Kiderült, mi okozta az UFO-nak gondolt fényjelenségeket

Csütörtökön nagy pánikot keltettek az égen megjelenő fényfoltok, melyekről sokan azt gondolták, hogy az UFO-k jöttek el.

Instant időhurok - a jet lag - Biztosítók.hu Alkusz Kft.

Egy leküzdhetetlennek látszó probléma a hosszú repülőutak utáni kimerültség.

Mit lehet tenni, ha elveszett a poggyász?

Hogyan tudja elkerülni csomagja elvesztését?

Újabb botrány: most a Wizzairre akadtak ki a magyarok a londoni Luton reptéren

Hangosan fütyültek és fújoltak az utasok a londoni Luton repülőtéren, miután a Wizz Air törölte Debrecenbe tartó járatát pénteken.

Egyszer csak fájni kezdett az utasok feje, émelyegtek: horvát tengerpart helyett kényszerleszállás jött

Nyomáscsökkenés miatt végrehajtott kényszerleszállás után kórházba kellett szállítani péntek este Németországban a Ryanair légitársaság Dublin és Zára (Zadar) között közlekedő gépének 33 légi utasát – közölte a német rendőrség és a légitársaság.

Pozsonyban felejtette Barcelonából Budapestre tartó utasait a Wizz Air

Mindent megtettek az utasokért, közölte a légitársaság. A károsultak egészen másról beszélnek.

7 dolog, amit sose tegyél repülés közben!

Napsütés, meleg, tenger vagy éppen városlátogatás?

Közvetlen járatot indít Budapestről az USA-ba a LOT és az American Airlines

A Budapest Airport legalább 15 százalékos forgalombővülésre számít az Egyesült Államok és Magyarország között az új, közvetlen járatoknak köszönhetően.

Leszállítottak egy repülőről egy apát a lányával, mert a kicsi félt a repüléstől

Hatalmas visszatetszést váltott ki az az incidens, amikor is egy apát és lányát leszállítottak egy gépről az Egyesült Államokban, mert a kicsi túlságosan félt a repüléstől.

Oroszországból szeretettel: Napi négy repülőjárat lesz Moszkvába

Az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság idén júliustól már napi négy járatpárt közlekedtet Budapest és Moszkva Seremetyevó repülőtér között a mostani hárommal szemben - közölte a Budapest Airport Zrt. Az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság idén júliustól már napi négy járatpárt közlekedtet Budapest és Moszkva Seremetyevó...

Egymilliárd utast szállítana bioüzemanyaggal az IATA 2025-ig

Egymilliárd utast szállítana bioüzemanyaggal is töltött repülőgépekkel 2025-ig menetrend szerinti járatokon a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség.

Oroszország korlátozni fogja az amerikai katonai megfigyelő repüléseket

Korlátozni fogja Oroszország január 1-jétől a területe fölött a Nyitott Égbolt-szerződés alapján végrehajtandó katonai megfigyelő repüléseket – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség szerdán egy katonai diplomáciai forrásra hivatkozva.

Idén biztonságosabb volt a légi közlekedés, mint tavaly

A repülés biztonsága jelentősen javult a tavalyihoz képest 2017 első félévében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb jelentése szerint.

Bomba a gépen? - A Ryanair egyik járata a Királyi Légierő kíséretében landolt a Stansted Repülőtéren

Úgy látszik, a Ryanair tájékán mindig történik valami.

„Repülünk is, meg nem is” – meddig megy a Ryanair?

Az utóbbi napok egyik nagy felháborodást keltő híre szerint az egyik legismertebb fapados légitársaság, a Ryanair egymás után törli járatait.

Követelik a Ryanair lemondott járatainak listáját az utasok

Kész PR-csőd felé halad az ír légitársaság, amely fura bejelentést tett szombaton: a következő hat hétben napi 40-50 járatot lesznek kénytelenek törölni, mivel a nyári hajtás miatt a személyzet szabadságai őszre sűrűsödtek be.

