azt az online vizuális ellenőrző rendszert, amely folyamatosan lehetővé teszi a kerületi fizetőparkoló szolgáltatás legfontosabb elemeinek nyomon követését.

Parkolási gondok: még várni kell a mélygarázsra Miskolcon

Elhalasztotta a beruházást, ezért eredménytelenné nyilvánította a Szent István tér alatti mélygarázs építésére kiírt közbeszerzést a Régió Park Miskolc Kft. - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

OKOS PARKOLÁS: közös blogot indított az irodahaz.info és a parkonet.com!

Új színfolttal bővült a parkonet.com és az irodahaz.info weboldalak palettája.

ZÖLD PARKOLÁS: A jövő itt van, áramtöltés a garázsban

Jól kombinálja a SKIDATA a parkolást az elektromos autók töltésével.

Parkolás automata garázsban - pro és kontra (II. rész)

A korábban elkezdett cikksorozat második részében a garázspiacon elérhető automata garázsok technológiáiról ejtünk szót.

Parkolás 2013-tól: Dugódíj várható

2013 végén be lehet vezetni a dugódíjat Budapesten - mondta Tarlós István főpolgármester.

Zöld parkolás: Maradnak a fák, nem lesz mélygarázs a Nemzetinél

A kormány visszavonja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kertjébe, PPP-konstrukció keretében tervezett mélygarázsról szóló kormányhatározatot - olvasható a Magyar Közlöny pénteki számában.

Március végéig ingyenes a parkolás Hévizen

Az önkormányzat döntése szerint március végéig ingyen lehet parkolni Hévízen, ahol tavasszal új parkolási rendszert vezetnek be, de látványos változások is várhatóak a fürdőváros készülő közlekedési koncepciójának megvalósulásaként.

Parkolás gázos autóval: Lehet-e mégis a garázsban?

Proaktív lépés egy gázszolgáltatótól: az autógázzal működő autók parkolóházakba hajtását tiltó hazai rendelet megváltoztatását kezdeményezi a Prímagáz.

Zöld parkolás: napelemekkel fedik a parkolóhelyeket az USA-ban (VIDEO)

6.400 db napelemmel fedik le Amerika „legzöldebb” állatkertjének szabadtéri parkolóhelyeit.

Mit mond a biztosítási bróker a parkolási cégek kockázatkezeléséről? (II. rész)

Ismét Modesto Tamással a Modesto Insurence biztosítási bróker cég igazgatójával beszélgetünk, a korábbi beszélgetésben sorra vettük azokat a kockázati tényezőket, amikre a parkolással, garázsüzemeltetéssel - tágabb értelemben a létesítménygazdálkodással - foglalkozó cégeknek ajánlatos odafigyelni.

Kicsi a bors: Jól halad a 110 férőhelyes mélygarázs építése, javulhat a parkolás a MOM-nál

Budán a XII-ik kerületben új, vegyes funkciójú létesítmény építése van folyamatban, melyben végre helyet kap egy mélygarázs is!

Parkolási tragédia Ausztráliában: Ömlik a víz a mélygarázsokba Brisbane-ben (VIDEO)

Elképesztő videók járják be a netet az ausztráliai áradásokról.

Tovább bővítette mobilparkolási szolgáltatását az EME Zrt.

Mostantól a megszokott módon használhatják az autósok mobilparkolást a IX.

Mit hoz a nyár? Bővülő parkolási zónák Budapesten

Várhatóan júliustól újabb területeken kell fizetni a parkolásért a fővárosban.

Új szereplők a budapesti parkolási "piacon"

Új üzemeltetők léptek be a budapesti közterületi parkolási "piacra".

Videó: A világ legbénább parkolása

Az őrült sofőr ripityára töri saját autóját és még másik két parkoló járművet.