Németh Szilárd megmagyarázta, miért kell a kormányzati árstop

Rezsicsökkentés fenntartása, extraprofit, lakosságot "kizsebelő" baloldal – minden panelt felmondott a rezsibiztos.

A 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése

A 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése, ezek azok a legfontosabb gazdaságpolitikai irányok, amelyeket számokba foglaltak – mondta a pénzügyminiszter az Országgyűlés szerdai ülésén, a 2023-as költségvetési törvényjavaslatot ismertetve.

Akkor is!? Németh Szilárd: a kormány továbbra is fenntartja a rezsicsökkentést

A kormány és a Fidesz-KDNP továbbra is fenntartja a rezsicsökkentést Brüsszel, a magyarországi baloldal és a multik folyamatos nyomásgyakorlása ellenére – jelentette ki a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos az MTI-hez szombaton eljuttatott videójában.

Palkovics elárulta, milyen cégek maradnak benn a rezsicsökkentésben

Mint mindig, most is vannak, akik jól járnak.

Mégsem járunk jól? Putyin márciusban a tőzsdei árnál is drágábban adta nekünk a gázt

Még jó, hogy az extraprofitadóból pótolhatjuk a rezsicsökkentés költséges fenntartásához szükséges tőkét. 

Szolgáltatások leépítését hozhatja, hogy a kormány kitette a rezsicsökkentésből a településeket

A legtöbb helyen állami támogatás nélkül nem tudnak mit kezdeni az új helyzettel.

Németh Szilárd a Vasárnapi újságban

A baloldal most is a multik oldalára állt és ott "üti-vágja a rezsicsökkentést, ahol csak éri" - hangsúlyozta Németh Szilárd a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Németh Szilárd megdönthette a rezsicsökkentés szó kimondásának rekordját egy interjú alatt

A rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos a rezsicsökkentésről beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol a rezsicsökkentés mellett kevés egyéb téma merült fel.

A baloldal még ebben a helyzetben is a rezsicsökkentés eltörléséért kampányol

A baloldal mindig is támadta és elutasította a rezsicsökkentést.

Ujhelyi 20.000.- forintos „Esély-kupon”-ötlete a válságálló mindennapokért

Annak ellenére, hogy a magyar kormány továbbra is előszeretettel támaszkodik a „minden nagyon szép, minden nagyon jó” sikerpropagandájára, az újonnan felálló Orbán-kabinet szerkezeti változásai és új vezéralakjainak egyes félmondatai azonban világossá teszik: a Fidesz is pontosan tisztában van vele, hogy szűk esztendők jönnek,...

Rajtakapták Putyint - Az adatok a „rezsicsökkentés fenntartása” szempontjából is kijózanítók

Nem hogy kevesebbet, februárban egyazon időszak piaci szintjénél még 30 százalékkal többet is kértek tőlünk a fűtőanyagért az oroszok.

Gulyás Gergely szerint magasabb lesz az infláció a korábban előrejelzettnél

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az Európai Uniónak nem szabad semmi olyan döntést elfogadnia, mely az orosz földgáz és kőolaj szankcionálására vonatkozik.

Csányi Sándor szerint 1700 milliárd forintos kiigazításra lehet szükség!

Az OTP Bank partnereinek rendezett Agrár Gála nevű eseményen felszólalt Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt.

Szakértő: csak idén már 6-800 milliárd forintos veszteség érte az államot a rezsicsökkentés miatt

Holoda Attila energetikai szakértő szerint ilyen feltételek mellett már nem tartható sokáig az árbefagyasztás.

Nem tartható a rezsicsökkentés, csak idén 6-800 milliárdos veszteséget okozott a szakértő szerint

Az energetikai szakértő szerint Orbán Viktor biztosra ment, amikor olyan feltételeket szabott a rezsicsökkentés fenntartására, amikbe az EU biztosan nem fog belemenni.

1300 milliárd forint: idén már brutálisan megterheli az államkasszát a rezsicsökkentés

Az RTL információi szerint minden családra 320 ezret kell költeni ebben az évben, ha minden így marad rezsi-téren.

Megszületett Orbán Viktor új kedvenc kampányszlogenje

A miniszterelnök büszkén posztolt a közösségi oldalára.

A csicskáztatás különben büntetőjogi kategória

Sajnos mindez sokszor a sértett tudtával és beleegyezésével történik.

Németh Szilárd nagyon örül, ám hamarosan összeomolhat a csodafegyverük

Működik a rezsicsökkentés számolt be róla közösségi oldalára tett bejegyzésében Németh Szilárd. 

Márki-Zay a rezsicsökkentésről, és Paks 2-ről

Miközben a kormánymédia folyamatosan arról beszél, hogy Márki-Zay óriási veszélyt jelent, mert eltörölné, a rezsicsökkentésre, az összekapaszkodó ellenzék miniszterelnökjelöltje nem győzi hangoztatni, hogy az egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal, tehát a rezsicsökkentés marad.

Finkelstein halott, oda az új éca? A kormány propagandistának használja a bankokat!

Felfigyelt arra, hogy a "rezsicsökkentés" jótékony hatásáról minden közüzemi számla első lapján öles betűkkel tudatják, hogy a kormánynak köszönhető és, hogy általa a kezdetektől fogva pontosan mennyi marad az Ön zsebében.

A rezsicsökkentésért mindent! Durván belenyúl a kormány a biztonsági gázkészletbe

Ez derült ki a Magyar Közlöny legújabb számából. 

Meglopja a magyarokat Orbán a rezsicsökkentéssel, trükközik a kormány állítja Márki-Zay

A politikus szerint amikor a befagyasztott áraknál olcsóbban szereztek be fideszes oligarchák például a MET-en keresztül földgázt a világpiacról, akkor azt az árkedvezményt nem adták tovább a fogyasztóknak, hanem ők tettek szert milliárdos haszonra.

77%-os rezsicsökkentés: példátlan ígéretet tett Márki-Zay, nem lennénk a Fidesz helyében

Sajtótájékoztatót tartottak a Párbeszéd 2021. évi kongresszusát követően szombat délután, ahol az összellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter vitte el a showt.

Németh Szilárd szerint a baloldal Magyarországra hozná az európai energiaválságot

A Fidesz csepeli országgyűlési képviselője Márki-Zay Péter rezsicsökkentési elképzelései kapcsán hadikommunizmust emlegetett.

Hollik szerint a kormány benzinár-befagyasztása is a rezsicsökkentés része

A Fidesz kommunikációs igazgatói posztját betöltő KDNP-s politikus szerint Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt nem rögzítette volna a benzin árát. 

"A magyar kormány a lehető legostobább, szűklátókörű, a jövőt felélő propagandát folytat"

Erzsébetváros polgármestere közösségi oldalán osztotta meg felháborodott bejegyzését, hogy miközben Glasgowban 200 ország vezetői tárgyalnak a klímakatasztrófa elkerüléséről, az "Orbán-kormány ellenségképet kreál és nem törődik a magyar emberek jövőjével" – írja az ATV.hu .

Fidesz-KDNP: Márki-Zay ellenzi a rezsicsökkentést

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője szerint Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nemcsak a migrációt támogatja, hanem a rezsicsökkentést is ellenzi.

Orbán Viktor: Szándékosan emelik az árakat, ki kell tartani a rezsicsökkentés mellett

Ki kell tartani a rezsicsökkentés mellett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország!