Megszólalt Sipos Péter zenésztársa haláláról – gyászol az Irigy Hónaljmirigy

Hosszú betegség után elhunyt az Irigy Hónaljmirigy örökös tagja, Ambrus Zoltán. A szomorú hírt a zenekar a közösségi oldalán tudatta. A Mokka műsorvezetői ma reggel utolérték az együttesből Sipos Pétert, aki telefonon nyilatkozott zenésztársuk elvesztéséről.

Sipos Péter bűnei

Sipos Pétert a Sztárportréban bűneiről kérdeztük. “Gyerekkoromban loptam csokit a közértben. Cd-t töltöttem le, és filmet az internetről, pedig zenészként tudom milyen rosszul esik, mikor odajönnek és a másolt cd-t íratják velünk alá. Sőt olyan is volt, aki odahozott egy becsomagolt üres cd-t, hogy erre fogja felvenni a lemezt.”

Több százmilliót rejtegethet egy PM-es képviselő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálata állhat a hátterében annak, hogy a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben a fővárosban politizáló Sipos Péter megszabadult több száz milliós vagyonától – írta a Magyar Nemzet információira hivatkozva az mno.hu csütörtökön.