Dömötör: több mint 2 millióan mondanak nemet a "Soros-terv" minden egyes pontjára

A "Soros-terv" minden egyes pontjára több mint 2 millióan mondanak nemet – jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján, közölve: a postán beérkezett kérdőívek több mint 90 százalékát már feldolgozták.

Debrecen polgármestere is nemkívánatosnak nyilvánította a "Soros-féle" civil szervezeteket

Papp László – követve Pécs példáját – kijelentette: nincs szükség "álcivil" szervezetekre Debrecenben. Fotó: Debrecen.hu

Magunk akarunk dönteni, nem kérünk Sorosból

„Magunk akarunk dönteni, nem kérünk Sorosból, nem kérünk a békétlenségből” – ilyen tartalmú nyilatkozatot szavazott meg szerdán a pécsi önkormányzat fideszes többsége, tegnap pedig már azt is meg tudták akadályozni, hogy egy „sorosista” civil szervezet irodát béreljen a településen.

Az antiszemitizmus nem a zsidók ügye - FüHü

Heisler András a Mazsihisz elnöke nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, és a Pócs-féle gyalázat kapcsán elmondta: ne a hitközség legyen az első, amely felemeli szavát az ilyen undorító megnyilvánulások ellen.

Már gázkamrába küldenék Soros Györgyöt

Orbán Viktor antiszemita propagandájának mérges gyümölcse látható a különféle festett padokon, legutóbb pedig már leölt disznóval (!) azonosították Soros Györgyöt. A “nevető zsidó” kampány, de a zsidó világ-összeeskövést tartalmazó “Soros-terv” kampány is a náci propaganda terméke.

Orbán ért a focihoz, de a disznóvágáshoz nem

Soros Györgyöt, a szélsőjobb által a zsidó világ-összeesküvés szimbolikus alakjának tartott filantrópot, egy leölt disznóval azonosították. Erre született az orbáni válasz.

Most ez a soros: feltőkésítik a CEU-céget

Négymilliárd forint saját tőkéjű oktatási nonprofit cég áll majd ingatlanjaival a Soros György alapította egyetem mögött.

Kreml-barát nyugati újságíró és az orosz propagandagépezet áll a Fidesz által sulykolt “Soros-terv” elnevezés mögött

Átveri az országot a Fidesz az ún.

Határozati javaslat a Soros-terv ellen – ez volt a Parlament utolsó előtti ülésnapja hétfőn

Sűrű volt az Országgyűlés idei utolsó előtti ülésnapja: a Soros-tervről, a demokráciáról, a korrupcióról, a magyar tudomány házának felavatásáról, valamint a kormány teljesítményéről is szó esett hétfőn az Országgyűlésben.

Levágott disznóval gúnyolják Sorost? A fideszes képviselő meglepő választ adott

Pócs János, Jászság fideszes képviselője egy olyan képet osztott meg Facebookon, ahol egy levágott disznóba ezt a feliratot perzselték:

Soros-exkluzív - A gyűlöletkeltés kudarca

Az üzletember a Népszavához eljuttatott cikkében reagált a kormány ellene folyó kampányának fejleményeire.

Soros György: Orbán jobban elnyomja az embereket, mint az orosz megszállás

Orbán Viktor már a kezdetektől nyerészkedni is lopni akart. Ezért is ragadott meg minden lehetséges alkalmat, hogy bármi módon, de számára mindenképpen kedvező, előnyös helyzetbe kerülhessen, amihez kezdettekben pont a demokratikus ideológia volt a körítés.

Hajtóvadászat öregekre

Józsi bácsi, a TV2-től jöttünk.

A nő, aki egyszer még nagyon fogja szégyellni magát - FüHü

Lesz még idő, amikor majd nem az lesz, ami most van, hanem, valami egészen más.

Válaszolt a Fidesz Soros ellenkampány-terveire

Mint korábban írtuk, Soros György nem hagyja szó nélkül a kormány támadásait, és tájékoztatni kívánja saját álláspontjáról a magyar lakosságot.

Soros György nagy bejelentése: ellenkampányt indít Magyarországon

Megtette hatását a kormány sorosozásos propagandája – az üzletember felveszi a kesztyűt.

