Xperia ZG Compact néven bukkant fel egy Sony mobil!

Úgy tűnik, annak ellenére, hogy az augusztus végén bemutatkozó Sony mobilokról már szinte minden kiszivárgott, azért tartogat még számunkra meglepetéseket a gyártó az év hátralévő részében.

Teszten járt a jövő hónapban érkező Xperia XZ1

Már nem sok titkolnivaló maradt az augusztus végén érkező egyik Sony készülékkel kapcsolatban.

Az Antutu tesztjén járt a Sony hamarosan bemutatkozó mobilja

Mint már arról korábban beszámoltunk augusztus utolsó napján az IFA-t megelőző napon fog egy sajtótájékoztatót tartani a Sony, melynek keretein belül több mobil is bemutatkozhat.

A Sony saját gyártású lapkakészletét kaphatja az Xperia XZ1

Az előző esztendő utolsó negyedévében már voltak róla pletykák, hogy a Sony zászlóshajója csak a 2017-es berlini IFA kiállításon mutatkozhat be. Eddig még nem találkoztunk a készülékkel, így egyre nagyobb erre az esély.

Három Sony mobil érkezhet augusztus végén

Mint ahogy az általában lenni szokott a Sony az MWC és az IFA eseményeken szokott sajtótájékoztatót tartani az új mobiltelefonjaival kapcsolatban, idén sem lesz ez másképp és több készülék érkezésére is számíthatunk.

Két Sony készülékre is szünetel a Nougat bevezetése – GSMring

Pár hete kezdődött meg a Nougat elterjedése az Xperia XA és XA Ultra okostelefonokra. Egyenlőre viszont, nem sok felhasználó mondhatja el, hogy sikerült beszerezni az új rendszert mobiljára.

Két Sony készülék is Android 7.1.1-re frissült – GSMring

Akik a Sony Xperia X és az Xperia X compact mobilok valamelyikével rendelkeznek, már jó eséllyel korábban letöltötték a Nougat rendszert. Persze ha szolgáltató függő az eszköz, akkor még előfordulhat, hogy várni kell.

Fejhallgató 100 ezerért?! (+ idős néni segwayen)

Az elmúlt hetekben volt szerencsém tesztelni a Sony vezeték nélküli zajszűrős fejhallgatóját, ami az idegesítő felső szomszéd ellen való orvosság is lehet.

Britney Spears életéért aggódott az internet

Britney Spears haláláról számolt be hétfőn a Sony Music, miután vélhetően feltörték a Twitter-fiókjukat.

Tankolj és vásárolj olcsóbban? Röhej...

Ajánlgatják bizonyos benzinkutakon a SONY termékeit, hogy a tankolásért kapott pontokat beváltva majd olcsóbban vásárolhatod meg azokat.Nagy benzinkút hálózatról van szó.

A PS4 könnyebb és energiatakarékosabb lesz

Ahogy a konzolok haladnak előre életciklusukban, a gyártóik is szüntelenül tökéletesítik a gyártási folyamatokat.

Brutális költségvetése lesz az Angry Bird mozinak

A dühös madarak nem is olcsók.

Friss képeken a Sony Xperia Z4

Már szinte minden lehetséges információ kiszivárgott a Sony Xperia Z4-ről, egyedül azt nem tudjuk, hogy mikor mutatják be a csúcsmobilt.

16 megapixeles Sony lencsét kaphat a Galaxy S6

A Samsung következő nagy dobása, a Galaxy S6 bejelentéséig még van egy hetünk, azonban az újabbnál újabb információmorzsák folyamatosan érkeznek.

A Sony kihívta a Google-t Glass-téren

Úgy néz ki, a Google most parkolópályára állította a Glass projectet számos buktatónak köszönhetően, azonban ezt kihasználva gyorsan lépett a Sony, így mától előrendeléseket lehet leadni az ő szemüvegük fejlesztői változatára.

