Trump szerint volt külügyminisztere kőbuta

NA HA MAJD MEGISMERED A SZÁJJÁRATÓT!!!

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kármenteni ment a Közel-Keletre

Az ELTE tanára szerint Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ötnapos közel-keleti útja egyfajta kármentésként is felfogható.

Balog Zoltán bejutott a Fehér Házba.

Orbánt nem engedik be, de az emberminiszter imareggeli címén be tudott slisszolni. Még egy Fontos Amerikaival is beszélgetett.

A történelemátírás nem magyar találmány, de azért élünk vele rendesen - Városi Kurír

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter csalódottságának, ugyanakkor megértésének is hangot adott amiatt, hogy a lengyel államfő aláírta azt a törvénymódosítást, amely szerint büntető eljárást indíthatnak azok ellen, akik Lengyelországot a náci Németország tetteiben való bűnrészességgel vádolják.

Saját külügyminisztere szerint is idióta Trump

Még a nyáron szólta el magát Rex Tillerson amerikai külügyminiszter, hogy nem Donald Trump a legélesebb kés a fiókban.

"Az Egyesült Államoknak nem áll szándékában rendszerváltozást előidézni Észak-Koreában"

Közös véleménycikkben állította az amerikai védelmi miniszter és a külügyminiszter, hogy az USA nem akar rendszerváltozást előidézni Észak-Koreában.

Amerikai-orosz viszony: rosszabb, mint a hidegháború idején, és ez még nem az alja

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Washingtonban újságírók előtt kedden azt hangoztatta, hogy az amerikai-orosz viszony még tovább romolhat. Az amerikai diplomácia vezetője a külügyminisztériumban tartott tajékoztatón értékelte a Trump-elnökség első hat hónapjának külügyi munkáját – számolt be róla az MTI.

Putyin is fogadta Trump külügyminiszterét Moszkvában

Az ötórás orosz-amerikai külügyminiszteri tanácskozást követően Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda délután a Kremlben fogadta Rex Tillersont, az amerikai diplomácia vezetőjét.

Szijjártó telefonon kedveskedett Trump miniszterének

Az USA továbbra is számíthat Magyarországra a terrorellenes küzdelemben és "a NATO európai lábának megerősítésében" - mondta Szijjártó Péter, miután telefonon tárgyalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

Szijjártó máris jóban lett az amerikai külügyminiszterrel

Telefonos beszélgetésük alapján nagyon megkedvelte Rex Tillerson hazánk külügyminiszterét, aki leszámolna a terroristákkal, de barátságos Moszkvával.

Szijjártó telefonon beszélt az amerikai külügyminiszterrel

Az Egyesült Államok továbbra is számíthat Magyarországra a terrorellenes küzdelemben és a NATO európai lábának megerősítésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön, miután telefonon tárgyalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

Eldőlt: Oroszország kitüntetett barátját jelöli Trump külügyminiszternek

Mostmár hivatalos, hogy Donald Trump az ExxonMobil vezérigazgatóját, Rex Tillersont jelöli külügyminiszternek – írja a Politico .