Országszerte 39 moziban vetítik a Testről és lélekrőlt csütörtöktől

Országszerte 39 moziban ismét vetítik csütörtöktől a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmet – közölték az alkotók az MTI-vel hétfőn.

A Kia Rio sportos GT-Line kivitelben is elérhető lesz hamarosan

A Kia nyilvánosságra hozta a hivatalosan csak a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó új Rio GT-Line első hivatalos fotóit. A sportos Rio-változat a márka GT-Line sorozatának legfrissebb, legújabb tagja a közelmúltban bemutatott Sportage, Picanto és Sorento GT-Line után.

Az Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon mutatkozik be a vadonatúj Mustang Bullitt™ és a Ford Performance által tuningolt SUV,

A Ford Motor Company Detroitban, a 2018-as Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon mutatja be a harmadik generációs, vadonatúj Mustang Bullitt™ modellt (Steve McQueen klasszikus mozifilmje, a “Bullitt” 40. évfordulója alkalmából), és a vadonatúj Ford Edge ST-t, az első SUV-t, amit a Ford Performance csapata tuningolt.

380 kilométeres hatótávval mutatkozott be a Kia Niro EV koncepció

Sokáig csak találgathattunk róla, hogy vajon a Soul EV után bemutatkozó villanyautó, a Kia Niro tisztán elektromos változata milyen hajtásláncot fog majd kapni.

Prince legendás koncertfilmje a mozikban

Sign O' The Times - Prince legendás koncertfilmja a mozikban Harminc évvel az eredeti bemutatója és másfél évvel alkotójának váratlanul korai halála után visszatér a hazai mozikba Prince kultikus koncertfilmje, a Sign O' The Times, digitálisan restaurált képpel és újrakevert hanggal.

Így képzeli el a Toyota autómegosztó szolgáltatásait és haszongépjárműveit

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, modelljeinek legendás megbízhatóságáról és alacsony üzemben tartási költségeiről ismert Toyota haszongépjármű fronton a nagyhírű Hilux pickup, és tavaly óta a Hiace utódmodell Proace kisteherautó révén vált megkerülhetetlenné.

Ókovács közpénzen sztrájk-töret

Kérdéses, hogy megtartják-e az Erkel Színházban a szombat estére meghirdetett Hugenották premierjét, mert három szakszervezet is sztrájkra hívta tagjait.

Klippremier! – Új varázslat az Abracadabra zenekarral

Új énekes, friss videoklip, újra feldolgozott dalok az Abracadabra zenekartól!

Kiderült, hogy melyik tévé és mikor vetíti a Saul fiát

Jövő szombat este tűzi műsorára az Oscar-díjas Saul fiát az RTL Klub; ez lesz Nemes Jeles László alkotásának televíziós premierje – közölte az MTI-vel szerdán a csatorna.

11 premiert tervez a Vidnyászky-féle Nemzeti Színház

Öt nagyszínpadi bemutatót, összesen 11 premiert tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Valerij Fokin, Árkosi Árpád, Bozsik Yvette, Kiss Csaba, Viktor Rizsakov és Zsótér Sándor is rendez.

A prémiummárka új piaci szegmensbe lép be az Audi Q2 típussal

Az Audi megerősíti jelenlétét a robbanásszerűen növekvő SUV-szegmensben.

A Toyota három új modellel érkezik a Genfi Autószalonra

A Toyota a hamarosan megnyíló Genfi Autószalonon leplezi le a C-HR tanulmányon alapuló, régen várt sorozatgyártású szabadidő autót, valamint az új PROACE buszt és Hilux modelleket.

DS E-TENSE: Egyedülálló, nagy teljesítményű modell reális jövőképpel

Egy évvel a márka létrehozása és alig pár héttel az európai modellválaszték megújítása után a DS egy egyedülálló autóval áll elő: ez a DS E-TENSE.

A Volkswagen a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatja be a megújult up! modellt és leplezi le új tanulmányautóját

Az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon a Volkswagen márkánál két modell áll a figyelem középpontjában: egyrészt bemutatkozik az up!

