Luxuslakást kapott Kim Dzsong Untól az észak-koreai köztévé leghíresebb bemondója

Ri Csun Hit kézenfogva kísérte a diktátor a szegény ország fényűző fővárosában található új otthonába.

Amerikai admirális: Phenjan a Koreai-félsziget egyesítésére törekszik

Phenjan a Koreai-félsziget egyesítésére törekszik a kommunista rezsim uralma alatt – fogalmazott ifjabb Harry Harris, az amerikai haditengerészet admirálisa egy szerdai képviselőházi meghallgatáson. Közben Mike Pence alelnök egy interjúban azt hangoztatta, hogy Washington nyitott a tárgyalásokra Phenjannal.

Észak-koreai válság: Washington célzott csapásokat fontolgat

Washington azt fontolgatja, hogy célzott csapásokat mér észak-koreai célpontokra, és abban bízik, hogy emiatt nem robban ki háború a Koreai-félszigeten – jelentette a The Wall Street Journal című amerikai napilapra hivatkozva kedden az Axios című hírportál.

Ilyen se volt még Észak-Koreában

Az ország vezetőjének távollétében rendezték a Munkáspárt születésnapi ünnepségét.

A Phenjan-Budapest tengely

Az észak-koreai nemzeti együttműködés rendszere a forradalom győzelme óta permanens szabadságharcot vív az ellene összeesküvő világ ellen. Nem lesznek gyarmat! (Na jó, ők főleg japán gyarmat nem lesznek többé...)

Katonai lépésekkel fenyegetőzik Phenjan

A dél-koreai hajó elsüllyesztésével kapcsolatos, Phenjannal szemben ellenséges határozat katonai következményeket vonna maga után.

Atomkísérletet hajtott végre Észak-Korea

Földalatti nukleáris kísérletet hajtott végre Észak-Korea hétfőn - adta hírül a phenjani állami hírügynökség.