A Fidesz acélpenge, a nép akarata van benne!

Nem tudjuk, mi ez, és ami még rosszabb: azt sem, hogy miből mennyit kell beszedni, hogy ilyet tudjunk faragni, de ez valami CSODA.

Most omlik össze a rezsipiramis!

Elbocsátások, leépítések, összeomló közszolgáltatások, ellehetetlenülő kisvállalkozások, horribilis állami veszteségpótlások kísérik a célt tévesztett rezsiháborút.

Kálmán Olga: Brüsszelben csúnya gonosz bácsik ülnek? Rezsi Szilárd: Igen!

Németh Szilárdot a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként hívták meg  Kálmán Olga Egyenes Beszéd című műsorába , ahol elmondta: az épülő szerb-magyar kerítés mellett lesz határőrizet is. Ám nem a négyméteres falról szóló rész volt a beszélgetés legmegdöbbentőbb része, hanem az, amikor a műsorvezető rátért a...

A kormányt nem olyan fából faragták, hogy engedjen a rezsidémonnak

A kormány mindent megtesz egyik legfontosabb intézkedése, a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséért – jelentette ki a kormányszóvivő hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Veszíthet az Orbán-kormány: újra nőhet a rezsi

Hamarosan ismét drágulhat a gáz és az áram ára, pedig ezek csökkentése bizonyult a 2014-es választásokat megnyerő csodafegyvernek. Legalábbis erre utal az az uniós energetikai biztosnak jutott kormányzati levél, amibe a hvg.hu betekinthetett.

Rezsicsökkentés újratöltve

Indul a nemzeti közműszolgáltató – jelentette be Rogán Antal.

Kiakadtak a liftszerelők a kormányra

Nem értik, miért akarják államosítani a szakmájukat. Van, aki az ötletet a '60-as évek téeszesítéséhez hasonlítja – derült ki az RTL Klub híradójából.