Kiakadtak a pedagógusok: Szakszervezeti vezetőt támad a kormánypropaganda, amiért nyugdíjba engedte az állam

A PSZ szerint a támadás valódi oka, hogy így próbálják lejáratni a munkavállalók érdekeiért küzdő szervezeteket.

Kormányzati dilettantizmis - Tanévkezdés és befejezés

Az Orbán-kormány legújabb tanügyi döntése, hogy meghosszabbítja a téli és tavaszi szünetet és ezzel együtt a tanévet is.

Szakszervezetek a rendőrállamban - Legyenek a pedagógusok és szakszervezeteik igazi gyermekvédők

A PDSZ és a PSZ önmagukhoz képest szinte mindent megtettek a pedagógusokért – most azonban több kell: kiállni a diákokért.

Így menekült el a tanárok és a diákok elől Pintér Sándor belügyminiszter! (Videó)

Néhány méterről fújoltak és kiabáltak.

Megszólalt a PSZ a pedagógus-béremelésről – „A matematikai számítások eléggé gyenge lábakon állnak”

A kormány számítása egyszerűen helytelen.

Pedagógusok Szakszervezetek: Csak beetetés Gulyás bejelentése a béremelésről

A szakszervezet alelnöke szerint csak a tiltakozásokat akarja visszafogni a kormány a lépéssel.

Országos tanársztrájkot hirdetett a PDSZ október közepére

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárok ügyében szólalt meg, ebben jelentették be az országos munkabeszüntetést október 14-re, mivel egy éve pont ezen a napon jelentette be a két tanári szakszervezet a sztrájkköveteléseit, amelyeket a Fidesz-kormány azóta is ignorál.

Nem engedett a kormány, tanársztrájkkal és polgári engedetlenséggel indulhat a tanév

Egyelőre zátonyra futott a pedagógus-szakszervezetek és a kormány közötti sztrájktárgyalás, így folytatódik a tanársztrájk szeptember elejétől, többen pedig már most jelezték a pedagógusok közül, hogy polgári engedetlenséget kezdenek.

Villanyszerelőnek álló matematika-fizika szakos tanár: „A tanári pálya már régen elbukott”

A havi 240 ezres fizetés mellett kénytelenek voltak új szakma után nézni.

Kiakadt a PSZ Pintér Sándor szavain

A Törvényalkotási bizottság asztalán fekszik a sztrájkot továbbra is lehetetlenítő törvény. "Rend lesz" - ígérte egyik miniszteri meghallgatásán szerdán Pintér Sándor, az oktatást is irányító belügyi tárca munkáját folytatni kívánó vezetője. Azt is mondta, a polgári engedetlenség a jog világában szerinte ismeretlen...

Az Alkotmánybírósághoz fordult a PSZ és a PDSZ a sztrájkjog korlátozása miatt

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a sztrájkjog korlátozása miatt kedden.

Február utolsó hetében már vidéken is folytatják a tanárok a polgári engedetlenségi akcióikat

A pedagógusok a polgári engedetlenség eszközével fejezik ki tiltakozásukat az ellen, hogy a kormány egy rendelettel kvázi megtiltotta nekik a sztrájk lehetőségét.

A tanári szakszervezetek visszavágnak: a Fővárosi Ítélőtábla döntése után nagy lépésre készülnek

A PDSZ és a PSZ a Kúriához fordul a Fővárosi Ítélőtábla döntése miatt – adta hírül az MTI.

Sztrájkkal indítják a hetet a tanárok

Sikertelen tárgyalási körök után jött el a hétfői kétórás figyelmeztető sztrájk, amit az EMMI és a kormány jogszerűtlennek tart, és már belengette, hogy a résztvevők következményekkel számolhatnak. A tanári szakszervezetek kitartanak, sőt, szolidaritásból más érdekvédelmi szövetségek is megmozdulnak január utolsó napján.

Nem sikerült megegyezni, sztrájkra készülnek a tanárok

Négy tárgyalás is volt október óta a tanárokat és oktatást segítőket képviselő szakszervezetek és a kormány között, de nem született megállapodás a bérrendezésről.

A jövő pedagógusának „lebutítását” a kánikula ellenére gőzerővel tervezi valakik "pártja és kormánya" - Cél a kiműveletlen emberfő?

