4iG-ügy - bennfentes kereskedelem gyanúja miatt a Párbeszéd feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen

A Párbeszéd bennfentes kereskedelem gyanúja miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután felmerült, hogy a 4iG egyik fő részvényese elkövethette a Btk. 410. §-ába ütköző bűntényt, amely akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.

Ők sem hülyék, a nyúltagyuk környékén már szólna a sziréna.....

A titok addig titok, amíg csak én tudok róla, és az is csak addig, amíg nem iszok eleget. Nagyjából ez a titok pontos definíciója imádott nagyapám szerint. Az meg az én meghatározásom,

"Ördög ügyvédje" újra akcióban: Vadásznak rám, többször halálosan megfenyegettek, de engem már nem lehet megállítani

"Azt ígértem, egyesével fogjuk kiszedni a téglákat a falból, és lám, pár tucatot egyből ki is szedtünk.

Bruck András: tragikus ebben a politikus bűnözőktől fertőzött magyar világban élni

Mindjárt itt van a vasárnap, itt van a nyakunkon a győri polgármester, Borkai Zsolt és a bandája, itt van a volt V. kerületi polgármester, de a kerület mai napig tényleges ura, Rogán és bandája – ők a kerület lakásait, üzlethelyiségeit adják oda a haveroknak jóval áron alul –, itt van az első kerületi polgármester és bandája,...

Szél: Bárhova kapargatok a “kormányzás” háza táján, a nyakamba dől egy rakat hazugság

Ezt tényleg nem hiszem el, amint megkapargatok valamit az úgynevezett “kormányzás” háza táján, a nyakamba dől egy rakat hazugság.

Jávor Benedek: Paks II szerződései - régi csibészek....

A paksi bővítésnek sok értelme nincs, magyarázata is kevés, de ezek közül az egyik legfontosabb a projektből kilopható pénz.

Rogán: a veszély állandósulni fog, ha az EP-választás után továbbra is a baloldal akarata érvényesül

Európa számára továbbra is a bevándorlás a legfontosabb kérdés, kezelését azonban a nemzetállamokra kell bízni, mivel a brüsszeli vezetés nem hajlandó megfékezni a folyamatot – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Ujhelyi berágott: A hazudozók és a zaklatók is felelni fognak!

A szerdai nap kétségtelenül Ujhelyi István MSZP-s EP képviselő lejáratásának jegyében telt, a kormánysajtó egymásra hivatkozva össztüzet zúdított a politikusra.

Gábor György: A nagy prostituált

A kép a leghagyományosabb ikonográfiai elemre épül, amely a fotó főhősének glorifikálódott erejét és hatalmát hivatott közvetíteni, vizualizálni.A fotózás genezise óta a diktátorok egyik legtradicionálisabb ábrázolása, jusson csak eszünkbe a római Piazza Venezián lévő Palazzo Venezia palotájának híres-hírhedt balkonja, az...

Nemzeti konzultációs központ – ízlelgessük…. ha központ van, jön az Ön által finanszírozott konzultációhegy is!

Rogán Antal régi álma teljesül: júliustól nemcsak miniszterelnöki megbízott (a stratégiai társadalmi kapcsolatok összehangolásáért felelős Nyitrai Zsolt), hanem külön miniszteri biztos is foglalkozik a nemzeti konzultációk szervezésével.

Orbán újabb nemzeti konzultációval támad - Városi Kurír

Orbán bejelentette, hogy új ciklusa fókuszában a 30 év körüli magyar nők vannak, megállapodna velük.

Orbán megszívta Lázárral, ezen túl inkább marad a báboknál - Városi Kurír

Orbán Viktornak szembesülnie kellett azzal, hogy nem jó, ha egy embere kezébe túlhatalmat ad.

Valami nagyon újat találtak ki: jön a Miniszterelnöki Kormányiroda

A kormány döntéseinek előkészítését és végrehajtását felügyel majd.