Ötven éve repül hozzánk a német légitársaság

Ötven évvel ezelőtt, 1967. szeptember 8-án landolt az első Lufthansa-gép Ferihegyen. A jubileumra egy Airbus A350-es szélestörzsű géppel készülnek a németek.

Cooky olyan karrierért hagyná ott a rádiót, amit sosem néztünk volna ki belőle

Cooky alig várja, hogy eredeti végzettséghez híven azzal foglalkozzon, ami nyolc évig tanult.

Mélyrepülésbe kezdtek az árak a Ryanairnél

A következő hónapokban akár kilenc százalékkal is olcsóbban lehet majd jegyet vásárolni – írta a társaság közleménye.

Törölték a Germanwings járatait

Több Germanwings-járatot is töröltek csütörtök reggelre. 

El lehet szállni a látványtól, olyan gépek a repülőparkban – minderről brutáljó képek!

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél lévő szabadtéri repülőgép-múzeumban, az Aeroparkban a korábbinál nagyobb és szebb környezetben mutatja be a park a magyar polgári légiközlekedés legjavát felvonultató, egyedülálló gyűjteményét.

Jetlag – Az utazás egyik legkellemetlenebb mellékhatása

 Bárki, aki már utazott Ázsiába vagy a tengerentúlra, találkozott ezzel a jelenséggel.

Saját gépén repülné körbe a Földet egy magyar házaspár

Egy mindössze 285 kilós, egészen kicsi repülőgéppel készül körberepülni a földet egy házaspár.

Indul a tavasz, több város érhető el repülővel a fővárosból

Áprilistól számos új európai célállomás érhető el a budapesti reptérről, egyebek mellett a portugáliai Faro, Hannover és több balkáni főváros, így Szarajevó is az új úticélok között van, valamint több járatot sűrítenek a nyáron.

Már Londonba is tilos telefonnál nagyobb tárggyal repülni

Az Egyesült Államok után a brit kormány is szigorítja a repülésbiztonsági rendelkezéseit: ezentúl a normál méretű mobiltelefonnál nagyobb elektronikus berendezések nem vihetők fel az utaskabinba a Törökországból, Libanonból, Jordániából, Egyiptomból, Tunéziából és Szaúd-Arábiából Nagy-Britanniába induló járatokon –...

Ismét érdekesen landolt Harrison Ford

Harrison Fordnak már megint érdekes landolásban volt része, most egy felszállópályán haladó Boeing-737-es utasszállító felett sikerült átrepülnie és leszállnia a gurulópályán – olvasható a The Washington Post cikkében .

Kiderült, kivel repülhetünk a legnagyobb biztonságban

Többet nem tehetünk a nyugodt repülésért, mint ha a Qantas cég járataira foglalunk – ők lettek ugyanis 2017 legbiztonságosabb légitársasága, írja a CNN .

Kényszerleszállás a pilótafülkéből

Szerencsére a különböző sportkamerák népszerűek a repülést kedvelők között is, ezért egyre több videó kerül ki a videómegosztókra bajba került kisrepülők - kényszerleszállást megelőző - utolsó perceiről. Véletlenül akadtam rá egy nagyon érdekes videóra, ami a pilóta szemszögéből mutatja be ezeket a pillanatokat, majd...

L. Ron Hubbard a repülés hőskorában

A Nemzetközi Polgári Repülési szervezet 1999-ben nyilvánította december-7 a polgári repülés napjává. A szervezet közgyűlése azért döntött e nap mellett, mert 1944. december 7-én Chicagóban írták alá a polgári repülés első jelentős egyezményét.

Így segít megtalálni az olcsóbb repülőket a Google

Új funkciókkal bővült a Google Flights. Az alkalmazás legújabb bővítménye figyelmeztet, ha emelkednek az árak, és olcsóbb alternatívákat kínál, így sok bosszúságnak veheti elejét.