Halálos baleset Kalocsa és Foktő között

Csatornába hajtott egy személyautó – írta meg a Police.hu.

Bepenészedtek a rendőrök ruhái Dorogon – fotók

De a bútorok is penészednek az alagsorban.

Rendőrkapitányságot kap Soroksár

Rendőrkapitányság létesül a főváros XXIII. kerületében, Soroksáron. Az új kapitányság egymilliárd forintos kormányzati támogatásból, várhatóan 2019-re valósul meg egy önkormányzati telken – jelentették be kedden.

Meghalt egy férfi a hevesi rendőrkapitányságon, a rokonság gyanakszik

A 33 éves férfit lopás miatt állították elő, ahol a rendőrség közlése szerint hirtelen rosszul lett és eszméletét vesztette – számol be a Heol.hu . A hatóság állítása szerint mindent megtett a férfi megmentéséért, egyrészt ők is próbálták újjáéleszteni, másrészt a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét.

Helyreállt a közbiztonság, de nőtt a bűnelkövetők száma

A belügyminisztérium államtitkára szerint, az elmúlt évek intézkedései nyomán Magyarországon helyreállt a közbiztonság – ezt Hajdúnánáson jelentette ki, egy rendőrépület avatásán.

Trükkös lopások Szentendre környékén

A Szentendrei Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy Szentendre illetékességi területén az elmúlt időszakban új módszerrel elkövetett trükkös lopásról érkeztek bejelentések.

A Kia Picanto elütötte a gyalogost - Látta a balesetet?

Baleset szemtanúit keresi a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság.

Miskolci bűnügyek első kézből – éjszaka a rendőrség ügyeletén

Hogyan telik a péntek éjszaka a rendőrség ügyeletén?

"Ilyen vezetőnk soha többé nem lesz" - Az ügyeletes rendőröket sokkolta a leváltás híre

A péntek éjszakát kollégánk a Miskolci Rendőrkapitányság ügyeletén töltötte, hogy beszámolhasson róla, miféle bűnügyeket hoz a hétvégi éjjel Miskolcon.

Több milliót csalt ki ügyfeleitől

Nagykanizsa, Zala megye - Vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségre egy jelentős, összesen negyvenkét sértettet érintő csalási ügy iratait a nagykanizsai rendőrkapitányság.

Beperli a rendőrséget a lenti kapitányságon öngyilkosságot elkövetett fiú édesanyja

Továbbra is kómában van és rosszabodott az állapota annak a 16 éves fiatalembernek, aki múlt kedden saját nadrágszíjára akasztotta fel magát a lenti rendőrkapitányságon.

Tanárt bántalmaztak a kisdiák rokonai Kocsordon

Csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanújával hallgatott ki szerdán a Mátészalkai Rendőrkapitányság egy kocsordi asszonyt, valamint felnőtt korú fiát és lányát.

Megbízásra loptak az óvodások Megyaszón

A Szerencsi Rendőrkapitányságra a napokban érkezett bejelentés, hogy a megyaszói óvodában ismeretlen elkövetők elvitték az ott dolgozók pénztárcáit a benne lévő értékkel együtt.