Medvegyev beleállt Bukarestbe: „A román, mint ismeretes, nem is nemzet”

Az orosz exelnök legújabb hőbörgése alaposan kiakasztotta a politikát és a közvéleményt a megtámadott országban.

Obszcén módon szidták a magyarokat a román szurkolók, ez lett a büntetésük

Még tavaly márciusban történt az eset.

Nagy bajba kerültek a magyar rendőrségen a szabályokra fittyet hányó román sofőrök

Pénteken 11 órakor az M1-es autópályán egy ellenőrzés során szűrtek ki a forgalomból két román gépjárművet – közölte a rendőrség honlapja.

Műszaki áruházakat fosztogattak román férfiak

Három román férfit fogtak el a rendőrök, akik a gyanú szerint több műszaki áruházba törtek be 2016 novembere és 2018 márciusa közt – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.

Végrehajtás alatt: a Csíki Sör felkerült a NAV listájára

A cég szerint ez csak adminisztratív hiba, de már korábban is voltak belőle bajok, hogy nem fogy a kormány kedvenc söre.

Az erdélyi magyarok jobban tartottak a románoktól, mint a szovjetektől 44-45-ben

Eddig ismeretlen dokumentumok – melyek Sztálin és Molotov hagyatékából kerültek elő – szerint az erdélyi magyarság jobban tartott a románoktól 1944-45-ben, mint a szovjetektől.

Betiltaná egy román képviselő a meneteléshez hasonló akciókat

Bogdan Diaconu román szociáldemokrata párti képviselő vasárnap felszólította a romániai parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek nagy meneteléséhez hasonló megmozdulásokat. A kormánypárti képviselő államellenesnek tartja az ilyen demonstrációkat – hangzott el vasárnap a Székelyek menetéről élőben...

A románok Magyarországot kedvelik a legkevésbé

A románok Magyarországot és Oroszországot kedvelik a legkevésbé - derült ki egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásból, amelyben Románia öt szomszédja, valamint a román közélet számára jelentős 13 távolabbi ország szerepelt.

Avasi magyarok?

Aki csak kicsit is ismeri Erdélyt, a címre felüti a fejét.

Románok kötözködtek Győrben

Egy órán belül elfogtak három román fiatalt, aki verekedést provokált szombat kora reggel Győrben.

Három határsértő és egy embercsempész elfogása Gyula külterületén

A Gyulai Határrendészeti Kirendeltség munkatársai péntek reggelig láttak el szolgálatukat, majd a váltás után hazafele indultak.

Tiltott határátlépések a megyében

Tiltott határátlépés szabálysértés elkövetése miatt kellett intézkedni egy 42 éves román nővel szemben tegnap 12 óra 40 perckor Battonyánál.

Bajnaiéknak jegyzékben kellett volna tiltakozni

Jönnek a kínaiak.

Félnek, ezért nem vállalják magyarságukat

A néptáncmozgalom ma már megállíthatatlan, átlépte Magyarország és Európa határait - állítja Kallós Zoltán, Kossuth-díjas és Corvin-láncos néprajzkutató.

A románok fele fel van puffadva és pukizik

A cigi, a kávé és az olcsó kaja megviseli az embert.

Szavazzon! Gondolja, hogy a székelyföldi románok etnikai tisztogatás áldozatai?

Feltűnést keltett Traian Băsescu egyik hétvégi nyilatkozata, miszerint a székelyföldi románokat hátrányosan megkülönböztetnék.