Beletört a Razer bicskája a mobilgyártásba

Nagy tervei voltak a Razer-nek, amikor 2017 novemberjében bemutatták az első okotelefonjukat.

Apró dizájnbeli változásokkal jött a Razer Phone 2

A gamer mobilok egyre jobban terjednek a felhasználók körében, több gyártó is rendelkezik olyan telefonnal amik direkt a játékosok számára készültek.

Tényleg nagyon hasonlíthat a Razer Phone 2 az elődjére

A Razer gamer mobiljának folytatásáról már láthattunk képet, az elsődleges fotók alapján úgy tűnt nagyon hasonlít majd a 2017 novemberében bemutatott készülékhez a második generáció, amit most egy újonnan kiszivárgott kép szintén megerősített.

Elődjéhez képest alig változhat a Razer Phone 2 dizájnja

Az Razer Phone 2 még valamikor idén bemutatkozik.

Megmutatta erejét a Razer Phone 2

Már pár hónappal ezelőtt is lehetett hallani, hogy a Razer Phone folytatást kaphat, lassan egy éves az eszköz, így megérett a generációváltás.

Újabb telefonon dolgozik a Razer

A Razer pénzügyi jelentése alapján 2018 első felében 16,5 millió dolláros bevételt termelt a Razer Phone, ami bőven elég ahhoz, hogy megkezdjék az új generáció fejlesztését.

Folytatást kap a Razer Phone

A Razer Phone nem volt túl nagy durranás és olyan ellenfelek mellett, mint a Galaxy S9 duó, OnePlus 6 vagy Huawei P20 Pro, már kezd is egy kicsit elavultnak számítani.

Május 22-én lehet a Razer következő nagy dobása?

Az elmúlt hetekben két gamer telefont is piacra dobtak Kínában, ezek a Xiaomi Black Shark és Nubia Red Magic.

Bemutatkozott a Razer gamer mobilja

Már a Nextbit megvásárlásakor sejthető volt, hogy hamarosan a Razer is belép az okostelefonok piacára. Nem egész egy évet kellett várnunk és szerintem hozta a cég a tőle elvárható minőséget.

November 1-jén jön a Razer első telefonja?

A Razer január végén vásárolta meg a Nextbit-et, nagyjából azóta várjuk az első okostelefonjukat.

Mobilokat gyártana a gamer körökből ismert Razer – GSMring

Aki szokott szokott PC-n játszani, biztosan ismeri a Razer-t.