Pikó a kivonuló fideszesekről: „Egy dolog erkölcstelennek lenni, másik dolog gyávának”

A polgármester hozzátette, hogy bár korlátozottak az eszközeik, mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a Pázmány Campus épületeit – írta meg a 24.hu.

Több mint 12.000-szer nyomták le tavaly a rádiók a Szikora-ValMar szerzeményt, az Úristent

Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent.

Orbánia miniszterelnöke ismét beszélt - Naponta hazaárulózással uszítani a maffia régi szokása

Az USA, az EU - "minket" leszámítva - "háborúpárti"; a hazai ellenzék - "dollárbaloldal" - szintén: ezt ismételgeti, naponta az ország Orbánia miniszterelnöke.

Rádió és a nem-rádió rádió - Kell a támogatás

Hallgatom kedvenc rádióm reggeli műsorában az egyik kerületi polgármesterrel készült „riportot”. Azért nem mondom, hogy ellenzéki, vagy kormánypárti-e az adó, mert amelyikre ezt rá lehet mondani, az a rádió nem rádió.

Történelmi nap – Egy csatornán számos rádiós, a rádiózás világnapja alkalmából

Február 13-án először jelentkeznek egy csatornán az ismert műsorvezetők: Vágó Piros, Garami Gábor, Rákóczi Feri, Boros Lajos, Jáksó László – alig néhány példa a magyar rádiózás meghatározó hangjai közül, akik részt vesznek a Mex Rádió által szervezett ünneplésben.

Sikeresen pályázott a Tilos rádió, újra hallható lesz az éterben is

Budapest 90,3 MHz frekvencia használatára kiírt pályázatot a Tilos Kulturális Alapítvány nyerte – tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Élő adásban mondott fel a debreceni rádiós: bejelenteni senki nem szeretné, pedig szerinte ez nem kérdés, ha Magyarország leggazdagabb emberének dolgozik

Molnár Gina, a debreceni Best FM rádió műsorvezetője élő adásban jelentette be, hogy távozik a rádiótól.

Mit hallgattunk 2021-ben? Ezeket a zenéket játszották legtöbbször a rádiók

Az év legnépszerűbb előadóit és dalait feltáró kutatás 127 rádióadó adatain alapszik, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság készített el – írja a 24.hu .

Puzsér Róbert visszatér

Puzsér Róbert ismét a Spirit FM-en fog műsort vezetni, mégpedig az Önkényes Mérvadó című műsorban, június 7-től.

Nem újítják meg a Tilos Rádió frekvenciáját

Így döntött az NMHH Médiatanácsa. 

280 közmilliót kapnak rádiók és televíziók műsorkészítésre - A manóba! A Klubrádió valahogy kimaradt a szórásból....

Ötvenöt szolgáltató -rádiók, tévék- több mint 90 millió forintot kap műsorkészítésre és majdnem 190 milliót a működési költségeire a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntése szerint - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Felcsúti központtal és sztárokkal indul az Orbán-közeli rádió

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk , hamarosan elindul az Orbán-közeli rádió, aminek tartalmait a Mediaworks tudósítói biztosítják majd.

"Sportrádió. A győztesek hangja!" – hamarosan indul az Orbán-közeli rádió, a kormányfő kedvenc lapjának főszerkesztője a tulaj

A Media1-nek küldött közlemény szerint a január 17-én induló Budapest FM 105,9 MHz frekvencián hallható Sportrádió tartalmait a kormányközeli Mediaworks tudósítói biztosítják majd, a tulajdonos pedig a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György lett – írja a 24.hu .

Újra összeáll a Bumeráng, a Boros-Bochkor-Voga trió

Boros Lajossal és Voga Jánossal ül a mikrofon mögé Bochkor Gábor pénteken.

Öreg kipcsak vagyok, rengeteg mindent láttam....

Tudom, Rejtő is megírta, nem kérdezgetjük, ki, honnan jött, vagy hova tart.

Elutasították a Klubrádió keresetét a 92,9-es frekvenciáért

Elsőfokon elutasította a bíróság a Klubrádió keresetét a 92,9 -es frekvenciáért – közölte honlapján a rádió.

Czeglédy betelefonált a Kossuth Rádió róla szóló műsorába - a hatás leírhatatlanra sikeredett

Szerda délután hálás témát vetett fel a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország!

Deutsch Tamás megint a baloldalt szidta

Erről beszélt a politikus.

A 40-49 éves korosztály a legaktívabb rádióhallgató Budapesten

Az Opinio appal mérték fel a fővárosiak rádióhallgatási szokásait. Az Opinio piackutató applikációval felmérték a budapestiek rádióhallgatási szokásait – derül ki az Opinio pénteki közleményéből.

Kocsis Máté szerint túlságosan leegyszerűsítették Kaleta Gábor pedofilügyét

Erről a Kossuth rádióban beszélt.

Orbán is felszólalt a pedofília ellen – ezeket az intézkedéseket tervezi

A Kossuth rádióban beszélt erről.

Reviczky Gábor kilőne DNS-ét az űrbe

Meglepő dolgokat árult el a színész.

Ezt üzeni Orbán Viktor anyák napja alkalmából – videó

A miniszterelnök üzent az anyáknak, nagymamáknak.

Novák Katalin anyák napja alkalmából örvendezik, hogy egyre több nő szül

Az államtitkár a rádiónak nyilatkozott az ünnep kapcsán.

Gyász: elhunyt a legendás Győrffy Miklós

A legendás rádiós 77 éves volt.

Jáksó László otthagyta a Sláger FM-et – de titokban kell tartania, miért

A népszerű rádiós mától nem dolgozik a csatornánál.

Orbán Viktor: nagy bejelentések jönnek – szerinte a neheze még hátravan

Orbán Viktor rádiós interjút adott, ahol a közeljövő feladatairól beszélt.

Tudtátok, hogy az online rádió hallgatás most egyetlen kattintásra van tőletek?

Online rádió hallgatás: Úgy tűnik, a XXI-ik században kevés dologra tudjuk azt mondani, hogy lehetetlen.