Sony ZX2, a legújabb walkman

Igaz a hordozható kazettás magnók kora már elmúlt, az előzetes várakozásoknak megfelelően a Sony újra a “walkmanpiac” csúcsát vette célba az év elektronikai újdonságait felvonultató CES-en bemutatott ZX2 modellel.

Ismét újrakezdik a Pókembert

Sok hír érkezik a Pókember filmek kapcsán, a Marvel és a Sony állítólag tárgyalásokat folytat, így a pókfiú akár már az Amerika Kapitány 3-ban feltűnhet.

A Galaxy Note 4 kamerája megveri az iPhone 6-ét

A Galaxy Note 4-ben érkező optika egy képstabilizátorral (OIS) ellátott 16 megapixeles szenzor, mellyel kétségkívül csodálatos képeket készíthetünk.

Kigyulladhat a Sony egyik gépe

A Sony épp készül kiszállni a PC-piacról, de előtte még egy nagyobb visszahívást kellett eszközölnie.

Rákapcsol a Sony – már augusztusban jöhet az Xperia Z3!

És ez most nem vicc, a Sony alig, hogy bemutatta új zászlóshajóját, az Xperia Z2-t, rögtön be is jelentette, hogy fél év múlva jön a Z3.

A McLaren főszponzor nélkül is stabil marad

A Honda már idén is pénzeli a wokingi alakulatot.

Jól muzsikál a gyors Sony Xperia E1 okosteló

Új Xperia E1 okostelefonjában a Sony nagy teljesítményű hardverrel és prémium design-nal ötvözi audiotechnológiáját.

CES 2014 - viselhető okoskütyük és Xperia Z1 dömping a Sony Mobile-tól

Xperia Z1 Compact és Z1s okostelefonok, valamint SmartBand és SmartWatch 2 okosketyerék jelentik a Sony Mobile húzóprofilját a CES 2014 kiállításon, Las Vegas-ban.

Ultragyors adatátvitelt ígérnek a Sony új MACH QX USB kulcsai

Még gyorsabb lehet az adatmentés, megosztás és fájlfeltöltés a Sony vadonatúj Micro Vault MACH QX USB pendrive kulcsaival, amelyek kétcsatornás hozzáféréssel és nagyteljesítményű flash memóriákkal biztosítják a hatalmas adatállományok gyors átvitelét is…

SmartWatch 2 - itt a Sony új okosórája!

Immár Magyarországon is elérhető a SmartWatch 2, a Sony második generációs okosórája, mely 2007-ben bevezetett elődje sikereit szándékozik folytatni, amelyre több mint egymillió alkalmazást töltöttek le az elmúlt évben a felhasználók...

A Sony SmartWatch 2 megérkezett Európába

Lassan kezd trenddé válni az okosóra. A Sony okosórájának második verziója por- és vízálló lett (IP57-es szabvány).

Sony sajtókonferencia összefoglaló

Április tizenegyedikén megrendezésre került a Sony tavaszi termékkínálatát bemutató sajtótájékoztatója, melyen a Tabletvilág stábja is részt vett.

Sony sajtókonferencia – Teszteltük az Xperia Z tabletet

Az április tizenegyedikén tartott Sony sajtókonferencián lehetőségünk volt kipróbálni az új Xperia Z tabletet.

Pletykák a Sony Xperia Z utódjáról

A Sony már most az Xperia Tablet Z utódján dolgozik, mely reményeik szerint minden várakozást felülmúl majd.Eddigi információk szerint az új tabletbe egy Snapdragon 800-as, csúcskategóriás processzort tennének, melyet a 2013-as Mobil Világkongresszuson mutattak be egy ZTE készüléken, azonban a bemutatott készüléket végül nem ezzel...

Sony Xperia Z tablet megjelenés megerősítve

Újabb fejlemények születtek a Sony Xperia Tablet Z elhalasztott megjelenésével kapcsolatban.