Genfi standján a Citroën csupa energiától és frissességtől duzzadó autót állít ki

A 2016-os Genfi Autószalonon a Citroën új márkapozicionálási folyamata újabb szakaszába lép: a bemutatott új termékek, illetve tanulmányautók és a mögöttük álló partneri kapcsolatok egytől egyig az energia és a frissesség jegyében születtek.

A Škoda formatervezői most a YouTube-on keresztül engednek bepillantást inspirációjuk világába

A Škoda négy formatervezéssel kapcsolatos filmjei közül az első már megtekinthető a márka YouTube csatornáján.

A Genfi Nemzetközi Autószalononon mutatja be a Suzuki a Balenót

A Frankfurti Autószalonon tartott világpremiert követően a Suzuki örömmel jelenti be, hogy az európai piacon is útjára indítja az új Balenót. Az új csapott hátú modell a stílus, a felszereltség, a teljesítmény és az üzemanyag-hatékonyság harmonikus kombinációját nyújtja.

Peugeot Traveller: utazásra csábítás és maximális kényelem

A Peugeot Traveller világpremierjének a 2016-os genfi autószalon ad alkalmat, így emlékezetes módon vonul be az egyterűek és a VIP kisbuszok világába.

A 2016-os Genfi Autószalonon mutatkozik be a Toyota Proace

A PSA Peugeot Citroën és a Toyota Motor Europe (TME) bemutatta az új Citroën SPACETOURER, Peugeot TRAVELLER és Toyota PROACE modelleket.

A Detroit-i Autószalonon debütál a vadonatúj Volvo S90

A vadonatúj Volvo S90 a Volvo Cars belépője a prémium limuzinok klubjába. A 2015. december 2-án bemutatott S90 hatalmas lépés a Volvo Cars számára.

Ilyen nagyok és gyönyörűek Sylvester Stallone lányai – FOTÓK

Sylvester Stallone új filmje, a Creed premierjén járt és nagy meglepetésünkre magával vitte az egész családot is, hogy megcsodálhassuk őket.

A 2015-ös Tokiói Autószalonon bemutatkozott a Nissan IDS tanulmányautó

A 2015-ös Tokiói Autószalonon a Nissan Motor Co., Ltd. egy olyan tanulmányautót mutatott be, amely a Nissan jövőképét testesíti meg az önjáró autók és a zéró-emissziós elektromos járművek terén: ez a Nissan IDS tanulmányautó.

Škoda élmények a 2015-ös Frankfurti Nemzetközi Autószalonon

A 2015. szeptember 15 és 27 között megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalon különleges kiállítási darabja az új Škoda Superb Combi modell lesz.

A Toyota a Frankfurti Autószalonon tartja a Prius világpremierjét

A közelgő Frankfurti Autószalonon két meghatározó tematika uralja a Toyota standját.

A Frankfurti Autószalonon lesz a Rolls-Royce Dawn világpremierje

A márka ez évi bemutatkozásának vitathatatlan fénypontja a vadonatúj Rolls-Royce Dawn világpremierje lesz.

A legújabb BMW modellek gyűrűjében mutatták be az ötödik Mission: Impossible filmet

A Bécsi Állami Operaházban tartották meg a Paramount Pictures és a Skydance Productions legendás akciófilm-sorozatának legújabb epizódja, a Mission: Impossible – Titkos nemzet fényűző világpremierjét.

Bemutatkozott a Mercedes-Benz GLC

„Az új GLC logikus továbblépést jelent sikeres SUV filozófiánk megvalósításában.

Két lélegzetelállító BMW tanulmány világpremierje

A BMW 3.0 CSL Hommage sportautó-koncepció az 1970-es évek legendás versenyautója, a BMW 3.0 CSL formabontó és vakmerő újraértelmezése, amellyel a BMW Design csapata az időtlen motorsport-klasszikus előtt tiszteleg.

Lumia 640 premier a Telenornál

Megérkezett a Telenorhoz a Microsoft újdonsága, a Lumia 640 okostelefon.

Szemrevaló lett a Fiat új kompakt szedánja

Globális márka globális terméke: a Fiat bemutatja új kompakt szedánját.