Ady Endre: Életrajzom

„Csak egy év óta látom világosan, hogy a megöregedés irtózata hajszol szerelemből szerelembe, dacból dacba, szanatóriumból szanatóriumba.

Fekete István: A koppányi aga testamentuma

„Fogd meg a földet, mert az az ország.” Az idén 53 éve elhunyt Fekete István, József Attila-díjas író műveit mindannyian szívünkbe zártuk.

“anyám a kamerába mosolyog”

„A képen anyám a kamerába mosolyog, avval a huncut hunyorgással, amelyhez – ha volna a teremtésben stílusérzék – kizárólag könnyű, finom, csillogós életek tartozhatnának.” Esterházy Péter vallomásával köszöntjük az édesanyákat, pótmamákat, nagymamákat és keresztanyukákat.

Bibó István kiáltványa

“A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” A Kossuth Lajos téren már szovjet tankok dübörögtek, és Bibó István gondolatai erejével próbálta menteni a magyar függetlenségből azt, amit még megmenthetőnek ítélt.

Kosztolányi Dezső: Sakk-matt

“Agyamban haditervet kovácsoltam.

Virginie Despentes: Vernon Subutex

“Vernon megőrül a zenéért.

Babits Mihály: A jó halál

“Különbözik-e az élettől – egy külön birodalom?

Mark Greaney: A Szürke Ember

Courtland Gentry jó ember, ugyanakkor még jobb gyilkos…

Niccoló Machiavelli világa

“Mindenki azt látja, milyennek mutatod magad, s csak kevesen érzik meg, milyen vagy valójában; s ezek sem merészelnek a többség véleménye ellen szólni…” 495 éve, 1527. június 21-én halt meg a középkori Itália egyik legjelentősebb alakja, az újkori politikatudomány atyja, Niccoló Machiavelli.

Pilinszky János: Képzelt interjú

“Valóság és misztika édestestvérek.

Takács Viktória: Húsvéti mese

“Igazi tavaszi napsütésben sétáltak keresztül a falun, és felszalagozott fűzfaágakkal köszöntött ék a jó időt.

Kosztolányi Dezső: Mit tegyen az író egy új háborúval szemben?

“Egyelőre az a kötelességünk, hogy világosan lássuk, hogy ne tettessük magunkat ostobábbaknak, mint amilyenek vagyunk, hogy ne essünk abba a hibába, mint rajongó önképzőköri elnökök, akik egy mozdulatukkal egyszer és mindenkorra rendbe akarják hozni az emberiség évezredek óta rendezetlen ügyét.

Molnár Ferenc: Egyetlenegy asszony

“Benn egy asszonyról folyt a beszéd.

Kosztolányi Dezső: Óda a telefonhoz

“Telefonon kitűnően lehet szerelmet vallani és szakítani, barátságot kötni és oldani, forradalmat indítani, országokat földaraboltatni és új országokat teremteni.

Móra Ferenc: Csicseri történet

“Nevenincsen túl, Nekeresden innen, a kettőnek éppen a fele útján esik Csicser.

George Orwell: Tűnődés Gandhiról

“A szenteket mindig bűnösnek kellene tekinteni, amíg ártatlanságuk be nem bizonyosodik, bár természetesen nem lehet minden esetben úgy a mércével mérni őket.” Milyennek látta George Orwell India egykori spirituális vezetőjét, Maháatma Gandhit?

Jókai Mór: Blaha Lujza

„Mint népszínművek királynéja egész országot teremtett maga körül, saját színműirodalmat fejlesztett ki; jobbágyává tette a magyar Tháliának az idegen népet” – írja Jókai Mór Blaha Lujzáról, a magyar színjátszás nagy alakjáról.

Rejtő Jenő: Akik életet cseréltek

“Egy mód van, hogy megmeneküljek.

Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül?

“Tudjátok-e azt, hogy ma van karácsonyestéje?

Ti is várjátok a karácsonyt?

“Tudjátok, karácsony előtt az emberek elkezdenek készülődni az ünnepre.

Kaffka Margit: A Soha-ember

“Ámde, és erre egészen világosan emlékszem, egyáltalában nem voltam én csaló és hovatovább még kevésbbé, mint az első percben.

Milbacher Róbert: Legendahántás

Létezett-e Fanni nevű írónő a magyar irodalomban?

Hatvany Lajos: Gyulai Pál estéje

“Mikor én Gyulai Pállal megismerkedtem, nem volt többé a híres eleven causeur, a folyton elmés debatter.

Takács Viktória: Pünkösdi mese

„Ma vagyon, ma vagyon piros pünkösd napja, / holnap lesz, holnap lesz a második napja…” Pünkösd másnapját Takács Viktória gyönyörűen illusztrált történetével ünnepeljük.

Móricz Zsigmond: Krúdy elaludt

“A második énje, aki helyette bolyongott e földi téreken, s ő szerette, hogy oly hűséges hozzá s mindig, mindenhová elkíséri.

Alex Pavesi: Nyolc nyomozó

“Úgy tudom, önnek több ízben is sikerült megfejtenie olyan ügyeket, amelyekben a rendőrség kudarcot vallott.” Valóban, minden bűnügyi rejtély ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul.

Michel Houellebecq: Intervenciók 2020

“Az irodalom kiegyezik mindennel, a szemétben kutakodik, a boldogtalanság sebeit nyalogatja.” Michel Houellebecq új kötete kényelmetlen, szókimondó olvasmány egy képmutató világról, amelyben elmosódtak az erkölcsi határok.

Balázs Béla: A versről

“A vers öregebb a prózánál.

Móra Ferenc: Húsvéti tojások

Móra Ferenc története a húsvéti nyuszikról, és a húsvéti tojásokról.

Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban

„Meglepődne, mi mindent hagynak el a népek – bólogatott a férfi.