Hazaszeretet ide vagy oda, holnap megnézzük az Üvegtigrist, ki tudja hányadszor - írta egy hozzászóló Rákay sikerjelentésére reagálva

Rákay Philip nem száll le a „döglött lováról”, tovább nyomatja a sikerpropagandát.

Hű, de szerény! Rákay lehúzta a többi filmet, a sajátját az egekbe magasztalta

Már játsszák a mozik Rákay Philip Most vagy soha! című, Petőfi-filmjét, mely az eddigi legdrágább – 6 milliárd forint – költségvetésű alkotás. A kreatív igazgató a film kapcsán adott interjút a mandiner.hu -nak, melyben a filmművészetről beszélve szidja a baloldalt.

Rákay: „Írjátok meg ki a f… om írta a forgatókönyvét és kész b.. meg”

Előtte még egy jó kis k. anyázás is kicsúszott a száján

Rákay Philip megint kiakadt!

Márki-Zayt pedig futóbolondnak és hazát árusító dollárcselédnek nevezte, és kikéri magának, hogy lekálmánozzák.

Kínos! Bajba került Rákay Philip

Márki-Zay szerint most bebizonyíthatja „Rákay Kálmán”, hogy nem Lázár strómanja. Ő is licitál a Promenád24-re, amelyre megharagudhatott a producer és durcásan kijelentette: eladja

G.w.M: egy dolog a celeb, de a brand mögött álló profi zenész teljesen más

Mióta Varga Márk összejött Kulcsár Edinával az egész ország megismerte a nevét. Pedig a rapper már jó ideje producerkedik és előadóként is sok projektje volt Edina előtt is, de csupán a szakma, illetve a szűk netes közönség ismerte.

Fonogram-díjas producer Tóth Gabiról: „sikerült összemoslékoskodnia magának egy mondvacsinált díjat”

Somogyvári Dániel nem kímélte Tóth Gabit, akire most egyébként is népharag zúdul.

Csütörtök esti állami díjeső: az Elk*rtuk producere és az EMMI sajtósa is belefért......

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára művészeti és egészségügyi díjakat adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban csütörtökön – írta az MTI.

Kovács Gábor a Nemzeti Filmintézet abszurd, megalázó, a magyar filmszakmát szembeköpő döntéséről....

Ahogy arról beszámoltunk, Rákay és a skacok a Most vagy soha!

Az Üvegtigris producere a Gyurrcsány-filmről: ez a produceri szakma lejáratása!

Kovács Gábor, a Fehér tenyér, a Bár, az Üvegtigris trilógia producere szerin az elmúlt harminc évben sikerült megúszni a kurzusfilmeket, de Kálomista filmje a 2006-os eseményekről az lesz.

Gyász: Meghalt a Netflix producere – Úgy tűnik, megmérgezték a filmest

Rejtélyes ügy.

Gyászol a magyar filmszakma: Elhunyt a legendás producer

Szohár Ferenc 73 éves volt.

A Bon Jovi és a U2 producerével dolgozik a magyar énekes

Lobó-Szalóky Lázár szólólemezén két világhírű szakember is közreműködik.

Exkluzív zenei interjú Róberttel

A minap egy hosszas telefonos interjút készítettem Róberttel, azaz művésznevén Axone-nal, a hires hangfelvételi producerrel és zeneszerzővel és remixerrel, hogy miként alakul mostanában a körülötte forgó zenei világnézete és a magánéletét mélyen érintő dolgok sorozata, mely részének megértését és megvilágítását...

55 éves korában elhunyt Kamondi Zoltán rendező

Életének 55. évében elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer – közölte csütörtökön a Magyar Filmművészek Szövetsége.

Elhunyt az "ötödik Beatle"

Elhunyt 90 éves korában George Martin Grammy-díjas zenei producer, zeneszerző, akit a Beatles együttes tiszteletbeli tagjaként az "ötödik Beatle" néven emlegettek – közölte szerdán a BBC News.

Kálomista Gábor az intenzíven fekszik

Szívműtétje volt Kálomista Gábor filmrendezőnek, producernek. Jelenleg intenzív osztályon ápolják – tudta meg a Blikk .

Elhunyt a háromszoros Oscar-díjas hollywoodi producer

Saul Zaentz legutóbb Az angol betegért kapta meg a szakma legjobbjainak járó arany szobrocskát.

Szabó Zsófi elől menekülnek a pasik?!

Szabó Zsófi, a Jóban Rosszban színésznője számtalan szakításon van túl.

Spielberg egy indiai film producere lesz

Steven Spielberg azt tervezi, hogy elvállalja egy indiai film produceri feladatait.

Holtan találták a kiváló producert

Valószínűleg forró témába nyúlt az amerikai televíziózás egyik legtiszteltebb producere, és végeztek vele egy ugandai forgatáson.

Elhunyt a legendás producer

Szívproblémái teljesen váratlanul, hetvenöt éves korában elvitték a hip hop szülőanyját, aki az utca zenéjét megszerette a nagyközönséggel.

Nick Jonas producernek állt!

Nick két fiatal tehetséggel vonult stúdióba, Ariana Grande-val és Greyson Chance-szel.

3D-ben forgatna pornót Romániában a magyar producer

Első körben 2-3 jelenetet készítenek el, hogy felmérjék, miként fogadja a közönség az újszerű produkciót.

Kolorádó Kid: 1956 nemcsak könny, vér, zászlólobogás

Idősáveltolás, hang- és fényeffektek mind megvoltak a filmben.

Beperelték Lady Gagát!

35 millió dollárt (6,8 milliárd forint) követel Lady Gagától egykori szerelme, Rob Fusari, mert állítása szerint ő indította el a Grammy-díjas énekesnő karrierjét.

Jövőre jön az új Kylie Minogue album

Az énekesnő a Twitteren kürtölte világgá, hogy a következő nagylemezét a zseniális Stewart Price-szal készíti, aki olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint Madonna, Seal és a The Killers.

Két élet - Császár Előd és a baleset

1998. december 17-én halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a fővárosban, az áldozat egy fiatal rendőr, aki

Küszöbön a Flashmob

Szeptember 28-án kerül a boltokba Vitalic új lemeze, úgyhogy már javában tart a visszaszámlálás.

Jori Hulkkonen - Man From Earth

A finn techno mágus, Jori Hulkkonen új albummal, szám szerint a tízedikkel jelentkezik.