Nem fért fel a világdöntős dobogóra a magyar szépségkirálynő

Hétfőn lezajlott a világ legnagyobb szépségversenye, a Miss World, a magyar jelölt Gelencsér Tímea azonban üres kézzel távozott – írja a Blikk .

Együtt töltheti a karácsonyt Hajdú Péter és Sarka Kata

Jó részben a gyerekeknek köszönhető, hogy közösen ünnepelheti a szentestét a válófélben lévő celebpáros, Hajdú Péter és Sarka Kata – tudta meg a Story .

Mégsem válnak el Sarka Katáék?

Sarka Kata és Hajdú Péter békéltető tárgyalását ma reggel tartották volna. 

Nyilvános helyen esett egymás torkának Hajdú Péter és Sarka Kata

Még mindig nem tudni, mi lesz a vége Hajdú Péterék megromlott házasságának, de úgy tűnik nem csitulnak a kedélyek a korábbi álompár körül.

Megható üzenettel köszöntötte Hajdú Péter a születésnapos Sarka Katát

Még nem tudni, mi lesz a Hajdú-Sarka házasság jövője, de úgy tűnik, Hajdú Péter nem mondott le arról, hogy visszakapja Katát.

Sarka Kata: Én már nem akarok semmit Pétertől

Úgy tűnik, nincs már visszaút Sarka Kata és Hajdú Péter házassági válságában. Noha a férj még reménykedik, de a csalódott feleség már inkább a saját útját járná – írja a BorsOnline .

Hajdú Péter és Sarka Kata kibékült

A különválás után úgy tűnik, hogy Hajdú Péter és Sarka Kata kibékültek, újra közeledni kezdtek egymás felé – írja a Story magazinra hivatkozva a 24.hu .

Kibékült Hajdú Péter és Sarka Kata?

Meglepő fotót posztolt Hajdú Péter a reptérről szerda reggel: Sarka Katával szelfiznek a reptéren.

Váratlan fordulat a Hajdú-Sarka drámában

A hetek óta különélő Hajdú Péter és Sarka Kata családi vagyonkezelő cége, a DNH Invest Vagyonkezelő Kft. zártkörűen működő részvénytársasággá alakul, írja a Világgazdaság .

Hajdú Péter és Sarka Kata kommentelői megmutatták, mit veszítenénk valójában Hajdú Péter és Sarka Kata nélkül

Régóta vita folyik arról, hogy a chemtrailező, illuminátusozó blődségek terjesztői, vagy a celebek Facebook-oldalának kommentelői képezik-e az internet legalját. Ez most sem fog kiderülni.

Itt bérel luxuslakást Sarka Kata

Luxusapartmant bérel egy hónapja Sarka Kata. Hajdú Péter felesége gyermekeivel Budapest egyik legexkluzívabb környékén próbálja erősíteni a lelkét, miután házassága válságba került – írja a Blikk .

Így akarják megmenteni Sarka Katáék a házasságukat

Pár napja azzal van tele az internet, hogy Sarka Kata és Hajdú Péter házassága válságban van.

Hajdú Péter készített egy fényképet, amin egy kacsa van

Ennél érdekesebb cím is eszünkbe jutott volna, de félő, hogy akkor a magánéletére újabban roppant kényes STAR pereskedni kezdene, arra meg kinek van szüksége. Szóval legyen elég hívószónak, hogy Hajdú Péter – már így is jobban érdekli ez a téma Önöket mint a migráncsozás bármivel együttvéve.

Sarka Kata újabb életjelet adott magáról

Reggel a Borsban haknizott  Hajdúné a szakításuk legújabb epizódjával, de tegnap még az Instagramra is jutott egy fotó: #nomakeup #relax #home és #milla, ami bízunk benne, hogy a kutya neve, nem pedig valami válóperes keresethez kapcsolódó kódolt üzenet.

Megszólalt Sarka Kata: megbántotta a férje

Mélypontra jutott a Hajdú házaspár élete. Sarka Kata elköltözött otthonról, a férje megbántotta, de szeretné, ha helyreállna a családi béke - írja a Bors . 

