Kimondta az Alkotmánybíróság: jogellenesen vette el a kormány a rokkantnyugdíjakat

Hiába maradt valaki ugyanolyan rokkantsági állapotú, jobb értékelést kapott, emiatt megvonhatták a rokkantsági ellátása nagy részét - mondta ki az Alkotmánybíróság. Most ennek vége lehet.

Évek óta rokkantnyugdíjas anyjával fizettette életét egy férfi

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy Győr környéki férfival szemben, aki éveken át bántalmazta, zsarolta rokkantnyugdíjas édesanyját és annak élettársát.

Utcára kerül és kezelés nélkül marad a rákbeteg asszony

Éjszakai szálláshelyét sem használhatja, magyarul hajléktalan lesz a daganatos betegséggel küzdő Kopasz Mónika. 

Magyar rokkantnyugdíjas ment neki a kormánynak Strasbourgban

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma, a 17 bíróból álló Nagykamara tárgyalta szerdán Strasbourgban azt a beadványt, amelyet egy baktalórántházi rokkantnyugdíjas nyújtott be Magyarország ellen a testülethez.

Spontán ötlet volt, hogy megműtötte magát a nagyatádi rokkantnyugdíjas

Seres István három héttel későbbre kapott időpontot műtétre, de annyira hasogatott a lába, hogy úgy döntött, saját maga műti ki a vérrögöt a lábából. Az eset kapcsán azt mondta az Indexnek : nem szereplési vágyból csinálta, spontán ötlet volt.

14 ezer eurót fizethet a magyar állam egy baktalórántházi rokkantnyugdíjasnak

Több mint 14 ezer euró (mintegy 4,3 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizessen a magyar állam egy baktalórántházi korábbi rokkantnyugdíjasnak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) első fokú, egyelőre nem jogerős ítélete szerint.

Koldusok és alkirályok

Hogy milyen botrányos eszközökkel folyik a rokkantnyugdíjasok munkaképessé minősítése mostanában, azt egyetlen újságolvasó embernek sem kell bemutatni.

Se munka, se rokkantnyugdíj

Vajon mi kell ahhoz, hogy valaki rokkantnyugdíjas maradhasson?

Jelentkezzenek felülvizsgálatra a rokkantnyugdíjasok!

A rokkantnyugdíjasok egy részének és a rendszeres szociális járadékban részesülőknek jelentkezniük kell felülvizsgálatra, mert elveszíthetik az ellátást.

Papíron ''megműtötték'', elvették a járadékát

A rokkant-nyugdíjazási rendszer átalakítása több mint kétszázezer embert érint a mintegy hétszázhúszezer rokkantsági ellátásban részesülő közül.

Csapás a nyugdíjas vállalkozókra

Elveszítették a kiegészítő tevékenységhez kötődő adó- és járulékkedvezményeiket mindazon vállalkozók, akik a korábbi szabályok szerint nyugdíj mellett folytattak valamilyen kiegészítő tevékenységet, ám életkoruk nem éri el az öregségi nyugdíj korhatárát.

Átalakítják a rokkantsági nyugdíjrendszert

Átalakítják a rokkantsági nyugdíjrendszert, mert a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan, pazarló, átláthatatlan és folyamatosan államadósságot generál – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Szigorítás a rokkantosításban - se nyugdíj, se munka

Egyre többen veszítik el rokkantnyugdíjukat, vagy szembesülnek kérelmük elutasításával, miután életbe léptek a szigorítások az ellátórendszerben.