Újabb üzenet érkezett Soroséktól

Az EU-nak szembe kell szállnia Lengyelországgal és Magyarországgal, mert a nemrégiben elfogadott lengyel civil törvény túltesz még a magyarországi szabályozáson is - írja az EUObserver brüsszeli hírportál véleményrovatában megjelent cikkében Goran Buldioski, az Európai Nyílt Társadalom Kezdeményezés igazgatója.

Az Alapjogokért Központ igazgatója talált valamit, ami Soros Györgynél is "veszélyesebb"

Soros Györgynél veszélyesebb a nyílt társadalom eszmerendszere – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Nem tud igazat mondani a Fidesz: nem most megy, már a múlt héten járt Brüsszelben Soros György

Vagy tévedett, vagy tudatosan csúsztatott a Fidesz, amikor azzal igyekezett tüzelni a hazai közvéleményt: a jövő héten Soros György azért látogat Brüsszelbe, hogy „mozgósítsa csapatait” Magyarország ellen.

Tízezrek követelik George Soros terroristává nyilvánítását

A Fehér Ház weboldalán már több mint hetvenezren írtak alá egy petíciót, ami követeli G. Soros terroristává nyilvánítását és a hozzá köthető szervezetek teljes vagyonának lefoglalását.

Soros-sűrűségi rekordot állíthatott fel a Fidesz

Szél Bernadett csütörtökön Brüsszelben járt, az LMP miniszterelnök-jelöltje többek között a paksi bővítésről tárgyalt uniós politikusokkal, majd utána sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy nem érdeke az európai közösségnek a paksi atomerőmű-bővítési beruházás megvalósulása; természeti, társadalmi és gazdasági...

Megijedtek Kömlőn, azt hitték, migránsokat látnak

A helyiek a mindenszentek alkalmából a faluba látogatókat vélték bevándorlóknak, de egy helyi lakosról is azt hitték, illegális bevándorló.

A Fidesz kinyomozta, hogy "kinek az embere" a röszkei támadásban részt vevő Ahmed H.

Miután a férfi ártatlannak vallotta magát, a kormánypárt gyorsan kiadott egy közleményt.

Soros és Orbán titkos levelezése

A Hírcsatt (Ál)hírügynökség hozta nyilvánosságra az alábbi érdekes levélváltást, amelynek hitelességére ugyan nincs semmilyen bizonyíték, ám ha igaz, magyarázattal szolgál a magyar belpolitikai helyzet legfontosabb jelenlegi történéseire.

“Wikström-terv” van, de Wikström nem zsidó

Wikström áll az EP elé kerülő javaslat mögött, nem Soros. Az elfogadott tervezet egyetlen pontjában sem egyezik azzal, amit Soros évekkel ezelőtt magánvéleményében megfogalmazott. Ebből az következne, hogy Orbánnak nem a “Soros-tervről”, hanem a “Wikström-tervről” kellene “nemzeti konzultációt” tartania.

Lázár: Soros pénze hamarosan elkezd dolgozni Európában

Biztosítva vannak a "Soros-terv" anyagi feltételei, miután Soros György a vagyona egy jelentős részét, mintegy 18 milliárd dollárt, az alapítványai rendelkezésére bocsátotta – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Méltó válasz Soros Györgynek

Ismét körülnéztünk kedvenc álhírügynökségünk a Hiiiiiircsattttt oldalán és alábbi közleményen akadt meg a szemünk.

Miért nem a Fidesz jelentette fel Soros Györgyöt?

A Jobbik alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete és egyéb bűncselekmények miatt feljelentette Soros Györgyöt.

A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt

A Jobbik feljelentést tett Soros György ellen, hogy így derítsék ki, valóban létezik-e a Soros-terv. A feljelentést a kormánypárti politikusok közelmúltbeli kijelentései alapján állították össze – közölte a párt szóvivője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Európa! Vigyázó szemedet Orbánra vesd!

Nem ártana, ha Orbán és Pintér egyeztetne, mennyibe is került a kerítés megépítése, és hogy pontosan miből álltak össze a költségek.