Mi, büszke magyarok!

Olyan vagyok, mint Móricka, nekem is mindenről az jut eszembe.

"Mondjuk már ki: át lettünk b***va, de csúnyán" - mit gondol, melyik szakma képviselője írhatta és kikről?

Nem egyszerű dolog a címben feltett kérdés első felének megválaszolása, mert választék az van bőven.

A 30 ezer halott mellett további közel 500 ezer beteg nem kapott ellátást 2020-ban, míg ezt a kormány homofóbiával próbálja leplezni - Röntgen

Bármennyire is takargatja a kormány, sokkal többen haltak meg az egészségügy tavalyi leállása miatt, mint amit láttatnak.

Hogyan duplázzuk meg egy nap alatt egy ország GDP-jét?

Nigéria 89, Ghána 63 százalékkal növelte meg egyszer a GDP-jét, Magyarországról eltűnt kétmillió szegény, de lett még 130 ezer dolgozó egy statisztikai újratervezésnél.

Koronavírus: a halálos áldozatok száma átlépte a 3,5 millió főt a világban

170 millió fertőzöttet tartanak nyilván.

Egy friss felmérés szerint fej fej mellett a Fidesz és a ellenzék

Az Idea intézet elmúlt egy hónapban készített és kiértékelt közvéleménykutatása szerint a Fidesz-KDNP és az ellenzéki pártok közös listája között mindössze 3% a különbség, ami gyakorlatilag a statisztikai hibahatáron belül van. Ugyanakkor az ellenzéki pártok egymáson belüli viszonya kis mértékben változott. 

Koronavírus: 146 millióan fertőződtek meg eddig a világon, a halálos áldozatok száma hárommillió fölött van

A járvány tavalyi kitörése óta 84,6 millióan gyógyultak ki a fertőzésből világszerte.

Elkeserítő: A KSH szerint 13 százalékkal nőtt a halálozások száma, mióta megérkezett a járvány

Februárban minimálisan csökkent a halálesetek száma az egy évvel korábbihoz képest, mielőtt bedurvult volna a harmadik hullám – írja a HVG .

Amint lesz vakcina, lesz munka - Ha lesz munka, lesz minden - Ha lesz minden, lesz választás is

Azt mondta a miniszterelnök hétfői parlamenti beszédében, hogy „amint lesz elég vakcina, hozzákezdünk a korlátozások fokozatos és felelősségteljes enyhítéséhez, akciótervet indítunk és új gazdaságvédelmi lépéseket vezetünk be.

Újabb szomorú rekord: 70-en hunytak el, 3581 új fertőzöttet találtak

Az aktív fertőzöttek száma átlépte a 60 ezret, 4400-nál több embert ápolnak kórházban, 313-an vannak lélegeztetőgépen.

A magyar kivándorlók zöme köszöni, de inkább maradna, ahol van

A magyarok elsősorban nem kalandvágyból, hanem a jobb megélhetés miatt távoztak külföldre dolgozni, de több mint egyharmaduknál a politikai hangulat is szerepet játszott a kivándorlásban. A magyarországi helyzetet másképp látják az itthon maradottak, mint a kivándorlók, emiatt lelassult a mozgás. A koronavírus-járvány miatt viszont...

Müller Ceciliáék kézen-közön "eltüntettek" egy halottat?

Egy 39 éves tanárral aki igazoltan covid-19 következtében halt meg nem tud vagy nem akar elszámolni a Müller Cecília féle Operatív Törzs.

Magyar turizmus: rekord növekedés és 32% visszaesés egyszerre - egyik szemünk sír, a másik nevet

A belföldi vendégek száma augusztusban a tavalyi év augusztusához viszonyítva növekedett (+28%), a 3 hónapos nyári szezonban azonban ez az emelkedés jóval szerényebb (+4%) volt.

5 dolog, amire a lottónyertesek költenek

Sokunk nagy álma, hogy nyerjünk a lottón. Legalább csak annyi vagyonra tegyünk szert, ami lehetővé teszi, hogy kicsit könnyebben és egyszerűbben éljünk.

Húsvéti kék hírek

A rendőrök 25 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 balesetben 2 személy vesztette életét, 4 súlyos és 19 könnyű sérüléssel végződött.

Balatoni nyár, itt a tuti és a top 10 ürülőhely

Ha a Balatonhoz, vagy a régióba készül nyaralni?

Magyar György: Bűnügyi statisztika, itt valaki nagyon hazudik

A rendőri eljárásban regisztrált szándékos, befejezett emberölések száma a hivatalos közlés szerint 2017-ben 90 volt, miközben egy ENSZ-jelentésben 242 eset szerepel.

Magyarországon több a profi focista, mint Németországban vagy a világranglistát vezető, vb-bronzérmes Belgiumban

A focibolond, játékosexportban is bombaerős Brazíliában harmadannyi profi jut egymillió lakosra, mint nálunk. És mindezt az adófizetők pénzéből.

Nem hiszed el, mi csábítja haza az angliai magyarokat

Sorra költöznek haza a magyarok külföldről, így a szigetországból is - derül ki a statisztikákból.

Teljes kamu, amit a külföldről hazatérők számáról nyom a kormány – Így trükköznek

Baj van a számítással.

Kiderült: itt a legrosszabb nyugdíjasnak lenni Magyarországon

A statisztikák szerint a fővárosban éri meg a legjobban nyugdíjasnak lenni.

A szankciók ellenére is jobban zárta első félévet a Huawei mint tavaly - GSMring

A Huawei az amerikai kormány által bevezetett szigorítások ellenére is jobb statisztikával zárt az első félévet mint tavaly.

Kimagasló eredményeket ért el a Huawei az első negyedévben

A Huawei az elmúlt évek során egyre előrébb kerül az értékesítések alapján a mobilpiacon, a cégnél úgy vélik pár éven belül az első helyen lévő Samsungot is megelőzhetik, mi sem bizonyítja ezt jobban mint az első negyedév statisztikái.

Migráció, terrorizmus, bűnözés – ilyen most a közbiztonság Németországban

Tovább csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Németországban 2018-ban, miközben a felderítési arány pedig emelkedett.

A csökkenő iPhone eladások ellenére sem rosszak az Apple statisztikái

Jóval kevesebb lett az eladott iPhone-ok száma, de még így is egész szép számokat produkált az Apple.

Erdély számokban, listákon, térképeken – útjára indult az Erdélystat projekt

Elindult az Erdélystat, a Romániáról, Erdélyről statisztikai és intézményi adatokat tömörítő portál – jelentették be csütörtökön, Kolozsváron, az RMDSZ elnöki hivatalában.

14 ezerrel csökkent az álláskeresők száma a tavaly novemberi adatokhoz képest

A nyilvántartott álláskeresők száma 5,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a novemberi zárónapon 243 900 álláskereső szerepelt, több mint 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Informális felmérés a kriptóról + játék - Virtuális Cash

Arra gondoltunk, hogy cserébe egy hardveres Trezor One kriptopénztárcáért indítunk egy felmérést, mert nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy Te, Kedves olvasó hogyan találtál ide, mit gondolsz a kriptovilágról, mennyire vagy benne?

Kipécéz? Pikkel? Beköptek? – mi alapján választ a NAV?

Állandó beszédtéma a vállalkozók között, hogy mi alapján dönti el a NAV-dolgozó, hogy melyiküknél vizsgálódik.