Megőrült a Lidl: 15 ezerbe is kerülhet az amúgy ingyenes parkolás

A Lidl bejelentette, hogy jelentős változások lesznek a parkolási díjakban egyik budapesti üzletükben. Az első óra továbbra is ingyenes marad, de a második óra már 1500 forintba kerül, és ha valaki a harmadik órát is megkezdi, 15 ezer forintos napidíjat számolnak fel.

Az eddig a Lidlnél "okosba" parkolóknak köszönhetően szedhetjük a lábunkat, vásárlás közben

Sokaknak van „módszerük” az egekbe szökő parkolási díjak kijátszására, vagy legalábbis mérséklésére.

Államtitkároknak mindent lehet – Menczer Tamás a fotók ellenére tagadja, hogy tilosban parkolt

Hadházy Ákos posztolt fotókat arról, hogy a külügyi államtitkár a Külügyminisztérium előtt a járdán állt autójával, míg Menczer állítja, sofőre csak kitette és ment is tovább.

Ingyenes lesz a parkolás Budapesten, de nem mindenhol: december 23 - január 1 között

Ahogy minden évben, idén is ingyenes lesz a parkolás Budapest szinte egész területén, de akadnak azért kivételek, szóval most jó ha figyel.

Karácsony Gergely újabb csapást mér az autósokra

A Fővárosi Közgyűlés november 29-én szavaz arról a javaslatról, aminek értelmében négy kerületben is változna a parkolási rend. A javaslatot Karácsony Gergely főpolgármester nyújtotta be, de a kerületi önkormányzatok kérték tőle a változtatást.

Átszervezik a forgalmat a Mammutnál

A parkolási helyzet is változni fog – írta meg a hvg.hu.

Vigyázz parkolóőr! Bezárnák a kiskapukat a szabálytalanul várakozók előtt

Az MSZP az objektív felelősség kiterjesztésével és a közigazgatási bírság alkalmazásával bezárná a kiskapukat a szabálytalanul parkolók előtt - jelentette ki a szocialisták pártigazgatója csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Imádkozzon 15 perc alatt, vagy kérjen "templomlátogatási igazolást" a hívő, ha nem akar a parkolásért fizetni

Balatonaligán nem dőlnek be a parkolót működtetők az elhíresült Orbán-mondásnak, miszerint „Ember, most jövök ki a templomból”, nekik papír kell a templomlátogatásról, különben tetemes parkolási díj ellenében engedik csak útjukra az áhítatra vágyókat.

Százmilliókkal többet parkolunk el Budapesten, de mióta is?

Bő fél évvel a módosítást követően a 24.hu megkereste a fizetős parkolást üzemeltető kerületeket, és megkérdezte: mennyivel emelkedett a közterületi parkolási díjakból származó bevételük az új rendszer bevezetésével.

Tízezer forintos bírsággal sújtják hétfőtől azokat, akik lakossági engedély nélkül parkolnak

Akik lakossági engedély nélkül parkolnak este 6 és másnap reggel 7 óra között a kizárólagos lakossági parkolóhelyekre, azok hétfőtől 10 000 forintos bírságot fizethetnek.

Egy buszmegálló kellős közepében parkolt le Szeged alpolgármestere

Kedd délután pihentette ott az autóját negyed óráig.

444: legalább három kerületben bűnszervezet üzemeltethette a parkolást Budapesten

Négy éve erről forgatott filmet a 444, azóta nem sok minden történt az ügyben.

Ingyenes lesz a parkolás Budapesten (majdnem) mindenhol az ünnepekben

Az ünnepek alatt is a budapesti parkolási rendelet lesz érvényben, amelynek értelmében nem kell várakozási díjat fizetni a várakozási övezetek területén minden év december 24-én üzemkezdettől az utána következő év január 1-jén üzemzárásig, közölte a hvg.hu megkeresésére a főváros sajtóosztálya...

A pofátlanság csúcsa: Profittermelés kényelmi szolgáltatás címén

Van az úgy, hogy a szolgáltatók egyszer csak eltévesztik ki kiért van és visszaélnek a helyzettel, ilyen a legújabb sarc a kényelmi szolgáltatás díja is.

