Mészáros Lőrinc cége rosszul állt a tőzsdén – A milliárdos gázszerelő aztán gyorsan megoldotta a dolgot

Az Opus Nyrt. maga kezdte el felvásárolni a saját részvényeit – és ez nem vicc.

Wáberer kemény hete: hétfőn még minden rendben volt, péntekre elvesztette részvénytöbbségét, igazgatósági tagságát és kormánybiztosságát

A Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Wáberer György a jövőben a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi feladataira kíván koncentrálni, ezért kezdeményezte kormánybiztosi tisztségének megszüntetését - jelent meg csütörtök este a nem semmi hétről az MTI-n a közlemény és a hétvége még...

Gyászolnak az OTP-részvényesei, durva délelőtt volt

BBB-ről BBB mínuszra minősítette le Magyarországot a Standard & Poor’s pénteken, emiatt pedig nagy forgalom mellett esnek az OTP részvényei a hétfő délelőtti órákban. Az esés oka lehet a technikai túlvettség, valamint az Ukrajna által kivetett újabb szankciók is, amik a Raiffeisent is érintik.

OTP-bejelentés, ami az Ön zsebét is érintheti!

Az OTP Bank május 30-án kezdi a közgyűlésén korábban megszavazott osztalék kifizetését. Az osztalék iránti igény a kifizetés kezdő napját követő öt év elteltével évül el – hívták fel a figyelmet. Mennyi az annyi?

Csányi Sándor 123 millió forintos jutalmat kapott

Felosztották a részvényeket az OTP igazgatóságának tagjai.

Először csökkent a napi felhasználó száma a Facebook történetében

Ilyen már 2004 óta nem történt. 

A benzinár befagyasztása miatt mindenki szabadul a Mol részvényeitől

Érzékenyen reagált a Mol részvénye a benzinár befagyasztásának hírére.

Az E.ON vételi ajánlatot tett az Elmű és az Émász részvényeire

Nyilvános vételi ajánlatot tett az E.ON Hungária Zrt. az Elmű Nyrt.

AEGON Prémium: Kijózanodásra számítanak az alapkezelők a részvénypiacon

Óvatos és alaposan megfontolt döntéseket kell hoznunk a befektetésekről, mert néhány világgazdasági bizonytalanság komoly kockázati tényezőt jelent.

Felfüggesztette három kibocsátó részvényeinek tőzsdei kereskedését az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a Kartonpack Dobozipari Nyrt., az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. és a Set Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését, mert a tőkepiacról szóló törvény által előírt határidőig, április 30-ig nem tették közzé a tavalyi pénzügyi évről készített éves jelentésüket.

Wáberer György lemond és eladja a részvényeit

A Mid Europa Partners magántőke-befektetési alap megállapodást írt alá arról, hogy a közúti fuvarozó vállalatban, a Waberer's International Nyrt.-ben meglévő 56,8 százalékos részesedését 97,1 százalékra növeli, a Mid Europa szerdai közlése szerint Wáberer György alapító-vezérigazgató részvényeit vásárolják meg. A...

Rámentek Matolcsyék az FHB-ra - százmilliós büntetés, felfüggesztés 

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) felfüggesztette az FHB Jelzálogbank részvényeinek, jelzálogleveleinek és kötvényeinek kereskedését kedden 13 óra 52 perctől a nap hátralévő részére.

Más 500-at adna érte? Akkor Schmidt Máriáék vihetik 380-ért!

Pontosan tudta az állami vagyonkezelő, hogy az ingatlanhasznosítással foglalkozó BIF Nyrt. akár 500 forintot is fizetne saját részvényeinek darabjáért, mégis Schmidt Mária kormánybiztos családi cégének adták el jóval kevesebbért – derítette ki a HVG.hu .

Nagy bajban Schobert Norbi – odacsapott a jegybank

A jegybank felfüggesztette kedden a Norbi Update Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.

Most jó a Mol részvényeseknek: 55 milliárd forint osztalék kifizetését javasolják

A Mol Nyrt. igazgatósága 55 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésének – tette közzé a Mol a BÉT honlapján csütörtökön.

Schobert Norbi megnyugtatta részvényeseit

A rendőrség hétfő éjjel razziát tartott a Norbi Update részvényeket is kibocsátó Buda-Cashnél, azóta fel is függesztették a brókerház működését.

218 milliárdot buktunk a Mol megvételén

Három éve fizette ki a magyar állam a Mol-részvénypakett ellenértékét az orosz Surgutnyeftegaznak. Az Mfor.hu azt számolta ki , jelen állás szerint mennyit nyert/bukott az állam, hiszen az elmúlt napokban ismét jelentős csökkenés jellemezte az olajipari cég papírjait.

A Tesla-t kiemelten ajánlom befektetőknek !

A Tesla motors alig 4 éve forog a piacon ,de mostanában sok hírt kapni róla.

Szerencsejáték a részvény vásárlás?

Egyértelműen megkülönböztethetetlenünk spekulánsokat és igazi befektetőket.

BÉT - Az elemző szerint nulla közeli nyitás várható

Nulla közeli nyitással indíthat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a szerdai kereskedés, napközben csekély emelkedés jöhet, de túlzottan nagy lelkesedés, árfolyammozgás egyik részvénynél sem várható az MTI által megkérdezett elemző szerint.

Szépen ketyeg a Harley-HOG

Szépen ketyeg a Harley-Davidson árfolyama. Azonban korrekció figyelmeztető jelek az árfolyam körül, Fibo 161,80 %-ról, azaz 66,56 $-os csúcsról fordult le. A holnapi gyorsjelentés fog dönteni a korrekcióról valamint a további emelkedésről. Durván 10 centtel jobb eredményre számítanak a szakértők az 1 részvényre jutó nyereség...

Bayer Részvényben jön a forduló

Megtorpanás és fordulás jelek a Bayer részvényben.

Le is fordulhat az IOO tőzsdei ETFalap

Az IOO ETF alap teljesítményében van egy közel 2,5%-os csatorna, ami eldöntheti az ETF alap irányát és dinamikáját.

Még van egy kicsi felfele a Visa-ban

Azt érdemes tudni, hogy a vállalatban nincs többségi tulajdonos, így a részvénypakett 100%-ban kint van a piacon.

USA, változás a DJI 30 indexben

A változások az IT, és az alapanyagos szektort negatívan érintik, mert kikerül a HP és az Alcoa.

EEM – Emerging Markets – Fejlődő Piacok

Kína 17,46%-ban van jelen, Brazília, Dél-Korea és Tajvan követi ami erősebb ázsiai kitettséget jelent ebben az alapban.

Csökkenésben az Adidas részvényei

Azért szépen teljesített az Adidas az utóbbi hónapokban, a javuló eredmények tekintetére illetve a nagy hurrá hangulatnak köszönhetően.

Kitörés előtt a mezőgazdászok

...közel 8 hónap alatt 14%-os plusz teljesítményt tudott felmutatni a befektetési alap. Most azt láthatjuk a grafikonon, hogy klasszikusan kezd beékelődni, ami erős kitörési jelzésekre hívhatja fel a figyelmünket. Ami alaphangon is 8-10%-os emelkedést vetíthet elénk, természetesen éven belül.

Már hagyománya van a brókerképzésnek Magyarországon

A tőzsdei kereskedés egyik alapfeltétele, a gazdasági élet szereplőinek esetében egyúttal szakmai presztízskérdés is a tőzsdei szakvizsga megszerzése.

Brutális emelkedésen túl, a Lloyds

...egy év alatt több mint 200%-ot drágultak.