Újabb plágiumbotrány a közszférában

Október 31-ei hatállyal lemondott Polgárné Vida Judit, a Fővárosi Törvényszék elnökhelyettese. Lemondását Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke elfogadta – olvasható a hivatal honlapján.

Ezek a komcsik már a logókat is lopják!

Beszólt a KDNP a Kónya-féle szoborgyilkos Szolidaritásnak, ne kopizzák már a lengyel Solidarność logóját.

Amíg ön alszik...

A dolog úgy kezdődhetett, hogy valakinek a nyár kellős közepén, talán épp az évszázados rekordokat döntögető kánikulában egy Dulcolax nevű hashajtóról kellett reklámszöveget írni.

Kipling is plagizált

Rudyard Kipling (1865- 1936) a Dzsungel könyve című regényének egyes részeit más szerzők műveiből vette át.

A ponta_plagium.docx

Szégyellném magam, ha Pontát és sleppjét baloldalinak merészelném nevezni.

Pista bá! A Süsü-nótát kitől lcsórta?

Ezt fogják kérdezni a fiatalok, akik ott lesznek a Balog-féle EMMI Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága által szervezett táncos-ismerkedős rendezvényen, amelynek a Bergendy szalonzenekar lesz a sztárja.

Plágiumbotrány az Inform Média napilapjánál

„De jó lenne nyomtatásban látni valamelyik cikkem!” – vallottam be magamnak nemrégiben.

Plágiumgyanús Matolcsy György interjúja?

Furcsa szövegegyezések merültek fel Matolcsy György Heti Válasznak adott interjúja és egy 1979-es metafizikai előadás között.

Tolvai Reni apja plagizált mondatokkal védte meg a lányát

Van abban valami bájos abszurdum, amikor az ember a saját mondataival találkozik az országos bulvársajtóban – csak éppen egy félcelebnek tulajdonítva.

A hálózat örök?

Gyurcsány folyamatosan zaklatta, provokálta Hosszu Margitékat a magánéletükben, esténként a kollégiumi szobájukban – vagyis mindenáron gyűjtötte az információt a Dialógus terveiről.

Statiszta volt az iskolaigazgató a Hír Tv Célpont műsorában - vagy csak egy szenilis öregember?

Azt se tudta, mi a különbség a hospitálás, a gyakorló tanítás és az egyhónapos egyéni iskolai gyakorlat között az az idős férfi, aki Gyurcsány tanárjelölt bliccelését bizonygatta a tényfeltáró komédia harmadik felvonásában.

Gyurcsány: szeretném hinni, hogy tisztességesen megjelöltem a forrást

Másolat a sógorról.

Feszült mondatok (kommentár)

Nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristáknak nevezte Kövér László - az államfői feladatokkal ideiglenesen felruházott házelnök - a Schmitt Pál plágiumügyét nyilvánosságra hozó újságírókat.

Söprést, fertőtlenítést a parlamentbe!

A titkok mögött mindig tilos dolgok rejlenek.

Úgy hiszem, hibát vét, aki most kárörömmel ül diadalt (jegyzet)

Nem volt más lehetőség; illetve lehetett volna még húzni kínkeservvel, de jobb, hogy megtörtént.

Korábban kellett volna lemondania az elnöknek

Vasárnap még Schmitt Pál maradásáról szóltak a hírek, de hétfőn lemondott köztársasági elnöki tisztségéről.

Plágium -Zalában is eltérően ítélik meg a döntést

- Nem vártam a köztársasági elnök lemondását, így aztán nem is lepődtem meg, hogy nem így tett.

Schmitt Pál szégyent hozott a nemzetre

Egyre többen szólalnak meg Schmitt ügyben.

Schmitt Pál bukása

Ez a videó csak kitaláció szüleménye, tele sztereotípiákkal.

Plágiumügy és ami mögötte van

Schmitt Pál plágiumügyének dagadása sorozatos kommunikációs hibák következménye.

Mindenki kisdoktorit kapott az ATV-ben

Minden, a műsor készítésében résztvevő kollégájukat doktorrá avattak az ATV szerdai 17.55-ös híradójában, így tiltakozva a Schmitt-ügy vizsgálóbizottságának jelentése ellen.

Kezdeményezik Schmitt doktori címének visszavonását

A hvg.hu információi szerint a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa kezdeményezi Schmitt Pál doktori címének visszavonását.

Schmitt Pál az egész országnak doktori címet ajándékozott!

Minden magyar ember úgy mutatkozhat be ezentúl, hogy Dr. XY.

Progresszív plágium

Progresszív plágium: Úgy lenyúlták a Tool zenéjét, hogy Pali bátyánk copy-paste kisdoktorija kutyafasza ehhez képest

Hivatalos: Schmitt Pál nem mond le

Schmitt Pál nem mond le a köztársasági elnöki posztról és számára a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése "egyfajta elégtétel".

Filippov Gábor: visszavonható Schmitt Pál doktori címe

A Magyar Progresszív Intézet elemzője a Duna TV Közbeszéd című műsorában kifejtette: a plágium-bizottság összegzésében ellentmondó részletek vannak.

Schmitt Pál-jelentés - Mit üzen a példa a társadalomnak?

Mulasztásokat, illetve hibákat tár fel, mégis az egyetem és nem a szerző felelősségét állapítja meg a Schmitt Pál doktori értekezését vizsgáló bizottság jelentése.

Meglepetés! Schmitt Pál konzulense a bűnös

Így kell ezt csinálni…

Plágium Bokros Lajos doktorija is?

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség ifjúsági tagozata szerint Bokros Lajos soha nem volt a Panamai Állami Egyetem hallgatója, ahol állítólag doktoriját szerezte.

Ha Schmitt Pál lemond...

Az új alaptörvény csak két feltételt szab, a 35 éves életkort és magyar állampolgárságot, vagyis büntetett előéletű is lehet Magyarország államfője.