Fenyő-gyilkosság: Gyárfást és Portikot is elítélték

Fordulóponthoz ért az öt éve húzódó per azzal, hogy elsőfokon ítéletet hirdettek.

Újabb részlet a Portik-interjúk kapcsán: a Magyar Nemzetnek is nyilatkozott, ezt is letiltotta a BVOP

A Fenyő-per kapcsán nyilatkozó Portik Tamás a Fővárosi Törvényszéken az utolsó szó jogán elmondta: nemcsak az Átlátszónak, hanem a Magyar Nemzetnek adott interjúját is cenzúrázta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), és nem engedte megjelentetni az interjút.

Letartóztatták Portik Tamás fiát, mert kávét öntött a bíró arcába

Hideg kávéval arcon önteni egy bírót hivatalos személy elleni erőszak lehet, ráadásul ott a bűnismétlés veszélye.

Portik Tamás: koncepciós eljárást kreáltak ellenem

Portik Tamás szerint a nyomozóhatóságok koncepciós eljárást kreáltak ellene Fenyő János médiavállalkozó huszonhat évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében.

Portik Tamás szerint jegyzőkönyveket tüntetett el a rendőrség az ügyében

A Fővárosi Törvényszéken első fokon zajlik a tárgyalás Fenyő János meggyilkolása miatt, Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen.

Őrizetbe vették Portik Tamás fiát, miután kávét öntött a bíró arcába

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt a férfit, aki a tárgyalás előtt kávét öntött a bíró arcába. Ezt a KNYF közölte kedden az MTI-vel.

Gyárfás Tamás: Fenyő János halála az én életemet is tönkretette – továbbra is tagadja a vádakat

Nincs köze Fenyő János médiavállalkozó halálához, és reménykedik, hogy ez bebizonyosodott a csaknem négy éve tartó büntetőperben – mondta kedden a Fővárosi Törvényszéken az utolsó szó jogán az ügyben felbujtóként emberöléssel vádolt Gyárfás Tamás. Fotó: Póta Péter bíró Gyárfás Tamás médiavállalkozó,...

Félbeszakították a Portik-interjút, és az elkészült rész közlését is megtiltották

Az Átlátszó azt a részt sem közölheti, ami végül elkészült.

Megszakították és most már nem engedélyezik újra Portik Tamás börtöninterjújának befejezését - Hírsziget

Nemrég egy váratlan és rejtélyes eset történt a magyar média világában.

20 évet kapott Portik: Gépfegyverrel végeztette ki haragosát az ítélet szerint

Elítélték a bérgyilkost is. Az ítélet még nem jogerős.

Gyárfás Tamás a vádlottak padján - bogozódik vagy bonyolódik a Fenyő-gyilkosság

Gyárfás Tamás hosszú évtizedekig megkerülhetetlen alakja volt a magyar hírtelevíziózásnak.

Felvágta az ereit a börtönben Portik Tamás, a Fenyő-gyilkosság vádlottja

Öngyilkosságot kísérelt meg börtöncellájában Portik Tamás, akit a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással vádolnak.

Újra kell tárgyalni Fenyő János meggyilkolásának ügyét

A Fenyő-merénylet ügyében elrendelte a Fővárosi Ítélőtábla a perújítást Portik Tamás felbujtói szerepét tisztázandó – tudta meg a Magyar Nemzet.

Rendkívüli: Portik Tamás ismét megszólalt Gyárfás Tamásról a Fenyő-gyilkosság ügyében!

Rendőrrel, ügyésszel vagy politikussal akart összejönni 2003 környékén Portik Tamás és ebben kérte Gyárfás Tamás segítségét, aki segítőkésznek mutatkozott, mert érezhetően tartott a bűnözőtől, akit azzal próbált leszerelni, hogy maga helyett egy újságírót ajánlgatott neki.

Hegymenetben a Gyárfás-Bánáti tandem

Gyárfás Tamás védőjét megpróbálták kizáratni a Fenyő-gyilkosság ügyéből.

Friss: Politikusok bűnös kapcsolatairól szóló felvételek kerülhetnek elő a Portik Tamás ügyből!

Politikusok bűnös kapcsolatairól szóló felvételek kerülhetnek elő, Portik Tamás ugyanis titokban az összes beszélgetését rögzítette.

Döbbenetes fordulat Gyárfás Tamás és Portik Tamás ügyében!