A "felesleges" tartalmakat törölni kell a pedagógusok egyetemi felkészítéséből.

Megfeleződött a tanárképzésre jelentkezők száma, a természettudományokat tanítók elfogynak lassan

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a csökkenést leginkább a természettudományos tárgyaknál lehet észlelni. A természettudomány oktatást támogató alapítvány vezetője szerint 10-15 éven belül elfogyhatnak az ilyen tárgyakat oktató tanárok.

Követeli a szakszervezet, hogy a pedagógusok is oltáshoz jussanak

A tanároknak is oltást követelnek.

Nem mindig nem mérnek megbízhatóan a kormány által az iskoláknak kiosztott hőmérők

Sokszor irreálisan alacsony értéket mutatnak, egy szakiskolába valószínűleg "hüllők" járhatnak, mert rendre 32-35 fokos testhőt mérnek.

Nonszensz: vagyonnyilatkozatot kérnek az iskolaigazgatóktól

Törvényellenes határidővel kérte be a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az intézményvezetők és helyetteseik vagyonnyilatkozatát több helyszínen is – állítja a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az mno.hu cikkében.

Így tárgyaljon bárki a kormánnyal: átverték a pedagógusokat

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az önkormányzatokat meglepetésszerűen érte az iskolák működtetésének elvonása, és kérdéses, hogy ezt a feladatot a tankerületek hogyan fogják megoldani. Galló Istvánné pedagógusnap alkalmából az MTI-nek nyilatkozva köszönetét tolmácsolta a pedagógusoknak, oktatást segítő...

Durván kiakadtak a tanárok a kormány tervétől

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) követeli, hogy egy évvel halasszák el a szakgimnáziumi és szakközépiskolai kerettantervek bevezetését. Egyúttal tiltakoznak az ellen, hogy a szakgimnáziumokban nem tanítanának természettudományos tárgyakat.

Elkezdődött az egész napos pedagógussztrájk

Elkezdődött a pedagógusok sztrájkbizottsága által meghirdetett egész napos sztrájk. Azt egyelőre nem tudni, hányan csatlakoznak a munkabeszüntetéshez. A diákok felügyeletéről minden iskolában gondoskodni kell, amelyik tanár nem sztrájkol, annak órát kell tartania.

Fenyegetik a sztrájkra készülő pedagógusokat

Sorra hívatják be a polgármesterek az iskola- és óvodaigazgatókat, hogy nyomatékosan lebeszéljék őket a szerdai sztrájkról, illetve arra kérjék őket: ne csatlakozzanak a munkabeszüntetéshez- olvasható a VS.hu -n.

Hozsánna néked Csipike

Április idusán volt egy pedagógussztrájk. Nem nagy, de legalább csendes. Annyira csendes, hogy sokkal inkább a közvetett üzenetei érdekesek, mint maga a sztrájk. Amelyet különben, a változatosság kedvéért, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kezdeményezett. A Tanitanék mozgalom rábólintásával. Meg persze a KLIK-kel való...

Már készítik elő a pedagógussztrájkot

Megkezdi április 20-ára az országos pedagógussztrájk előkészítését a pedagógusok sztrájkbizottsága – jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nagyon érik a tanárok sztrájkja, nem tudtak megegyezni a kormánnyal

A tanárok azt ígérték, ha hétfőn sem egyeznek meg a kormánnyal, országos sztrájkot hirdethetnek. Nagyon érik a munkabeszüntetés, egy sor ügyben továbbra sem találtak közös pontot – írja az Index .

"Nem egy Klik lesz, hanem nagyon sok kis Klik"

Galló Istvánné azt mondta: a PSZ olyan polgári engedetlenségre, amelynek jogkövetkezménye lehet, nem biztathatja a pedagógusokat, minden munkavállaló egyéni döntése, hogy részt vesz-e benne. Ugyanakkor a szabad véleménynyilvánításra vonatkozó álláspontjukat fenntartják, és a sztrájk megszervezéséről sem mondtak le, ha nem...

Gyurcsány "bukott oktatáspoltikájával" hárít a FIdesz

A Fidesz szerint a Gyurcsány-korszak oktatáspolitikájához semmi esetre sem szabad visszatérni, mert az megbukott.