Bálint András 80

Április 26-án lett 80 éves Bálint András Kossuth-díjas színész, a Radnóti Színház volt igazgatója akinek az irodalmi előadóest műfaja szinte már védjegyévé vált.

Versek és szavazatok a színészeknek

Izgalmas és egyedülálló antológia kerekedett ki a Radnóti Színház kezdeményezésére, melyben minden radnótis színésznek egy-egy kortárs költő írt verset, az első közlésű művek a Radnóti Magazinban olvashatók.

Búcsúzik az Árvácska a Radnótitól

„Igen késő volt, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj.

"Ez az este Szerb Antalé"

Szerb Antal Száz verse.

Gazember lesz

Pereghetnek évszázadok, Shakespeare nem múlik el.

A játékos

Dosztojevszkij 1866-ban, a Bűn és bűnhődés megjelenése után írta A játékos című kisregényét.

Felzengő állomások

Bálint András: "“Elkezdődött a főpróba, és el tudtam képzelni, hogy mérhetetlen színpadi tapasztalatával is milyen szorongató lehet Andrásnak, hogy a mindig szigorúan és nyíltan kritikus Gyarmati Fanni mit szól majd a produkcióhoz.”

Őszi kalandozás

Október vége, november eleje az ősz minden szépségével, szeretetével, kalandjával és emlékezésével.

Négy budapesti színház vezetőjének megválasztásáról döntöttek

A József Attila Színház, a Centrál Színház és a Katona József Színház élén a jelenlegi igazgatók folytathatják munkájukat, a Radnóti Miklós Színház vezetői posztját pedig Kováts Adél színművész nyerte el, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai zárt ülésén négy budapesti színház ügyvezető igazgatói pályázatának...