A hanghordozók értékelése és elemzése hónapokig tartó munkát jelent a szakembereknek, ám már az eddig megismert információk is arra utalnak, hogy totális áttörés is elképzelhető az 1990–2000-es évek maffiabűnözése elleni fellépésben.

Portik Tamás bizalmasát darabolhatták fel a pilisi erdőben!

Elképzelhető, hogy a 2002-ben, Tárnokról eltűnt Radics család maradványait találták meg a rendőrök a pilisi erdőben.

Döntött a Kúria: Elmondhatja Rohác ki ölte meg Prisztást

Ki fogják hallgatni Jozef Rohácot a Prisztás-gyilkossággal kapcsolatban a Kúria döntése szerint – ezt Hatvani István másodrendű vádlott ügyvédje, Patócs Ilona nyilatkozta a Hír TV-nek. A budapesti éjszakai élet egyik ismert alakját 1996-ban gyilkolták meg az óbudai Ladik utcában. A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a...

22 évvel ezelőtti ügyben gyanúsították meg Portik Tamást

A budapesti ügetőn 1996-ban történt lövöldözés ügyében gyanúsítottként hallgatták ki Portik Tamást csütörtökön.

Aranykéz utcai merénylet, Prisztás-gyilkosság – fordulat jöhet

Várhatóan mindkét ügyben - külön-külön - perújítást kérnek Portik Tamás ügyvédei.

Jogerős: hazudott a TV2, amikor Portikkal próbálta összemosni Juhászt

A fővárosi törvényszék immár jogerős ítéletben mondta ki, hogy a TV2 hazudott, amikor Portikkal próbált összemosni, írja Juhász Péter Facebook-oldalán.

Kormány: Juhász Péter végleg kiírta magát a politikai életből

A Fidesz és a KDNP szerint Juhász Péter, az Együtt alelnöke nem politikus, hanem Portik Tamás "samesza", és hazugságaival végleg kiírta magát a politikai életből.

Rogán nem jelent meg a bíróság előtt, csak egy nyilatkozatot küldött

A Fővárosi Törvényszéken folytatódott csütörtökön az a per, amelyet Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetet vezető miniszter indított Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen személyiségi jogainak megsértése miatt, mert az ellenzéki politikus bűnözőnek nevezte a Facebookon és országos tévécsatornákon.

Rogán nem megy el a Portik-szembesítésre

Rogán Antal úgy döntött, nem megy el a mai szembesítésre Portik Tamással – mindezt egy sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön, késő délelőtt – írja az Index .

TV2: egy rabtárs szerint milliós kiadást jelentett Portiknak Juhász Péter

Portik Tamás egyik volt rabtársa szerint "Portik Tamásnak Juhász Péter (az Együtt alelnöke) havi szinten többmilliós kiadást jelentett".

Juhász ma már nem nyomtatna cikket Portiknak

A fideszes média össztüzet zúdított Juhász Péterre: előbb a Fidesz-frakció által pénzelt Pesti Srácok rágalmazta meg azzal, hogy Portik Tamás "a börtönből pénzeli őt", majd Andy Vajna TV2-jében mondta azt egy másik elítélt bűnöző, hogy állítólag Portik azzal kérkedett a börtönben: Juhász révén bele tud szólni a...

Ismét házhoz ment a "pofonért" a KDNP-s képviselő

Hollik Istvánnak nincs szerencséje Juhász Péterrel. Az Együtt alelnöke már másodszor hackelte meg a sajtótájékoztatóját.

Tv2: Portik Tamás a börtönből irányíthat

Egy volt rabtársa szerint Portik Tamás az egyik magyar ellenzéki politikust nemcsak tanácsokkal, de pénzzel is segíti – hangzott el a tv2 Tények című műsorában, amelyben a volt elítélt azt állította: Juhász Péterről, az Együtt alelnökéről van szó.

A TV2-n egy elítélt zsaroló arról beszélt, hogy Juhász Pétert Portik Tamás pénzeli és irányítja a börtönből, hogy megdöntse a kormányt

Nagy port kavart a Pesti Srácok cikke, miszerint egy ismert ellenzéki politikust irányít, és pénzel Portik Tamás; a Heti Válaszból az is kiderült, hogy „Juhász Pétert pénzeli Portik” – az erős állítással kezdte Marsi Anikó a TV2 riportját.