Több mint harminc pénzügyőrt gyanúsítanak korrupcióval - Városi Kurír

Kihallgatott a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 32 pénzügyőrt, akik a gyanú szerint 2017 októberétől rendszeresen – alkalmanként változó összegű – pénzt fogadtak el a Magyarország területéről Röszkénél kilépő külföldi állampolgároktól.

Hamis óvszereket találtak a pénzügyőrök Budapesten

Több mint kétmillió forint értékű, ismeretlen helyen gyártott, hamisított márkajelzésű gumióvszert és egyéb termékeket találtak a pénzügyőrök Budapesten egy bevásárlóközpont raktárában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel. Közleményükben kiemelték: az ismeretlen körülmények között...

Kilenc pénzügyőrt helyezett előzetesbe a bíróság

A szerdán elfogott, cigarettacsempészet támogatásával gyanúsított pénzügyőrök közül kilencet előzetes letartóztatásba helyezett, nyolcnak pedig a házi őrizetét rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság.

Agancsokat és trófeákat találtak egy szlovák gépkocsiban

Több mint 1600 kilogramm agancsot és trófeát találtak egy szlovák kisteherautó rakterében közúti ellenőrzéskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Komárom-Esztergom megyében – közölte a NAV szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Illegális olajlepárló üzemet talált a NAV

Illegálisan működő olajlepárló üzemet találtak a pénzügyőrök a rendőrség közreműködésével a Bács-Kiskun megyei Ágasegyházán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Pálinkásokra csaptak le a pénzügyőrök

Négy tiltott pálinkafőző berendezést, ezer liter pálinkát és 121 kilogramm szárított dohánylevelet foglaltak le két békési ingatlanon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei.

„Nyugodtan a Stadler Józsira kenhet mindent” - sugalták a pénzügyőrök?

A pénzügyőrök sugallatára ment bele abba, hogy Stadler Józsefre terhelő vallomást tegyen – jelentette ki szerdán a Stadler-per másodrendű vádlottja a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

WC-be zárkózott az orgazda

45 millió forint értékű adózatlan dohányárut foglaltak le a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte Sipos Jenő a VPOP szóvivője.