Hírhamisítás miatt perel egy német lapot a Saul fia stábja

Lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen a Saul fia című magyar holokausztdráma producerei amiatt, hogy állításuk szerint a német hetilap meghamisította a rendezővel, Nemes Jeles Lászlóval készített interjúját. Az írás péntek délelőtt már nem volt elérhető a médium honlapján.

Kedves antiszemiták, ostobák és korlátoltak!

Értesültem, hogy eldöntöttétek, nem nézitek meg a Saul fiát. Nem azért nem nézitek meg, mert

Újabb fontos díjat nyert a Saul fia

Nemes Jeles László Saul fia című alkotása kapta a legjobb idegen nyelvű film díját az észak-amerikai film- és televíziós kritikusok legfontosabb díjainak gáláján helyi idő szerint vasárnap este Santa Monicában.

Csak Saul fia?

Az ember éjszaka általában alszik, de ha nem tud, akkor gondolkodik.

Saul ZSIDÓ. Meg Jennifer Lawrence is. Ja és Leonardo DiCaprio is.

Hovatovább Matt Damon, Brie Larson, Alejandro González Inárritu, Sylvester Stallone, Kate Winslet, Aaron Sorkin, Taraji P. Henson, Nemes Jeles László, mind zsidók.

Filmnézési szekértábor-világ

A Saul fia című filmet, töretlen karriert sejtetve, Oscar díjra is jelölték.

Saul fiának szekértáborai

A „Saul fia” című filmet, töretlen karriert sejtetve, Oscar díjra is jelölték. A filmhez tényleg nagy gratuláció jár ki mindenkinek, akinek a munkája bármely kicsikét is hozzájárult ehhez a sikerhez. Elég nagy baj az, hogy az interneten (is) olvasható véleményözönben, a film kapcsán nagyon sokszor találkozni a klisékből...

Nemes Jeles: Minden kamasznak látnia kell a Saul fiát

"Minden kamasznak látnia kell ezt a filmet, nem azért, hogy tele legyenek a mozik, hanem mert sokakból hiányzik az empátia – fogalmazott Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, miután az amerikai filmakadémia Oscar-díjra jelölte az általa készített holokausztdrámát.

Oscarra jelölték a Saul fiát

Oscar-díjra jelölte a Saul fia című magyar drámát, Nemes Jeles László nagyjátékfilmjét a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely csütörtökön Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Már százezren látták a Saul fiát

A Mozinet a facebook oldalán jelentette be a nagy hírt, hogy átlépte a film nézettsége a százezres határt.

Kinek a fia a Saul fia?

Az Orbán oldalát szerkesztők, szokásuktól eltérően, nem moderálták a hozzászólásokat, így azután elolvashattuk, hogyan gondolkodik Orbánék közönsége a magyar valóságról.

Novák Előd: Vajna alatt dübörög a holokausztipar

Miután a miniszterelnök feldicsérte Andy Vajnát és csatlakozott a Saul fia sikerének örvendők sorához, beindult a nagymagyar kommentáradat a miniszterelnök Facebook-oldalán : az antiszemita fanyalgáson felbátorodva Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő is bekommentelt Orbán Viktor bejegyzéséhez.

Gratuláljon Orbán Viktor

A kormányfő dicséret dupla-fenekű voltának felismerése is az egyik kommentelő érdeme, aki felhívja a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor nem a Saul fia filmet dicséri, nem a filmnek gratulál, hanem a rendezőnek, a szereplőknek.

Novák Előd is az Orbán oldalon

Azért pedig, hogy ne legyenek kétségeink aziránt, hogy a Holocaustot bemutató film melyik politikai erőnek csípi a szemét, megjelent egy Novák Előd nevű profil is a hozzászólások között.

A Saul fia sikerét követő zsidózásról

Bár a netet elöntötte a szenny, azért ne tévedjünk: a mocsok nem maga az ország, hanem annak „csak” – zömében – kormánypárti és jobbikos része. De nem mondanám, hogy kétségbeesésre semmi ok sincs.

Nemes. Jeles. Arany

Nem túloznak a (film-) hírportálok, amikor azt harsogják: Nemes Jeles László filmtörténelmet írt. Magyar alkotást ugyanis soha, de soha nem díjaztak a Golden Globe-on. Tegnapig. Magyar idő szerint hajnali fél négyig.

