Ha szerinted jó a magyar oktatási rendszer, akkor miért nem megy a problémamegoldás?

A PISA mérés 2000-ben indul térhódító útjára az OECD, gazdasági érdekeket képviselő szervezet keretei között (1996 óta tagja Magyarország). A nemzetközi kompetenciamérés kidolgozásában, folyamatos fejlesztésében, majd eredményei feldolgozásában a tagországok tudományos elitje vállal szerepet.

Egyik magyar a másikon

A jövő mégiscsak azé lesz egyszer, aki tud alkalmazkodni, kooperálni és újat tanulni.

Lázár: nem a kormány tagjainak, hanem a gyerekeknek kellett a PISA-tesztet kitölteniük

A kormány arra kéri Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, szervezzen olyan oktatási kerekasztalt, amelyen a pedagógus érdekképviseletekkel, szakmai szervezetekkel közösen áttekintik a PISA 2015 felmérés eredményeit – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Tóta W.: Neve birkaiskola

A magyar oktatás igenis működik. Mint büntetőtábor és rituálé. Követeljük a PISA-paralimpiát!

MSZP: tudásválságot okozott a Fidesz-kormány

Az MSZP oktatáspolitikusa szerint a Fidesz-kormány által okozott tudásválság bizonyítéka, hogy a magyar diákok teljesítménye a PISA-felmérés alapján a szövegértés, a matematika és a természettudományok területén is elmaradt az Európai Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagától.

Fidesz: saját oktatáspolitikájukat bírálják a szocialisták

A Fidesz szerint az MSZP saját, kudarcot valló oktatáspolitikájáról állít ki bizonyítványt, amikor a tavaly készült PISA-felmérések eredménye alapján fogalmaz meg bírálatot.

A magyar kamaszoknak nem megy a matek

Az iskolások olvasási, matematikai és természettudományos képességeit összegző, nemzetközi tanulói teljesítménymérési program (Programme for International Student Assessment, PISA) szerint Magyarországon 2009 óta mindhárom területen nőtt a rosszul teljesítő diákok aránya, de ez az Európai Unió több országáról is elmondható...