Pletykák az iPad 5 kijelzőjéről

Eddigi információk szerint az Apple egy új típusú technológiával fogja elkészíteni az október környékén megjelenő, iPad 5 kijelzőjét, mely révén egy egészen könnyű, vékonyabb modellre számíthatunk.

A kolléganőm rám szállt

A kolléganőm teljesen rám szállt.

Arnie, az örök Terminátor

Pletyka vagy sem, mindenképpen kíváncsivá tett minket a következő hír: A collider.com szerint az Erőnek erejével című Kim Jee-won film sajtótájékoztatóján elhangzott valami olyasmi, hogy Arnie szerepet vállalt a Conan legendája és az Ikrek folytatása mellett a készülő Terminator 5-ben is!

Hogyan kezeljük a munkahelyi konfliktust?

Minden munkakörnyezetben előfordulhat hogy konfliktushelyzetbe kerülünk.

Hét dolog, ami a munkahelyen abszolút tabu

Összegyűjtöttünk hét témát, ami nem feltétlenül munkahelyre való.

Kedvenc szórakozás: mások kibeszélése - avagy: hol van a pletyka fészke?

Másokat kibeszélni, mégpedig negatívan, nem szép dolog.

Szaftos pletyka

Bizony nemcsak a nők pletykálkodnak, hanem a férfiak is.

5 ok, amiért a nők pletykálnak!

Nos, először is, miért ne szerethetnék?

Mennyire szívesen terjesztjük a botrányt?

Naponta tesszük fel a kérdést: „És azt hallottad?” Elég csak Schwarzenegger házasságon kívül született gyerekére vagy az IMF-vezér szexbotrányára gondolni, hogy rájöjjünk.

Lehet, hogy a pletyka mégis hasznos?

A pletykálkodás csúnya és gonosz dolog, de védő szerepet is szolgálhat, arra készteti az agyat, hogy a fenyegetést jelentő emberekre koncentráljon, - legalábbis egy új kutatási eredmény szerint.

Rocky egy középkori freskón!

Rendkívüli hasonlatosság figyelhető meg a Vatikáni Múzeumban látható Raffello-freskó egyik alakja és Sylvester Stallone amerikai filmszínész között - vette észre egy turista.

Van jótékony hatása a pletykának?

A pletyka igen rossz hírnévnek örvendett évszázadokon keresztül: rosszindulatú beszédnek tartották, amely aláássa mások jó hírnevét, és elfedi az igazságot.

Miért pletykásak a csajok?

A legtöbb nő nem képes ellenállni egy jó szaftos pletykának.

Xbox Loop lesz az új Microsoft konzol neve?

Korábban már voltak pletykák, melyek szerint az új Xbox gép 2013-ban kerülhet fel a boltok polcaira.

Kedvenc szórakozás: mások kibeszélése - avagy: hol van a pletyka fészke?

Másokat kibeszélni, mégpedig negatívan, nem szép dolog.

Még egy bizonyíték a Mass Effect 3 multiplayerre

Lassan kijelenthető, nem a Syndicate volt a világ legrosszabbul őrzött titka, egyre több információ csepeg ugyanis a Mass Effect 3 többjátékos módozata kapcsán.

Tudsz titkot tartani?

Ma szembesítettek azzal, hogy nem tudok titkot tartani.

Connor Paolo se tér vissza a Gossip Girlbe?

A new yorki színész játszott már Angelina Jolie-val a Nagy Sándor, a hódítóban és a Különleges ügyosztály különböző részeiben is feltűnt már, de az igazi áttörést az A pletykafészek (Gossip Girl) című sorozat hozta meg neki 2007-ben.

5 ok, amiért a nők pletykálnak!

Nos, először is, miért ne szerethetnék?

Mégsem szakított az álompár!

Leonardo DiCaprio és Blake Lively még mindig egy párt alkot!

Mégsem házasodik Brad és Angelina!

Mégsem házasodik össze a hollywoodi sztárpár!

Taylor Momsen a zene miatt hagyja ott a sorozatot!

A fiatal énekes-, színésznő, aki csupán 10 nap múlva tölti be a 18-at, egyelőre a zenélést tartja fontosabbnak, ezért hagyja ott a Pletykafészek című sorozatot, ami igazán híressé tette.

Mennyire szívesen terjesztjük a botrányt?

Naponta tesszük fel a kérdést: „És azt hallottad?” Elég csak Schwarzenegger házasságon kívül született gyerekére vagy az IMF-vezér szexbotrányára gondolni, hogy rájöjjünk...

Nem kérnek Lindsay Lohanből!

Több pletyka is született, miszerint Lindsay Lohan lesz az idei X-Faktor egyik zsűritagja.

Dzsudzsák Balázs és Zimány Linda: ez lenne aztán a menő páros!

A volt DVSC-s Dzsudzsák Balázs napjaink messze legjobb és legnépszerűbb magyar labdarúgója.

Justin Bieber kikezdett Cheryl Cole-lal

A minap a brit X-Factor sztárvendége a tinibálvány Justin Bieber volt, akinek most jelent meg legújabb dupla lemezes kiadványa ’My Worlds- The Collection’ címen.

Madonna új pasit fogott magának

Madonna ismét új férfiszívet hódított meg, ezúttal Brahim Rachiki, lobbant szerelemre Madge iránt.

5 ok, amiért a nők pletykálnak!

Nos, először is, miért ne szerethetnék?

Te mennyire vagy pletykafüggő?

Celeb-bloggerek és magazinok ezrei élnek meg mások pocskondiázásából, hiszen a közönség kíváncsi a hírekre, és élvezettel továbbadja azokat.

A hírhedt Anna Wintour címlaplány lesz?

Pletykák szerint a rettegett, kegyetlenségéről és zárkózottságáról híres Vogue főszerkesztő, Anna Wintour hamarosan megváltoztatja róla alkotott képünket.