Történelmi a szerbiai választás eredménye a VMSZ elnöke szerint

Történelmi eredményt ért el a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a vasárnapi szerbiai választásokon: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett – hangsúlyozta Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán.

Ennek a magyarok mindig megfizették az árát

Minden népnek azonos joga van, és a jogokat nem kilóra mérik.

Közlekedési témákról egyeztetett Palkovics László Pásztor Istvánnal Szabadkán

Főként vasútfejlesztésről, valamint a Magyarország és Szerbia közötti határátkelők helyzetéről tárgyalt csütörtökön Szabadkán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével.

Szijjártó: a magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük!

A magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük, a gazdasági megerősödés pedig megállítja az asszimilációt és megerősíti a kétoldalú kapcsolatokat – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Zomborban, ahol megnyitotta a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának...

Nőtt a szerbiai és romániai magyarok szavazókedve

Meghozta gyümölcsét a határon túli aktivisták áldozatos tevékenysége.

Jogerősen felmentette a bíróság Gaudi-Nagy Tamást

Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a bíróság Gaudi-Nagy Tamást pénteken Pásztor István leköpése ügyében, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberi elsőfokú ítéletét.

Attól, hogy valaki EU-n kívüli magyar, még tolhatja teljes lelkesedés a magyar kormány migránsellenes álláspontját

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) magyarországi kvótareferendumra vonatkozó kampánya semmilyen módon nem áll ellentétben a szerb kormány migránsokra vonatkozó hivatalos álláspontjával - hangsúlyozta Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke a Politika című szerb napilap keddi számában megjelent interjúban.

Orbán aláírta: 50 milliárd forint megy a Vajdaságba

A nemzetépítés egyik fontos állomásának voltunk szemtanúi – állította Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel szerdán Szabadkán közösen tartott sajtótájékoztatóján, amelyet megelőzően aláírták a magyar kormány által támogatott vajdasági terület- és...

50 milliárdot ad a kormány a Vajdasági Magyar Szövetségnek

50 milliárd forint támogatást kap a Vajdasági Magyar Szövetség a kormánytól, amit gazdaságfejlesztési programokra fordíthatnak – hangzott el az RTL Klub híradójában az Együtt információra hivatkozva.

Baráti pártot ennyire még sosem tolt meg a kormány

A magyar kormány 50 milliárd forintot ad Pásztor István pártjának gazdasági programja megvalósítására, ebben az sem zavarta, hogy a párthoz közeli vállalkozók már bejelentkeztek a támogatásokért.

Vajdaság – demagógia importőr

A vajdaságban, az ott élő magyar nép érdekei helyett, import orbanisztánt valósít meg a VMSZ.

Keresi a rendőrség a köpködős nőt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vegyes Bűncselekmények Osztálya eljárást folytat nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendőrség kéri, hogy aki a honlapon látható nőt felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel...

A rendőrség keresi a köpködő nő társait

Többen is részt vettek a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét ért inzultusban, a Budapesti Rendőr-főkapitányság valamennyiüket keresi – közölte a rendőrség szerdán az MTI megkeresésére.

Erőszakos bűncselekményért már elítélték a Pásztor Istvánt leköpő nőt

Az ügyészség mindenképp börtönbe küldené az asszonyt. Kitartanak amellett, hogy fennáll a szökés, az elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése valamint a bűnismétlés veszélye is.

Itt az ideje, hogy megírjam…

Sokaknak mond és főleg sokat Gaudi-Nagy Tamás doktor, ex országgyűlési képviselő, színtiszta fajgyűlölő, egyben fajvédő fasisztoid ügyvéd-egyed neve, aki legutóbb tegnap, immár mentelmi jog nélkül szervezett tüntetést a magyar föld védelmében – feltehetően egy nyugdíjas otthon lakóinak bevonásával és Pásztor István VMSZ...

Így köpdösték idős nénik Pásztor Istvánt a Kossuth-téren

A hvg.hu vette észre a YouTube-on azt a felvételt, amelyen Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét köpdösik azok az asszonyok, akiket a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás küldött oda .

Gaudi-Nagy: örüljön Pásztor István, hogy ennyivel megúszta

Gaudi-Nagy Tamás szerint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hazaáruló, és megérdemelte, hogy leköpték.

Pásztor István gyalázatosnak tartja az őt ért inzultust

Pásztor István gyalázatosnak tartja és szörnyű jelenségként éli meg, hogy kedden tüntetők szidalmazták és megköpködték Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Az Országgyűlés alakuló ülésére vendégként érkező vajdasági politikus a szabad véleménynyilvánítással való visszaélésnek nevezte a történteket.

Börtönbe zárják Pásztor Istvánt

Jogerősen nyolc hónapi fogházra ítélte halálos közúti baleset okozása miatt a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság hétfőn Pásztor István volt magyar válogatott és világválogatott kézilabdázót.

Halálos gázolás - Nyolc hónap fogházra ítélték a kézilabdázót

A Veszprém Megyei Bíróság jogerősen nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte hétfőn az ismert kézilabdázót, a 40 éves Pásztor Istvánt halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

Válogatott kézis halálos gázolása

Pásztor István, a Veszprém és a magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi sztárja, a Balatonfüred játékosa a zebrán gázolt el egy idős embert, aki belehalt a sérüléseibe.

A Szerbiába érkező földgáz elérheti az ötmillió köbmétert

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke arra a kérdésre, mi várható a következő napokban a gázellátás terén, hírportálunknak azt nyilatkozta, hogy Magyarországról akár jóval nagyobb földgázmennyiség is érkezhet Szerbiába.