Bocsánatot kért Budapest rendőrfőkapitánya

Budapest rendőrfőkapitánya nyilvánosan kér elnézést azoktól a fiataloktól, akiket másfél éve rablás gyanúja miatt vettek őrizetbe Óbudán.

Titokzatos okból "lefejezték" a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályát - „a történteknek sajnos a legnagyobb nyertesei a bűnözők"

Titokzatos ügy miatt rendőri vezetőkkel szemben indítottak eljárást a BRFK-nál.

Fokozottan ellenőriz nyolc megyében az országos rendőrfőkapitány

Fokozott ellenőrzést rendelt el az ország nyolc megyéjében az országos rendőrfőkapitány október elsejétől 2019. március 6-ig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján vasárnap.

Balogh János meghallgatása: "a kiegyensúlyozott közbiztonság a cél"

Magyarország közbiztonságának kiegyensúlyozását nevezte céljának országos rendőrfőkapitány-jelölti meghallgatásán Balogh János az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt szerdán.

Diákok ellátás nélkül a határon? – megszólalt a rendőrfőkapitány

Az ATV írta meg, hogy tudomásuk szerint próbaidős hallgatókat küldtek a miskolci és az adyligeti rendészeti iskolából a déli határra ennivaló és plusz juttatás nélkül. 

A DK a rendőrfőkapitányhoz fordult Orbán szaúdi szomszédja ügyében

Miként léphetett Magyarország területére az Egyesült Államokban körözött Ghaith Pharaon szaúdi üzletember? – erre vár választ a Demokratikus Koalíció Papp Károly országos rendőrfőkapitánytól.

Lemeszelték a cseh rendőrfőkapitányt, fél évre ugrott a jogsija

Fél évig nem vezethet autót, és 10 ezer korona pénzbüntetést kell fizetnie Tomás Tuhy cseh országos rendőrfőkapitánynak, akit júliusban gyorshajtáson kaptak beosztottjai. A büntetést Milan Chovanec belügyminiszter, a rendőrfőkapitány főnöke szabta ki.

Bocsánatot kért a rendőrség a rabosított doktornőtől

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Kálvin téren "bérlethamisítási ügybe" keveredett orvosnővel szemben a rendőrség, miután két független szakértő is megállapította, hogy a számlára, szabályosan vásárolt BKK-bérlet valóban számlára, szabályosan vásárolt, eredeti BKK-bérlet.

Ezt látni kell! Rendőrfőkapitány motoron, bőrszerkóban, bungee jumping után és vitorlázó repülés előtt

- Főkapitány úr, maga az?- kérdezte tátott szájjal egy rendőr, amikor dr.

Tettrekész kontra rendőrfőkapitány: kereset elutasítva

A munkaügyi bíróság elutasította a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet keresetét, amelyet a Zala megyei rendőrfőkapitány ellen nyújtott be.

Tóth Gábor: Ki kell vonni a forgalomból a bűnözői csoportokat

A budapesti rendőrfőkapitány szerint azért kell átszervezni a BRFK-t, mert rossz arányokkal működik, és meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy 90 ember irányít az irodákból 120 embert az utcákon.