Pszichológus: Lusta vagyok, akaratgyenge és felelősségtudatom sincsen

Kedves Karolina!Én nagyon nehezen tudok megváltozni, az eddigi életem egy katasztrófa. Lusta vagyok, akarat gyenge és semmi felelősségtudatom sincsen, kövér vagyok és gyenge vagyok.

Pszichológus: Egy-egy szavas válaszokkal reagál az e-mailjeimre

23 éves vagyok és körülbelül egy éve voltunk együtt a párommal,amikor kiderült, hogy külföldre megy dolgozni.

Pszichológus: Nem hiszem el neki, hogy szeret

27 éves vagyok, párommal pár hónapja ismerkedtem meg. Nagyon hirtelen,érzelmekkel teli kapcsolatnak indult mindkettőnk részéről. Körülbelül egy hónap múlva,sok negatív dolog ért minket, főleg a páromat. Elvesztette a munkáját,ezáltal az iskoláját sem tudta finanszírozni. A stressztől, én legalábbis úgy érzem kevesebb figyelmet...

Pszichológus: Nemsokára elérem a felnőtt kort, de még tininek érzem magam

Nemsokára elérem a felnőtt kort, de még tininek érzem magam és párkapcsolati kérdéssel fordulnék Önhöz.

Pszichológus: A férjem most is gyakran beszél a barátnőjével

38 éves nő vagyok, 12 éve élünk együtt a párommal, 3 gyerekünk van. Másfél hónapja jöttem rá hogy megcsal. Nagyon kiborultam most sem érzem egészen jól magam. A párom azt mondja, azért csalt meg mert elhanyagoltam,a kicsivel aludtam,de így is hetente 2szer legalább együtt voltunk. Az a gondom,hogy most is gyakran beszél a...

Pszichológus: Lányunk születése óta eltávolodtunk egymástól sajnos szex terén is

30 éves férfi vagyok, 13 éve élek együtt a párommal, van két közös gyermekünk /7 éves fiú és egy 2 éves lány/. az elmúlt 2 évben a lányunk születése óta eltávolodtunk egymástól sajnos szex terén is. Ezalatt a 2 év alatt kialakult nálam a korai magömlés sajnálatos esete, mert 2 havonta egyszer fekszik le velem, és nekem...

Pszichológus: Hogyan mondjam el a kisfiamnak, hogy elválunk

Kedves Karolina! Segítséget szeretnék kérni abban hogy hogyan mondjam el 8 és fél éves kisfiamnak, hogy elválunk a férjemmel?előre is köszönöm ha tud segíteni

Pszichológus: Egyedül maradt anyuka leszek

20 éves lány vagyok és 24 hetes kismama!

Pszichológus: Sohasem volt még orgazmusom

Tudom,hogy valószínűleg egy szexuálpszichológushoz kellene fordulnom, de sajnos nem áll módomban, és remélem, hogy azért Ön is tud nekem segíteni.

Pszichológus: Úgy érzem sehogy sem vagyok boldog

Lassan 30 leszek és még mindig nem vagyok se férjnél, és gyerekem sincsen.Ez engem nagyon bánt, úgy érzem semmit nem tudtam megvalósítani az életemben.

Pszichológus: Nem bírja az ünnepeket, ezért iszik

Férjemmel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni.

Pszichológus: Adjam éjszakára vissza cumit?

Kisfiam 3 éves most,két hete kitalálta hogy odaadjuk a cumit a Mikulásnak. Megjegyzem egy időben szokott be az oviba is. amióta nincs cumija a délutáni alvások mennek, az óvodában is ,de azóta nincs olyan éjszaka hogy ne ébredne fel,és szó szerint düh roham van fél óráig,rugdos és üvölt hogy hagyjuk békén, utána ha kifárad...

Pszichológus: Nem szeretném a hátralevő életemet robotként leélni

Gyerekkorom óta kicsit különc ember voltam, sok mindent máshogy éltem meg, és máshogy tettem, mint a többiek. Voltak emberek, akik elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Sajnos ezt akkoriban máshogy fogtam fel. Az állandó szorongás és álarc-viselés oda jutatott, hogy 21 éves koromban rákaptam a fűre. Fél év után már napi szinten...

Pszichológus: Hozzon-e csokit a Mikulás?

A segítségét szeretném kérni egy aprócska dologban.

Pszichológus: Mit lehet mondani gyerekeknek a temetésről?

Kedves Karolina!

Pszichológus: Még sohasem volt barátnőm

Nekem egyszerűen egy olyan kérdésem volna, hogy hogyan kellene ismerkedni? Lehet, hogy furcsa, de 22 éves vagyok és még nem volt barátnőm, csak általános iskolás koromban, első és második osztályban. Általános végén közbejöttek bizonyos dolgok, amik miatt gyakran idegeskedtem, valamint gimiben voltak bizonyos lány osztálytársak,...

Pszichológia és önismeret: Napi négy ölelés...

Felnőtt korban már igen nagy különbségek mutatkoznak abban, ki hogyan fogadja mások érintését.

Cziglán Karolina pszichológus: Napi négy ölelés...

Egyszer egy kísérletben szerették volna megvizsgálni a kutatók, hogyan hat a zsíros, koleszterindús táplálék az egerek egészségi állapotára.

Pszichológus: Teljesen kifordultam magamból

Az életem teljesen megváltozott!

Pszichológus válaszol: Nem a szívemnek van baja

Olyan problémámmal fordulnék önhöz, hogy 21éves vagyok és 2éve szenvedek állandó szorongással, szívem fáj, mostanában nagyon gyengének és levertnek érzem magam.

Pszichológus válaszol: 284. A rokonaink teljesen ránk vannak telepedve

Férjnél vagyok, három kisgyerekünk van(6 hónapos, 2 éves, 3 éves). Egy kisebb kertes házban lakunk.

Pszichológus: Gyűlölöm magam

Kedves Karolina!

A hipnózis – alaptalan félelmek és tévhitek

A hipnózissal kapcsolatosan sok téves elképzelés él bennünk.

281. Kibírhatatlan anya tigrissé váltam

14 hónapja szültem kisfiam, első gyermek. A problémák a szülést követő második napon jelentkeztek. (A kórházban, ahol szültem 24 órás roaming van.) Fáradtság, kialvatlanság és a tej sem indult meg, a csecsemősöknek természetesnek vélt napokban. Úgy éreztem nem tudom megadni a picinek amire szüksége van. Ha esetleg pótlást...

Pszichológus: Kérjem meg a gyerekeket, hogy ne szólítsanak anyának

Én egy gyermekotthon lakásotthonát vezetem, ahol 13 állami gondoskodásban élő gyermek él.

Pszichológus Budapesten: Testképzavar, testdiszmorfia

A legtöbb embernek a testképzavarról egyértelműen az anorexia és a bulímia jut eszébe, és sokan hiszik, hogy a probléma csak a nőket érinti.