Ferenc pápa: a járvány a kölcsönös törődésre tanít

Ferenc pápa a járványhelyzet tanításaként az emberek és nemzetek közötti békét és kölcsönös törődést fogalmazta meg, de reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy az előttünk álló év mindenki számára lehetőséget nyújtson az emberi és lelki fejlődéshez.

Egészségügyi megfigyelés alatt Ferenc pápa: koronavírusossal találkozott az egyházfő

Az egyházfőt a múltban többször is maszk nélkül látták.

Óriási elismerést kapott Müller Cecília – Ferenc pápa áldása is eljutott hozzá

Müller Cecília országos tisztifőorvos átvette a Szent István-díjat Spányi Antal megyés püspöktől Székesfehérváron kedden.

Szörnyűség Pápán: elkapta egy kisgyerek a koronavírust, bezárták az óvodát

Ez már nem az első ilyen eset.

Nem értem a csodálkozást. Hát persze, hogy nő a Nehéz Kő bevétele és Arany szerint "ki tudja, hol áll meg"!

Borzasztó ez a rosszindulat a sajtó részéről.

A Hit Gyülekezete a koronavírus-járvány miatt felfüggeszti az istentiszteleteket

A Hit Gyülekezete Országos Vezetősége közölte, hogy a koronavírus-járvány miatt az egész országban felfüggesztik az istentiszteleteket, mivel a jelenlegi információk szerint a gyülekezet egyik vidéki összejövetelén tudtán kívül koronavírussal fertőzött személy is részt vehetett.

Pozitív lett a koronavírustesztje a pápai idősotthon egy dolgozójának

Jelenleg látogatási és felvételi tilalom van a Teveli úti intézményben.

Súlyosan megbetegedett XVI. Benedek pápa

Komoly a helyzet.

Barátja halálát okozta – Jogosítvány nélkül, részegen száguldozott a 21 éves pápai fiatal, szörnyű baleset lett a vége

Nem is tette le a jogsit, de már így is sok volt a számláján.

Ferenc pápa: az emberek közötti közömbösség a járványnál is pusztítóbb

Az új koronavírus-járvány utáni újjászületést szorgalmazta Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság ünnepnapján, amelyen a lengyel Szent Fausztina nővérről emlékezett meg a Vatikánnal szomszédos római templomban zárt ajtók mögött bemutatott misén vasárnap.

Koronavírus: már a pápa is fél kimenni a hívek elé

Ferenc pápa videón keresztül mondta el Szent Péter-téri beszédét.

Éjféli mise a karácsony üzenetével, este tízkor

Mára már hagyománnyá vált, hogy az éjféli mise  Vatikánban este tízkor kezdődik.

Csíksomlyón hatalmas tömeg várja a Pápa szentmiséjét – geléria

Szakadó esőben várják a zarándokok a pápa érkezését Csíksomlyóra. A Blikk képgalériáját nézegetve Ön is átélheti, milyen is lehet most a somlyói búcsú helyszínén!

Elköltöztek a Gripenek Kecskemétről

Az eddigi bázist felújítják, ezért egy ideig Pápán lesz a főhadiszállásuk.

Bűnözők lábát mosta a pápa

Kilenc olasz, egy brazíliai, egy elefántcsontparti és egy marokkói rabnak mosta és csókolta meg a lábát Ferenc pápa a Róma közeli Velletri börtönében, ahol az utolsó vacsorára emlékező misét mutatta be csütörtökön.

Zarándoklat tovalöködönccel Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjére

Zarándokvonatot indít a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. május 31-én Sopronból Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjére - közölte a soproni székhelyű vasúttársaság az MTI-vel.

Talán azt hitte, már szabad lopni

Egy pápai lakótelep bontás előtt álló lakásaiba tört be egy helyi férfi. A Pápai Rendőrkapitányság most fejezte be az ügyben folytatott vizsgálatot.

Két autó karambolozott a 83-as főúton Pápánál – több sérült

A 31-es kilométernél félpályán halad a forgalom.

A migrációról és a pápalátogatás lehetőségéről tárgyalt Semjén a Vatikánban

"Rendezett és modellértékű az állam és egyház kapcsolata Magyarországon."

Politikai támadásnak tartja a pápa ellenes dossziét a püspöki kongregáció elnöke

Alaptalan és elfogadhatatlan politikai támadásnak nevezte Marc Ouellet bíboros, a püspöki kongregáció prefektusa vasárnap közzétett nyílt levelében a Ferenc pápával szembeni vádakat, amelyekkel korábban Carlo Maria Vigano volt nuncius a papi pedofilia eltussolásával vádolta az egyházfőt.

Vigyázat! Novák Katalin kukkolhat a hálószobában és ítélkezik- A homofób államtitkár kirohanása

Novák Katalin ugyan Orbántól felhatalmazást kapott, hogy beszóljon a neki nem tetsző életvitelbe, de mástól nem.

Vadorzókat kaptak el a rendőrök a Bakonyban

Két lesipuskást és egy segítőjüket fogták el a rendőrök fél évnyi nyomozás után. A segítő egy vadgazdálkodásra jogosult szervezetnél dolgozott, ő látta el információkkal a két orvvadászt.

Űrhajósruhát kapott a pápa

Személyre szabott űrhajósruhát ajándékoztak Ferenc pápának a Nemzetközi Űrállomás (ISS) 53. missziójának tagjai. A 81 éves katolikus egyházfő a magánaudiencán tartózkodó asztronauták közül fogadta az olasz Paolo Nespolit, három amerikai és egy orosz űrhajóst is.

Ferenc pápa: Isten melegnek teremtett, ő ilyennek szeret téged... - Városi Kurír

Ferenc pápa - a "demens vénember" - egy mondatával többet tett az emberiségért, az elfogadásért, az egymás tiszteletén alapuló békés együttélésért, mint  az ezt az elvet hangoztatók együttvéve.

Ferenc pápa: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

A Fidesz szerint Vona "iszlámbarátsága" a pápa elleni merénylettel is összefüggésbe hozható

A kormánypárt azt állítja, Vona "jóbarátja" adhatta a fegyvert Ali Agcának, II. János Pál merénylőjének.

Picasso műveiből nyílt kiállítás Pápán

Pablo Picasso műveit tekinthetik meg az érdeklődők a Que viva Picasso! című kiállításon a pápai Esterházy-kastélyban.

Hosszúra nyúlt Ferenc pápa és Erdogan török elnök megbeszélése

Jeruzsálem státusza, a közel-keleti béke, valamint a szíriai humanitárius helyzet is szerepelt Ferenc pápa és Recep Tayyip Erdogan török elnök több mint ötven perces találkozóján a Vatikánban hétfőn.

Ferenc pápa ismét a menekülők mellé állt

"A menekülő szent család nyomdokait követik a mai világban." A szent család menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni kényszerülő milliókéval hasonlította össze Ferenc pápa Szenteste mondott homíliájában a Szent Péter-bazilikában zajló szentmisén.