Juszt László: Ukrajnában egy “bohócból” lett világszínvonalú politikus, míg nálunk egy középszerű politikusból, lett egy igen kártékony bohóc

A televíziós ezúttal sem áll ellen annak, hogy hangot adjon felháborodásának, amit -ki hinné- ismét Orbán Viktor elhibázott "pávatánca" és annak következménye váltott ki.

Lendvai Ildikó: Európa visszavág

Az EP választás után a Guardian így fogalmazott:"A földrész 510 milliós lakossága visszatáncolt a szakadék széléről."

Alkotmányos monarchiát! - Városi Kurír

Alkotmányos monarchia?

Orbán pávatánca

A pávatánc nem egészen tudom, hogy milyen ritmusra táncolódik, és egyszerre hányan kellenek hozzá.

Orbán egyedül is ketten táncolnak

Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a miniszterelnöknél is valami sajátos tudathasadás van.

Gyurcsány LIBERÁLISOKKAL találkozott (!!) Brüsszelben

Liberális, néppárti és szociáldemokrata vezetőkkel egyaránt találkozott Brüsszelben a héten Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, korábbi miniszterelnök – közölte a politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján. Állítólag nem panaszkodni ment, a Fidesz-KDNP mindenesetre máris kiadott egy aggódó közleményt.

Na, ki bujkál Merkel asszony szoknyája mögé?

A kormány azzal próbálja menteni az utóbbi évek diplomáciai ámokfutását, hogy látványosan nyalni kezdett Németországnak.

Pávatánc az erdőben, létrával és békemenettel

Azt gondoltam, idáig nem fog fajulni a helyzet.