Siófok Fidesz nélkül marad

"A Siófoki Fidesz Csoport elnöksége 2019. november 8-án hozott döntése értelmében – az elnökség döntését és indoklását elfogadva –, kezdeményeztem az Országos Választmány elnökénél a Siófoki Alapszervezet feloszlatását" – erősítette meg az Index.hu információját Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselő,...

Szobrot már gyaláznak - mi (ki) következik?

Az orbáni gyűlöletkeltés, amit regnálása alatt folyamatosan sulykolt és teszi továbbra is, úgy tűnik, beérik.

Szombaton Siófokon egy 12 éves gyerek áthajtott társa fején wakeboardjával - hol van már a jó öreg evezős csónak?

Emlékeznek még, milyen nyugis volt anno a Balatonon gyerekekkel nyaralni?

Óriási autóbaleset volt Siófoknál

Összeütközött két kamion és három gépkocsi Siófok közelében szombaton a 7-es számú főúton, a karambolnak több sérültje van – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Kósa Lajos: Az ellenzéknek nincsenek intellektuálisan jelentős vezetői

LALI KIRÁLY, NO MEG AZ INTELLEKTUS

Vigyázz Siófok, jön a panorámaadó!

Siófok független polgármestere megelégelte, hogy a Balaton parton gombamód szaporodó és a plepszet kerítéssel kizáró apartmanházak tulajdonosai ugyan annyi helyi adót fizessenek, mint a látványból és a vízpart élvezetéből kirekesztettek.

Halálosan gázolt egy személyvonat Siófokon

Siófok belterületén személyvonat ütött el egy segédmotorkerékpárt toló férfit.

A hétvégén nyitnak a megújult balatoni fizetős strandok

Siófokon pénteken, Balatonfüreden szombaton, a többi Balaton-parti településen pünkösdkor vagy június elején kinyitnak a fizetős strandok, amelyeken tavaly óta összesen több mint 2 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre. A belépőárak néhol emelkednek.

Harmadfokú vízkár-elhárítási készültséget rendeltek el a Balaton több településén

A következő napokban várható szélsőséges időjárás miatt harmadfokú vízkár-elhárítási készültséget rendeltek el több dél-, és délnyugat balatoni településen péntek reggeltől – mondta Siklós Gabriella az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) sajtóreferense az MTI-nek pénteken.

Hivatalos: Magyar György szocialista színekben indul Siófokon

Azt leszámítva, hogy az MSZP-Párbeszéd logója lesz a neve mellett, Magyar függetlennek vallja magát.

Összeszólalkoztak, közéjük állt – nem kellett volna

Két társaság szólalkozott össze a nyár utolsó éjszakáján siófokon a Petőfi sétány egyik szórakozóhelye előtt. A tulaj megpróbált békíteni, de ráfaragott.

Óriási bulira készültek a Siófokon vízbe fulladt fiúk

Szombat délután Siófokon, az Isztriai sétány előtti partszakaszon fulladt vízbe egy vízibicikliző társaság két tagja. A Blikk több szemtanúval is beszélt, akik szintén ott strandoltak. A fürdőzők is részt vettek a mentésben, amikor az elsüllyedt fiúkat keresték.

Nagy duett és 24 órás buli vár mindenkit a siófoki Plázson a hétvégén

Látványos élő show-val lépnek föl Siófokon a Plázson a Nagy Duett sztárjai június 21-én este, 22-én pedig 24 órás techno-őrület veszi kezdetét ugyanott.

Kempingezőkre dőlt egy fa a siófoki viharban

Öten megsérültek, amikor kempingezőkre zuhant egy fa Siófokon a hétfő esti viharban.

Kempingezőkre zuhant egy fa Siófokon a viharban – öt sérült

Öten megsérültek, mikor hétfő este a viharban kempingezőkre zuhant egy kidőlt fa Siófokon. Négy ember kórházba került.

Tűz ütött ki egy siófoki áruházban: 500 embert kellett kimenekíteni

Meggyulladt az olaj egy áruház büféjében Siófokon, a Vak Bottyán utcában, írja a Katasztrófavédelem alapján a Blikk .

