poszt

Fekete Péter: a POSZT-nak továbbra is Pécsett van a helye

Bár sokszor felmerül, hogy megrendezhető lenne máshol is, amíg jól működik, a POSZT-nak továbbra is Pécsett van a helye – hangsúlyozta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

Indul nyomozás Schobert Norbert ellen? Feljelentés már van.... - Városi Kurír

Schobert Norbert sok rosszakarót gyűjtött be, akik most látták megfelelőnek az időt, hogy feljelentsék a fitnesz-guruként emlegetett üzletembert. Norbi, a potenciális balesetokozó?

POSZT: itt az idei versenyprogram

Tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hétfőn nyilvánosságra hozott versenyprogramjában. A kaukázusi krétakört három színház előadásában is láthatja a közönség.

Demcsák Zsuzsa szerelmével posztolt képet

Sokat ugyan nem mutatott meg kedveséből, mégis vele szerepel legutóbbi képén.

Több kulturális intézményt is összevont a pécsi önkormányzat

Több helyi kulturális intézményt is összevont a pécsi önkormányzat a szeptemberi közgyűlésen. A Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező cégben lévő önkormányzati hányadot a Zsolnay kulturális holding kapta meg.

Kulcsár Edina veszekedett a pasijával, majd Facebookon posztolta ki az érzéseit

Kulcsár Edina összekapott párjával, Csutival, majd Facebookon számolt be az esetről. Úgy érezte, ezt meg kell osztani a követőivel, hogy önazonos maradhasson.

Újított a Facebook: két szó és röpködni fognak a szívecskék

Szerelmes kedvében van a Facebook, ismét újított nem is akárhogy: megmutatjuk melyik két szót kell beütnöd ahhoz, máris röpködni kezdjenek a képernyődön a kisebb-nagyobb szívecskék.

Az MMA pr. akciója a POSZT-on

Bagossy László szerint “politikai provokáció áldozata lett az idei POSZT díjátadója” mert, amikor lassan alakult az egymás közötti dialógus a művészek között, belépett pr.

Megkezdődött a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó

Megkezdődött csütörtökön a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT): a seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 8. és 17. között a baranyai megyeszékhelyen.

"Megszakad a szívem" – a terrortámadásról posztolt Liptai Claudia

A nemzetközi hírességek mellett a magyar sztárvilágban is sokakat megrendített a hír, hogy gyerekek és családosok is áldozatul estek a hétfő esti, manchesteri terrortámadásnak.

Sarka Kata "luxusételt" adott a gyerekeknek vacsorára, a kommentelők nem tudták megemészteni

Nem egy Facebook-kommentelőnél csapta ki a biztosítékot, mivel eteti gyerekeit Sarka Kata, a magyar Marie Antoinette, akinek mindenféle úri huncutságra telik az üzletasszonyi fizetéséből. Hogy mivel? Hát gyümölcsös sushival! Dráma.

A miniszterelnök Facebook-oldalán ez virít: Ki a faszagyerek? – Orbán Viktor

G. Fodor Gábor portálja interjút készített a miniszerelnökkel, ami az ízléses Ki a faszagyerek? – Orbán Viktor címet kapta.

Nem hiszi el, hogy Deutsch mit posztolt az olimpiai aranyakról

Ízléstelen volt megint Tompika? Döntse el ön:

"Mindenkit fel fogok jelenteni" – fellebbez a volt fideszes polgármester

Siófok korábbi vezetője nem nyugszik bele, hogy a bíróság nem vonta felelősségre azokat, akiket egy Facebook-bejegyzés megosztása miatt jelentett fel – írja a Magyar Narancs .

Megkezdődött a POSZT

Megkezdődött csütörtökön a 16. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), amely új struktúrával, több mint 150 programmal várja a közönséget június 18-ig a baranyai megyeszékhelyen.

Könyvek és kincsek

A könyvekről és íróikról, a színházról és a színészekről, a zene szeretetéről és a szecesszió izgalmas világáról (is) szól ez a hamisíthatatlan június eleji hétvége.

Veszélyes is lehet, ha az unokák fotóit kitesszük a Facebookra! 10 szakértői tanács segít, hogy mire figyelj!

10 tanács, mielőtt végleg kiteszel egy fotót az unokádról a Facebookra vagy más közösségi oldalra. Hasznos, praktikus tudnivalók nagyszülőknek, akik járatlanok az internet világában.

Félmillió poszt és 20 ezer tweet születik naponta a magyar weben

Rekordszámú, több mint 1100 látogató volt kíváncsi a közösségi média, az online reklám illetve a mobil- és smart technológia legforróbb újdonságaira az Evolution & Mobile Hungary 2015 konferencián.

Ízlések és pofonok

Te is szeretnél minél több lájkot és kommentet látni posztjaid alatt? Igen? Akkor mindenképp ajánlom figyelmedbe a következő sorokat, mert megérkezett számodra a csodaszer.

POSZT - Tizenhárom produkció a versenyprogramban

Összesen 13 produkció, köztük három határon túli és két független előadás került be a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába.

Nagy Viktor: a találkozó színvonalas, jó hangulatú volt

Színvonalas, érdekes, jó hangulatú volt a szombat este zárult Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) - mondta el Nagy Viktor rendező, a szakmai zsűri elnöke az MTI-nek, hozzátéve, hogy a fesztivált nagy érdeklődés kísérte a közönség részéről.

A Jóembert keresünk lett a legjobb előadás

A Vígszínház Bertolt Brecht: Jóembert keresünk című produkciója lett a legjobb előadás a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), ahol a legtöbb elismerést az Örkény István Színház művészei vehettek át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten.

Sajátos rendezési igény – A budapesti Örkény Színház Peer Gynt előadása a POSzT-on

Ecce homo – mondtuk már olyan sokszor (hol Madách, hol Goethe, hol Pilinszky, hol Beckett, hol Nádas kapcsán), hogy most már tényleg arra gondolunk, minek ezt rojtosra csépelni, gyerekek.

Szinte minden program telt ház előtt zajlik

Nem csökken az érdeklődés a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) rendezvényei iránt, a június 6. és 15. között zajló fesztivál szinte minden programja telt ház előtt zajlik.

POSZT - Megkezdődött a fesztivál

Megkezdődött a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A több mint százötven programot felvonultató tíznapos fesztivál megnyitóján Halász János kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a magyar színházi világ biztonságban van.

POSZT - Ma kezdődik a családi színházi fesztivál

Tizenegy hazai és külhoni teátrum tizenhárom produkcióját kínálja a közönségnek a ma kezdődő az első Pécsi Családi Színházi Fesztivál.

POSZT: június elejétől immár 13. alkalommal

Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadással a versenyprogramban június 6-án indul a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A tíznapos fesztivál a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a közönséget.

Családi fesztivál vezeti fel a színházi találkozót

Tizenegy hazai és külhoni teátrum tizenhárom produkcióját kínálja a közönségnek az első Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 29. és június 2. között a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) felvezetéseként tartanak meg a baranyai megyeszékhelyen.

POSZT: kihirdették a színházi találkozó programját

Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó pénteken hivatalossá vált idei versenyprogramjában.

Bodrogi Gyula a POSZT idei díszvendége

Bodrogi Gyula, a nemzet színésze, Kossuth-díjas művész lesz a XIII.