Filmalap: a Saul fia már forgatókönyvként is különleges volt

A Saul fia már forgatókönyvként is különleges szemléletről tanúskodott, és Nemes Jeles László egyetlen arcra összpontosító koncepciója csak erősödött a fejlesztési folyamat közben – mondta el Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Saul fia: máris teli torokkal zsidóznak Orbán rajongói

Miután a miniszterelnök feldicsérte Andy Vajnát és csatlakozott a Saul fia sikerének örvendők sorához, beindult a nagymagyar kommentáradat a Facebookon . Bár Orbán azt írta, hogy

Andy Vajna is megszólalt a Saul fia kapcsán

Büszkék vagyunk arra, hogy sikerült egy olyan filmet készíteni, amelyre a világ ilyen komolyan odafigyelt – közölte Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos az MTI-vel hétfőn, miután első magyar filmként a Saul fia Golden Globe-díjat nyert.

"Wow!" – mondta Orbán

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán gratulált a Saul fia alkotóinak és szereplőinek azt követően, hogy a film Golden Globe-díjat kapott Los Angelesben a legjobb idegen nyelvű alkotás kategóriában.

Szabó István: a Golden Globe az Oscar előszobája

Szabó István szerint az egész magyar filmszakma megítélésére kedvező hatással lesz, hogy Nemes Jeles László Saul fia című filmje hétfőre virradóra Golden Globe-díjat kapott Los Angelesben a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Réz András: elsodor, megdermeszt a Saul fia

A Saul fia mindenkire másképp hat, furcsa, dermesztő elveszettség érzését kelti, szinte tudatállapot-módosulást idéz elő, de nem azzal, amiről beszél, hanem azzal, ahogy beszél – mondta Réz András filmesztéta hétfő reggel az M1 aktuális csatornán Nemes Jeles László filmjének Golden Globe-díjáról beszélve.

Így örültek a magyarok a Golden Globe-nak

"A holokauszt az évek során absztrakcióvá vált, számomra azonban inkább egy arc, egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot" – mondta Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője rövid köszönőbeszédében a Golden Globe gálán. Nemes Jeles a Magyar Filmalapnak is megköszönte a film finanszírozásához való hozzájárulását.

Nemes Jeles László: Fontos a díj, mert a világ figyelmét jelenti

Fontos a Golden Globe-díj, mert a világ figyelmét jelenti – mondta az MTI-nek Nemes Jeles László Los Angelesből, miután az általa rendezett Saul fia című holokausztdráma – első magyar alkotásként – hétfőre virradóra elnyerte a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetségének elismerését a legjobb idegen nyelvű...

Golden Globe-díjat nyert a Saul fia

A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat, Nemes Jeles László rendező munkája az első magyar alkotás, amely elnyerte a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szervezetének (HFPA) elismerését. A legjobb dráma A visszatérő, a legjobb vígjáték a Mentőexpedíció lett.

Ma este meglehet az első magyar Arany Glóbusz

Magyar film még sosem nyert Arany Glóbuszt (Golden Globe), de Nemes Jeles László Saul Fia című filmje meghozhatja az első sikert díjat a magyar filmművészetnek. A Saul fia ugyanis nagy esélye a vasárnap éjjel megrendezésre kerülő gálán a legjobb külföldi film kategóriájának – írja az Index .

Oscar-díj esélyes a Saul fia

A Saul fia is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján – jelentette be az amerikai filmakadémia Los Angelesben.

Magyar siker: Golden Globe-ra jelölték a Saul fiát

Kihirdették a 2016-os Golden Globe-díjátadó jelöltjeit, a gála történetében harmadjára versenyezhet magyar alkotás a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Miért tarol a Saul fia?

Kell a sokk Európának, aminek szívében, Brüsszelben a második világháború óta először zárják be szombaton a zsinagógákat.

Érik az Oscar? Újabb nemzetközi díjat kapott a Saul fia

Nemes Jeles László nyerte el a legjobb rendezés díját a Saul fia című alkotásáért a háborús filmek fesztiválján a franciaországi Chalons-en-Champagne-ban.