Megszólalt a Siófokon bedrogtatozott tini: "a testem tele van sebekkel"

Sebekkel az arcán ébredt, most családja körében próbálja kiheverni a rémálomszerű esetet az a lány, akinek a hétvégén valamilyen szert keverhettek az italába a siófoki Petőfi-sétányon.

Varjúinvázióra panaszkodnak Siófokon

A Balaton parti város a Földművelésügyi Minisztériumhoz fordult segítségért, mert a védett madarak egyre többen, folyamatosan piszkítanak a turista övezetben.

Halálos baleset történt Siófoknál

Halálos baleset miatt teljes szélességében lezárták az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjait Siófoknál – közölte a rendőrség vasárnap kora délután a honlapján.

Újabb 1900 millió megy sportcsarnokra

A kormány 1,9 milliárd forintot juttat a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnok építésének befejezésére, a csarnok állami beruházásként valósul meg, és 25 évig a Siófok Kézilabda és Tenisz Klub tartja majd fenn – közölte Bíró Bence, a sportklub sajtófelelőse az MTI-vel pénteken.

Négy embert kellett kimenteni a Balatonból

Négy, csónakkal felborult férfit mentett ki a Balatonból egy vízi rendőr horgászok segítségével a Siófok előtti vízterületen.

Német fiatalokat ítéltek el csoportos rablás miatt Siófokon

Javítóintézeti nevelésre, illetve letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Siófoki Járásbíróság nem jogerősen a napokban három német fiatalt, akik kiraboltak egy magyar férfit júniusban Siófokon – tájékoztatta a Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya szerdán az MTI-t.

Kábítószert áruló vendéglátósok ellen emeltek vádat Siófokon

Kábítószert is árult az általa üzemeltetett siófoki szórakozóhelyen egy vendéglátós pár, emiatt a napokban vádat emelt ellene a Siófoki Járási Ügyészség – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Négy autó összeütközött Siófoknál, többen megsérültek

Egy ember súlyosan, három könnyebben sérült, amikor összeütközött négy személyautó vasárnap délután Siófoknál, a 7-es úton az M7-es autópálya csomópontjának közelében – tájékoztatott honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egymásnak estek a helyiek és a budapestiek – tömegverekedés Siófokon

A Kaposvári Járásbíróság hét ember előzetes letartóztatását rendelte el a siófoki Petőfi sétányon pénteken történt bűncselekmény kapcsán.

A feje tetejére állította a balatoni vécépiacot a siófoki önkormányzat

A Sonline arról ír, hogy idén nagy volt a kavarás a strandvécék kiosztása körül, voltak olyanok, akik már 10-15 éve üzemeltettek vécéket, de a mostani körben semmit sem kaptak.

20 év fegyházat kapott a férfi, aki megölt egy trafiktulajdonost

Húsz év fegyházbüntetésre ítéltek első fokon egy férfit, aki a bíróság szerint megölt egy siófoki vállalkozót a pénzéért.

Új nyári rendszabályok Siófokon: négykor vetnek véget a zenének

Már „csak” évi 43,5 millió forintjába kerül Siófoknak a legforgalmasabb nyári korzó, a Petőfi sétány új rendjének kialakítása, és ezt már egyhangú szavazással el is fogadta a város képviselő-testülete – írja a Sonline.hu.

„Ide most nem ülne be az Orbán Viktor!” Taxisbotrány Siófokon

Botrányosan viselkedő taxisról számolt be a SONLINE.hu -nak egy olvasójuk. A hölgy a portálnak elmondta, hogy az elmúlt hétvégén taxit hívott és amikor megérkezett, már akkor elkezdődött a rémálom.

Jobbikos rendezvényen járt Siófok független polgármestere

Valaki lefotózta Lengyel Róbert a független siófoki polgármestert, amint megérkezik a budaörsi Jobbik-évadnyitó rendezvényre hivatali autójával – írja a sonline.hu .