Marx-Euro, "Tőkét" tartó kacsa, arcképes bögre, Marx-vörösbor - így ünnepel a szülőváros - Városi Kurír

Nagy a készülődés a filozófus szülővárosában, a Rajna-vidék-Pfalz-beli Trierben, hiszen Karl Marx születésének kétszázadik évfordulójára készülnek.

Rétvári: tovább csökkentek a várólisták

Februárban folytatódott a várólisták csökkenése, a friss adatok szerint az év második hónapjában kevesebben voltak a listán, mint az év elején.

Népviseletbe öltöztetett ovisok Rétvári kampányában - mi köze a Fidesznek a gyerekeinkhez? - Városi Kurír

Nem ez az első, de reméljük az utolsó eset, hogy a Fidesz óvodásokat szerepeltet a kampányában.

Rétvári: Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud nyújtani

Magyarország egyre biztosabb jövőképet tud minden fiatal számára nyújtani – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a 18. Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján, csütörtökön Budapesten.

Gender-érettségtelenítés

A „kritika”, véleményem szerint, egy alapvetően szubjektív, az egyén véleményét tükröző műfaj. Márpedig a jelen oktatáspolitika fő-sodorvonalát, az azt képviselő politikusok megnyilatkozását látva a diáknak két választása van.

Rétvári belengette a béremelést az egészségügyben

2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Rétvári szerint már tehetősebbek az emberek, mert telik internetre

A legjobb szegénységpolitika, ha munkát adunk az embereknek, és ezt a kormány következetesen végigviszi – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

Még sehol nincs a szuperkórház, de már szórják rá a pénzt

A jövőben még több forrást fordítanak az egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzésére – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Hiába szűnik meg a KLIK, az állam nem adja az iskolákat

Noha a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszűnik, továbbra is az állam tartja majd fenn az iskolákat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Konzútájjatok a …!

Aszonygya Rétvári, hogy „hétfőtől az ország összes tankerületében folytatódik a köznevelési konzultáció…”

Rétvári megoldást talál

Mindenekelőtt jól jegyezzük meg ezt a Rétvári-mondatot, mert ez a fennálló rend egyik kulcsa: „A gimnázium új névadóját a helyi közösség szempontjaira tekintettel találjuk meg”. Aki tehát talál, az a hatalom.

The Jaszai Post: A közmunka tényleg gyermekkori álom?

A te pénzedet! Azt a pénzt, amit oktatásra, gazdaságélénkítésre, közbiztonságra, egészségügyre, és a létező, többek közt e kormány hibájából létező és dinamikusan növekvő valódi szegénység felszámolására adtál!

Közmunka a gyermekkori álom

Ki a búbánatos szent jóakaró ültette a nyakunkba Rétvári Bence Mátét?

Annyi hülye nincs

Emberek, bajtársaim, honfitársaim, kedveseim!

Eltüntetik a Marx-szobrot a Közgázról

Egyetemtörténeti kiállításra költözik a szobor, ami a rektor szerint a múlt része, nem a jelené.

E’mi? Országjárás.

A Fidelitas szabadegyetemi beszéde után L. Simon László számára most komoly fejtörőt adott fel Hoppál Péter. Azt, hogy a török kultúra vajon átmegy-e az lsimoni vizsgán, vagy csak a még indultak közé tartozik?

Rétvári a liberális szélsőbalról

Teljes beleéléssel tartotta meg a politikai diszkrimináció főpróbáját.

Kirúgták Marxot a Közgázról

Hosszú fehér kesztyűs sor tekeredett a lábainál.