Ma látható lesz hazánkban a sarki fény

Ismét felragyoghat az éjszakai égbolt, és a sarki fények egy ideig láthatóak lehetnek a földrajzi szélességünkön – írta meg az időkép.hu.

A sarki fény erről a 3 helyről a legszebb a világon

Sarki fény tűnt fel a hétvégén Magyarországon.

Év végén is láthatunk sarki fényt Magyarországról

Szerda este újabb napkitörés éri el a Földet, G3-as erősségű geomágneses viharra számítanak a szakemberek – számolt be az Időkép .

Magyarországról is látszódhat a sarki fény most vasárnap

Nakitörés tart a föld felé, így ismét lehetőség nyílik arra, hogy hazánkból is lássuk a sarki fényt – írta az Időkép.hu .

Pazar sarki fényt fotóztak Erdélyben

Az égi jelenség Gyergyó felett volt látható és Munzlinger Attila Facebook-bejegyzése alapján tizenöt percig tartott, majd elhalványult.

A nap képe – Sarki fény az égbolton

Magyarország egyes részein ritka vendég, sarki fény világította meg az égboltot.

Sarki fényt fotóztak Magyarországról

Intenzív, G4-es erősségű geomágneses vihar érte el a Földet egy vasárnap történt napkitörés következtében, így az északi pólushoz közel számos helyen figyeltek meg ma este sarki fényt.

A NASA valódi portálokat keres

Az Iowa Egyetem kutatója, Jack Scudder a mágnese portálokat kutatja, melyek a Napot és a Földet köthetik össze, és úgy fest most rájött, hogyan találhatná meg őket.

A Windows logó visszafelé fejlődik

Az Iowa Egyetem kutatója, Jack Scudder a mágnese portálokat kutatja, melyek a Napot és a Földet köthetik össze, és úgy fest most rájött, hogyan találhatná meg őket.

Csodálatos sarki fény a Nemzetközi Űrállomásról nézve - videó

Senkinek nincs olyan csodálatos rálátása Földünk szépségére, mint az asztronautáknak.

Videó: Csodálatos égi jelenség!

Terje Sorgjerd mínusz 25 fokban fagyoskodott, hogy ezeket a csodás felvételeket elkészítse!

Még az űrből nézve is gyönyörű: szájakat becsukni!

A természet világa lélegzetelállítóan szép tud lenni, bizonyítja ezt például az egyik csoda is, amit mindenképpen látni kell legalább egyszer az életünkben.

Az elmúlt évek legnagyobb napkitörése történt- fotók

2006. decembere óta nem volt olyan erősségű napkitörés, mint amit a hét első felében rögzítettek a műszerek.

Geomágneses vihar és sarki fény a Földön - fotó

Augusztus 1-én napkitörést észleltek az 1092-es számú napfoltnál.

Izland: Sarki fény a vulkán fölött - képek

Újabb csodálatos látványt produkált a természet Izlandon: A továbbra is aktív és vulkáni hamut, illetve gőzt kiengedő Eyjafjallajökull vulkán fölött északi fény, aurora borealis alakult ki.

A Szaturnusz sarki fényi videón

A Hubble képei révén lehetővé vált a szimmetrikushoz közeli északi- és déli sarkfények vizsgálata.