Elfogadták az új rendeletet, ezekben a kerületekben kell még többet fizetni a parkolásért

A II. kerületben és Újbudán is drágább kategóriába soroltak át területeket, Józsefvárosban pedig a Rákóczi téri mélygarázs díját emelték – írja a hvg.hu . 

Januártól a lakóknak is fizetős lesz a parkolás a Józsefvárosban

Csütörtökön a józsefvárosi képviselő-testület megszavazta az ingyenes lakossági parkolást átalakító, lényegében megszüntető előterjesztést, amit Pikó András kerületi polgármester és Rádai Dániel momentumos alpolgármester nyújtott be közösen.

Felmerült, hogy már a helyi lakosok számára is legyen fizetős a parkolás Budapesten

Régi tabut döntene meg a józsefvárosi önkormányzat azzal, hogy fizetőssé tenné a parkolást a kerületi lakosok számára.

Több éves szünet után hétfőtől drágul a parkolás Budapesten

Mától többet kell fizetni a parkolásért Budapesten, a belső kerületekben hatszáz forintba kerül óránként, miután életbe lépett az új, négy zónatípusból álló egységes fővárosi parkolási rendszer.

Hétfőtől már drágább a parkolás Budapesten

Még nyáron döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés, hogy egységesítik a budapesti parkolózónákat, és négy díjtételi zónát alakítanak ki a korábbi 27 helyett.

Drágul a parkolás Budapesten hétfőtől – így alakulnak az árak

Hétfőtől drágul a parkolás Budapesten, a főváros belső részein hatszáz forintot kell majd fizetni óránként, 8 és 22 óra között.

Parkolás, te baromi drága! - Szeptembertől jön az új parkolási rend Budapesten

Közlöny van róla: az eddigi, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, négy zónából álló egységes parkolási rendszert vezetnek be szeptember 5-től (hétfőtől) Budapesten.

Szeptembertől új parkolási rend lesz Budapesten, drágulás jön

A belvárosban 600 forint lesz óránként a parkolás, és az első három zónában csak maximum három órán keresztül lehet parkolni.

Szeptembertől emelkednek a parkolási díjak Budapesten – sok helyen 600 forintot kell majd fizetni, ha meg akarunk állni

Szeptembertől egységes parkolási rendszert vezetnek be Budapesten. A jelenlegi 27 különböző díjtételű, várakozási idejű zóna helyett mindössze négy lesz. Ezzel egyidejűleg emelkednek a parkolási díjak is – írja a Népszava.hu . 

A Xl. kerületben parkol? - Ezentúl több helyen és mélyebben kell zsebbe nyúlnia!

Újabb példa arra, hogy a kormány megszorító ötleteit az oly sokszor emlegetett és mindettől megvédő lakosok fizetik meg: három ütemben bővül az újbudai fizetős övezet, ezáltal megszűnik az ingyenes parkolás az Infopark környékén, illetve a Gellért-hegy lábánál.

Horváth Csaba kitálal a zuglói parkolási ügyekkel kapcsolatban

Három hét után sem kapta meg az ügyészségtől Zugló polgármestere a minden alapot nélkülöző gyanúsítás jogosságát bizonyító dokumentumokat, az ügyészség pedig továbbra is nemtelen módon szivárogtat. Ártatlansága bizonyításaként Horváth Csaba úgy döntött, hogy az ügyben eddig megszerzett összes információt egy...

Vége a jó világnak: Megszűnt az ünnepi ingyenes parkolás a fővárosban

Hétfőtől újra fizetős a parkolás a budapesti közterületeken - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján.

A ferencvárosi parkolóbotrány-hős most parkolási tanácsadó lett a kispesti önkormányzatnál

Pál Tibor volt önkormányzati képviselő most tanácsadóként segíti a kispesti önkormányzatot – adta hírül a 24.hu. 

Majdnem lett több parkoló az épülő lakások mellé, aztán mégsem

Lenne rá igény, hogy egy lakáshoz több parkolót is lehessen építeni, mégsem találkozik a kereslet a kínálattal.