Érdemes Rogán Antalt reptetni! - dübörög a helikoptercég - Városi Kurír

Emlékeznek még a Népszabadság vesztéhez nagyban hozzájáruló leleplező cikkre, amiben rápirítottak a Rogán Antalra, hogy mialatt a hazának nagy szüksége lenne rá, ő inkább családi reptetésen múlatja az időt.

Orbán a tőmondatok embere - így veszi semmibe Önt az újraválasztott! - Városi Kurír

A beszédes Orbán - kornak vége.

Bruck András: A parlament fogságában - Városi Kurír

Nehéz örökös vesztesnek lenni.

Rogán: ágyútűz fog zúdulni ránk

Józanabb brüsszeli politikát remél, és azt ígéri, a kormány nem változtat a bevándorlástpolitikáján. Fotó: MTI

Rogán Antal az Origónak: "nem folytatásra, új kormányzásra készülünk"

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint az összes parlamentbe jutott ellenzéki párt összességében kevesebb szavazatot kapott, mint a Fidesz-KDNP, és amikor az ellenzék vitatja az eredményt, valójában menekül a saját felelőssége elől.

Breyer Gábor: Főnök! Hány órakor adjuk le az első majdnem végeredményt? - Városi Kurír

Elképzelt beszélgetés egy titkos szoba mélyéről. Szereplők: Főnök és beosztott. Téma: hogy verjünk át egy országot? Játszódik: Magyarországon, 2018. április 8-án az esti órákban." – Halló főnök, baj van!

Mit tojt Rogán Antalnak a nyúl? - Városi Kurír

Nagy megtiszteltetés érte az arab kézben lévő Gresham Four Seasons szálloda Kollázs névre hallgató éttermét.

Rogánék olyat műveltek, ami teljesen fel fog kavarni

Nagyon dübörög Rogánék pénzmosási biznisze, úgy néz ki ugyanis, hogy Svájcba csatornázták át a „találmányukból” származó profitot.

Belváros Juhász Péter nélkül? - Városi Kurír

A Belvárosban Juhász Péter visszalépett a képviselő jelöltségtől.

Nemzetközi konferencia a korrupcióról és szabad rablásról Budapesten - Városi Kurír

A kormány értékelve az elmúlt nyolc évet úgy döntött, hogy 2019-ben, A korrupció és a szabadrablás tudományos módszerei címmel nemzetközi konferenciát rendez a Várkert Bazárban.

Korrupt bűnöző Rogán a meghallgatásra sem ment el

Négymillió forint kenőpénz egy teraszért. Ezért a kijelentésért indított Rogán Antal rágalmazási pert. Az ügy vádlottja szerint a Vizoviczki-ügyben a politikusok és a rendőrök érdekében titkosítanak.

Rogán a Gestapó vezetője a NER-ben

A “Stop Soros!” törvénycsomag az Orbán-rendszer első közvetlen lépése a nyílt diktatúra bevezetése felé. Ez a törvénycsomag nyílt diktatúra bevezetésére szolgál. Az Orbán-rezsim ezzel teremti meg a törvényes alapját annak, hogy az általuk nemkívánatos szervezeteket, pártokat, újságokat betiltsanak, és velük szemben az...

Fogást talált a nemzetünk kormánya Soros Györgyön? - Városi Kurír

Nem titkolt szándéka a regnálónak, hogy megtalálja a módját, hogy kicsinálja Soros Györgyöt.

Orbán és Rogán nem szavazta meg a korrupcióellenes törvényjavaslatot

"Van valami szimbolikus abban, hogy a mai korrupcióellenes törvényjavaslatot éppen Orbán Viktor és Rogán Antal nem szavazta meg.

A NER-kompatibilis maffiózó és Rogán: kicsoda M. Richárd?

Molnár egyik alkalmazottja Králl Konrád, aki Rogán Antal propagandaminiszter és Németh Szilárd Fidesz alelnök csepeli lakossági fórumán megpróbálta távol tartani az újságírókat a politikusoktól, és a férfi neve egy év elején folytatott titkos nyomozásban is előkerült. Kiderült az is, hogy szintén ennek a férfinak a...

Közpénzből hizlalt Fidesz média

A Fidesz készül a jövő évi országgyűlési választásokra.