A börtönből figyeltem, hogy nyalod fényesre a Vajna házaspár popóját

Damu 15 órával ezelőtt posztolta ki először a nyílt levelét, azóta pedig gyakorlatilag megállás nélkül újra meg újra kiteszi, félelmetes belegondolni, hol lesz ennek a vége.A levél egyébként arról szól, hogy Hajdú, aki most azt kéri a bulvársajtótól, hogy hagyják békén, saját maga mennyire nem hagyta békén Damut, amikor...

Damu Roland úgy bepörgött Hajdúék szakításán, hogy kis híjján elfüstöl a Facebook

Mi itt a Propellernél elég jól értjük, hogyan kell ezt a facebookozást művelni, legalábbis a közel százezer lájkolóból eddig erre következtettünk. Aztán tegnap Damu Roland nyílt levelet tett közzé a Hajdú Péter-Sarka Kata szakítás kapcsán, és onnantól összeomlott minden, amit valaha a közösségi médiáról tanultunk.

Sarka Kata: Petivel hullámvölgybe került a házasságunk

Miután hajdú Péter megszólalt a Facebookon, hogy válságban van a házassága, Sarka Kata sem volt rest, kijött ő is egy közleménnyel .

Hajdú Péter megszólalt: a hír igaz, válságban a házasságom

Hajdú Péter a Facebook-oldalán erősítette meg a hírt, hogy nincs minden rendben közte és Sarka Kata között.

Sarka Kata elhagyta Hajdú Pétert

Mialatt férje a Balaton Soundon mulatott, Sarka Kata elköltözött tőle. A Bors információi szerint Hajdú Péter felesége hatalmas teherautókkal szállíttatta el holmiját. Úgy tudni, a két gyereket is vitte magával.

Rogán Cecília már nem mutogatja magát az Instagramon

Rogán Antal felesége privátra állította az Instagramját. Szomorú hír ez azoknak, akik élvezettel, vagy irigykedve lesték újabb és újabb ruhakölteményeit, pózolásait. 

Benne lehet a prostiügyben a Magyarország Szépe közönségdíjasa – kirúghatják

A körülbelül másfél éve húzódó Répás Lajos-féle prostiügyben tanúként hallgatták meg és tett vallomást Dézsányi Bianka. A vádirat szerint 2011 végén, 17 éves korában egy luxushotelbe közösülésre közvetítették ki – írja a Borsonline .

Ilyen csodás pillanatok születnek, amikor végre igazán felvállalja magát a közmédia

A Balatoni nyár című Duna tévés műsor tegnap reggeli adása egészen kiemelkedően sikerült. Vagy bevallom az egészet nem néztem végig, csak az az ötperces blokkot, amiben Sarka Kata és Rogán Cecília beszélget a Magyarország szépe versenyről, miközben a háttérben a lányok mosolyognak, meg sétafikálnak.

Közös médiacéggel robban be a szépségiparba Rogán Cecília és Sarka Kata

Egy "komoly cég komoly vezetőjeként" szerepel a Magyarország szépe zsűrijében Rogán Antal felesége – tudta meg a Bors .

Hajdú Péter saját plázát épít

Néhány éve még Hajdú Péter tiltakozott leghangosabban egy Törökbálint szomszédságában épülő lakópark miatt, és perrel fenyegette a polgármestert, ha a város kertvárosias jellegét veszélyeztetni meri.

Akkora tojást még nem látott, mint amekkorát Sarka Kata posztolt

Akkora csokitojással lepte meg a gyerekeit Sarka Kata, hogy alig tudták átölelni.

Fényképező fotózta le a magyar STAR-t

Ki a fene fotózhatta le Sarka Katát az ágyban? – merengett el a Bors , és ha van újság, amit ilyen kérdések foglalkoztatnak, annak tartozunk annyival, hogy mi is segítsük a megvilágosodását.

Kirabolták Sarka Kata családját

Kifosztották Sarka Kata nagyszüleit, miközben az idős házaspár otthon volt. De ezzel még nem volt vége a fura események sorozatának – írja a Bors .

Sarka Kata kiakadt azon, hogy prostitucióval vádolják

Sarka Kata Facebook-oldalán háborodott fel azon, hogy egy külföldi szerverről működtetett kamuoldalon prostituáltnak állítják be – írta a Blikk .

Megmutatták 20 milliós luxushajójukat Hajdúék

A HELLO! magazin balatonföldvári nyaralójukban fotózta a celebpárt – írja a Ripost .